Huba, Marián, Emília2022. augusztus 19., péntek
Természet

Hasbeszélők trükkjét alkalmazza egy madár

National Geographic Magyarország

Az ausztrál szarkapacsirták (Grallina cyanoleuca) hasbeszélők illúziójával igyekeznek félelmetesebbnek látszani a valóságnál.

Ausztrál szarkapacsirta
Forrás: inaturalist

Az ausztrál madárfajnak mind a hím, mind a tojó egyedei énekelnek, s amikor párba állnak, az éneküket és a mozdulataikat is összehangolják, mondta el Rob Magrath professzor, a Proceedings of the Royal Society B folyóiratban megjelent tanulmány egyik szerzője. Amikor párban énekelnek, úgy tűnik, a hasbeszélők illúziójával is élnek, hogy ettől a területre pályázó fajtársak számára ijesztőbb legyen az énekük, számolt be az Ausztrál Nemzeti Egyetem.

„Feltártuk, hogy a szarkapacsirták duettjét kísérő szárnymozdulatai felnagyítják az ének hatását, azzal, hogy megmutatják a hangok forrását” – magyarázta a professzor.

Dr. Paweł Ręk, a kutatás másik résztvevője hozzátette: „A hangos duettjük az a módszer, amivel jelzik a territóriumukat, és ennek még a hangszóróból lejátszott változatára is azonnal reagálnak a szomszédok.”

A szarkapacsirták duettje szárnycsapkodással együtt
Forrás: Dr Paweł Ręk

Azok a madárpárok, amelyek már hosszabb ideje együtt vannak, elképesztő összehangoltsággal és precizitással tudják előadni a duettjüket, s ezek a kiváló előadások a többi madár számára sokkal inkább ijesztőek, mint a kezdetleges, épp csak összeállt párok által énekeltek. Vagyis: a profi duett hatékonyabb területvédelmet biztosít a madárpárok számára. Mindemellett a szoros közelségben énekelt duettnek plusz elrettentő hatása is van, hisz a két madár erős egységét mutatja a többieknek.

Azonban a hallgatóság számára problémát okozhat az, hogy a hangok irányát kiderítsék, ezen segítenek a madarak a szárnycsapkodással. A kutatók a madár csapkodni képes robot-modelljei és hangszórók segítségével mérték fel a hatásokat a madarak helyzete és a csapkodás hatása közti kapcsolattal. Kiderült, hogy amikor a két csapkodó szárnyú „madár” egymás mellett volt, de a hangok közben távolabbról szóltak, ez a kombináció a többi madárból erőteljesebb választ váltott ki annál, mintha valóban egymás mellett énekelt volna a két madár – ez pedig illúzió.

Mind a szarkapacsirták, mind az emberek számára az elme diktálja azt, ahogyan a világot érzékeljük, s ez nem mindig a valóságot tükrözi. „Amikor a tévében látjuk, hogy valaki nyitogatja a száját, s közben a hangja a hangszórókból jön, mi az elménk konstrukciója hatására mégis úgy érzékeljük, mintha a látott személy beszélne” – magyarázta Magrath professzor. „Úgy gondoljuk, hogy a szarkapacsirták szárnymozgásukkal ugyanezt az illúzió jellegű hatást váltják ki s felerősíti a duettet.”

A valós helyzetben a madarak hangja a környezet egyéb zajai s a visszhangok miatt nehezen behatárolható helyről éri a szomszéd madarakat, a szárnymozgással viszont rámutathat a pár arra a helyre, ahonnan a hang árad. A hasbeszélők ugyanezzel az illúzióval érik el, hogy a közönség a mozgatott bábu felől, és nem a művész szájából érzékeli a hangokat.

Hozzászólások

Apálykor támadnak a kék tarisznyarákok

Apálykor támadnak a kék tarisznyarákok

A Virginiai Tengertudományi Intézet ökológusa, Dr.

Elaltatták Freyát, a rozmárt

Elaltatták Freyát, a rozmárt

Az Oslónál időző nőstény rozmár híre az utóbbi időkben a világsajtót is bejárta.

Túl sok éhes békaszáj

Túl sok éhes békaszáj

Ha túlnépesedik az élőhelye, ez a varangy a saját fajtársát is hajlamos felfalni.

Az egyik vonuló, a másik állandóan hazánkban él

Az egyik vonuló, a másik állandóan hazánkban él

Ősztől a tavasz kezdetéig az utakat szegélyező fákon gyakran, csücsülnek egerészölyvek (Buteo buteo), éppen a prédájukat figyelik leshelyükről. Sokan sasnak vélik, holott az egyik leggyakoribb ragadozó madarunk.

Amazónia hangjai vallanak az erdők egészségéről

Amazónia hangjai vallanak az erdők egészségéről

Az erdőkben hallható hangok, műholdas és légi mérések együttesen mutatják meg, milyen állapotban van az adott erdőterület.

National Geographic 2022. augusztusi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

11 600 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlapNational Geographic 2021. áprilisi címlapNational Geographic 2021. májusi címlapNational Geographic 2021. júniusi címlapNational Geographic 2021. júliusi címlapNational Geographic 2021. augusztusi címlapNational Geographic 2021. szeptemberi címlapNational Geographic 2021. októberi címlapNational Geographic 2021. novemberi címlapNational Geographic 2021. decemberi címlapNational Geographic 2022. januári címlapNational Geographic 2022. februári címlapNational Geographic 2022. márciusi címlapNational Geographic 2022. áprilisi címlapNational Geographic 2022. májusi címlapNational Geographic 2022. júniusi címlapNational Geographic 2022. júliusi címlapNational Geographic 2022. augusztusi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket