A világ legjegesebb kapuja, az Eisriesenwelt

Leereszkedtünk a jégóriás gyomrába, átvitt értelemben és bizonyos szempontból akár szó szerint is. Alattunk a jég vastagsága néhol 20-25 méter is volt, miközben az ausztriai Eisriesenwelt (magyarul Jégóriások Világa) jégbarlang belsejébe merészkedtünk be, néha a fapallókon, máskor – a privát túravezetőnk rutinjának és beható barlangismeretének hála – a jég hátán, ami meglepő módon kevésbé csúszós, mint ahogy azt várnánk. Persze tudni kell, hogy hova lépjünk: a csillogó részeket érdemes elkerülni.

A világ legnagyobb jégbarlangja magasan az osztrák Alpokban „fészkel”. A lenti város, Werfen felett 1641 méteren megbújó Eisriesenwelt-barlangot a tektonikus lemezek eltolódása hozta létre, emiatt az évezredek során a mészkőben egyre több repedés keletkezett, ahogy a vízben lévő szén-dioxid feloldotta a sziklákban található meszet. A hideg és a meleg levegő tömegének különbsége miatt a nyári túrák alkalmával az összes hideg levegő lefelé, a barlang legmélyebb pontja, az egyetlen bejárat felé áramlik. Télen ez azonban megfordul: a barlangban lévő meleg levegő a repedéseken és a kürtőkön keresztül felfelé távozik, ezáltal a legmélyebb ponton a kinti hideg levegő befelé áramlik.

Tavasszal a hóolvadásból származó víz átszivárog a sziklarepedéseken, majd a hidegebb alsó részekbe érve megfagy és lassan a barlang belsejében látható csodálatos jégképződményekké alakul. Ez az Eisriesenwelt csodája, amelyet csak akkor tudunk igazán elképzelni, ha a saját szemünkkel látjuk.

„A ma ismert Eisriesenwelt több, mint egyetlen barlangkamra; inkább egy (több mint 42 kilométernyi) labirintusszerű átjáró és kamra. Csak az első kilométert, a turisták által látogatható területet, borítja jég. Mi is csak ezen a részen mozgunk, a többit csak a legtapasztaltabb túravezetők és az ezt folyamatosan feltérképező tudósok ismerik. A jelenleg rendelkezésre álló térképek alapján azonban tudjuk, hogy többször emelkedő és süllyedő, zegzugos, labirintusra emlékeztető barlangrendszerről van szó. Miután a bejárat egész télen nyitva áll, ezért a hideg téli szelek lehűtik barlang első 1 kilométernyi részét. Nyáron viszont a hideg szél a barlang belsejéből fúj a zárva tartott bejárat felé, ami segít megőrizni a látványos jégképződményeket, és ellensúlyozza az évi 150 ezer látogató által bevitt meleg levegőt. Minden tavasszal különleges jégvízesések, szobrok és sztalaktitok keletkeznek, amik egész évben megmaradnak, majd formálódnak. Izgalmas alakzatokat öltenek: vannak köztük mitológiai alakok és a valóságban is létező állatok. Csak a képzeletünk szabhat határt annak, amit itt látunk” – meséli Schillinger Norbert, aki naponta akár öt-hat túrát is visz a barlang belsejébe, és most beavat minket az Eisriesenwelt titkaiba.

Az élményért persze meg kell dolgozni: a barlang belsejében körülbelül 700 lépcső vezet fel, majd ugyanennyi lefelé. Összesen 134 méter szintkülönbséget kell leküzdenünk. Persze a barlang lenyűgöző méretei és impozáns jégszobrai gyorsan ellensúlyozzák a befektetett energiát. A magyar túravezetőnk rutinosan lépdel felfelé a sötétben, a fényt egyedül a kézi karbidlámpánk biztosítja, illetve a meggyújtott magnéziumszalag pislákoló lángja. Árnyékok vetülnek a körülöttünk lévő falakra, és csak elvétve villan vissza ránk a fény. Ahogy körülnézünk, tényleg úgy tűnik, mintha az „alvilág gyomrában” haladnánk. Megtapasztalhatjuk, a máshol talán elképzelhetetlen, abszolút sötétséget is: egy biztonságos helyen egy percre lekapcsoljuk a lámpánkat, ami bizarr, de felejthetetlen élmény. Állítólag ha felemeljük a kezünket és sokáig nézzük, egy idő után a képzeletünk csalfa játékba kezd és elkezdjük látni a körvonalait – eddig azonban mi most nem várunk, hiszen rengeteg jeges csoda vár még ránk.

„A barlangban talált legrégebbi jégrétegek a becslések szerint több ezer évesek és még mindig növekednek. Néhol jól látszanak az egymásra építkező jégrétegek: pont úgy kell elképzelnünk őket, mint a fák évgyűrűit, amelyek számtalan információval szolgálnak az elmúlt évtizedek történéseiről. Ami viszont mindig is foglalkoztatta az embereket, az a jégképződmények pontos kora. Földtani és tudományos adatok, illetve a jégből vett lerakódásokon végzett vizsgálatok azt mutatják, hogy a jégbarlang legrégebbi jégrétegei nagyjából 8-10 ezer évesek. Ám érdemes szem előtt tartani, hogy a barlang története körülbelül 6 millió évre nyúlik vissza. A jégképződmények pedig rendkívül friss jelenségek, a barlang minden évben más és más arcát mutatja” – hangsúlyozta Schillinger Norbert.

A barlang létezéséről sokáig csak a helyiek tudtak, akik meggyőződéssel hitték, hogy a Hochkogel-hegy oldalában tátongó réssel a pokol bejáratát találták meg, ezért nem voltak hajlandók belépni és felfedezni azt. A babona egészen 1879-ig tartotta magát, amikor Anton Posselt, egy salzburgi természettudós úgy döntött, hogy bemerészkedik. Egy évvel később részletes jelentést tett felfedezéséről egy hegymászó magazinban, de beszámolója senkit nem érdekelt: az Eisriesenwelt léte ezután évtizedekre újra a homályba merült. Aztán jött Alexander von Mörk, osztrák festő barlangkutató, aki azon kevesek közé tartozott, akik emlékeztek Posselt felfedezésére.

Innen felgyorsultak az események:
• 1911. augusztus 10-én Mörk és társai megalapították az ausztriai Barlangkutató Egyesület „Salzburgi Tagozatát”;
• az Eisriesenwelt első feltárását különböző okok miatt le kellett mondani;
• 1912-től Mörk feltáró expedíciót vezetett a barlangba;
• 1913. augusztus 2-án egy, a korábbinál jobban felszerelt expedíció indult;
• 1913-ban Mörk, Hermann Rihl és Erwin Angermayer megmászta a jégfalat;
• 1913. szeptember 26. Mörk a vízpermettel és széllel dacolva átkelt a Vihar-tavon (Sturmsee), ami mögött egy hatalmas termet fedezett fel, amelyet később róla neveztek el;
• Mörk utolsó útja során a „Mörk-gleccser” (Mörkgletschers) elejéig jutott;
• 1914. október 23-án Mörk Lengyelországban meghalt;
• 1920-ban felépítették a felfedezők számára kialakított kunyhót, a Forscherhüttét;
• ugyanebben az évben kialakították az első utakat a hegyre, illetve az első primitív mászóberendezéseket a barlangban;
• hamarosan megérkeztek az első turisták;
• a barlang hirtelen jött népszerűségre tett szert;
• 1924-re a barlang teljes jeges része egyszerű fadeszkákon járható volt;
• Mörk urnáját 1925. június 28-án temették el végrendelete teljesítéseként az úgynevezett „Mörk-dómban”;
• ezután megépült egy másik kunyhó, a Dr. Oedl-ház (Friedrich Oedlról nevezték el, az Eisriesenweltben végzett kutatásai elismeréseként), valamint Werfen és Tänneck utak;
• 1953-tól egy kezdetben burkolatlan, egysávos, kalandos út vezetett a hegyre;
• 1955-ben létesítettek egy felvonót, amely a gyalogút legmeredekebb részét (1085 méterről 1586 méterre) néhány perc alatt teszi meg;
• 2015-ben ismét felújították a felvonót, amely a mai napig büszkélkedhet az Ausztria legmeredekebb felvonója címmel.

A jégszobrok, figurák és jégfalak teljesen elbűvöltek minket. Egyszerűen nem hittük el, amit látunk. Majd ahogy a túra a végéhez közeledett és elkezdtük leereszkedni újra a külvilág felé, akkor kezdtük csak felfogni, hogy minek is lehettünk a részesei. Ilyenkor érzi magát az ember igazán kicsinek a természet hatalmasságával szemben.

Az Eisriesenwelt szezonális látványosság, május 1. és október 26. között tart nyitva, novembertől áprilisig zárva van. A látogatásra érdemes legalább három-négy órát szánni. És bár a barlang esőben és napsütésben is nyitva tart, próbáljuk meg az utóbbit kifogni: a barlang szájától és az odavezető útról gyönyörű kilátás nyílik az Alpok hegyvonulataira.