Éjszakai műszak a beporzásban
A takarmánynövény vörös here léte függ a beporzóktól. Nappal jórészt poszméhek végzik el ezt a munkát, ám nemrégiben az éjszakai beosztásban dolgozó beporzók kilétére is fény derült.
A vörös here (Trifolium pratense) beporzóiról végzett felmérést egy dán–svájci kutatócsoport, s Biology Letters szakfolyóiratban mutatta be az éjjeli műszakban dolgozókat. Azt jól ismerték már, hogy nappal milyen állatok is járnak e virágokra: poszméhek és olyan vadméhek, amelyeknek elég hosszú a nyelvük. Valamiért azonban, hiába fontos növény a vörös here, az éjjeli beporzóit sose vizsgálták.
Ezek kiderítéséhez 2021 nyarán egy alpesi réten kihelyezett kamerákkal a vörös here 36 virágának látogatóit rögzítették, nappal és éjjel is és végül 164 ezer fotót ellenőrizhettek a kutatók. A fotózott növények termését is begyűjtötték aztán, s ellenőrizték azokban a magképződést.
Azokon a képeken, ahol beporzó is volt, 61 százalékban nappali, és poszméh volt a rovarlátogató, 34 százalékban viszont éjjeli lepkék jártak a virágokra, leginkább a kora hajnali és az esti órákban. A lepkék szinte kizárólag a nagy sárgafűbagoly (Noctua pronuba) faj tagjai voltak, ez egy igen elterjedt éjjeli lepke. A maradék 5 százalékban még egy vadméhfaj, egy darázs és egy nappali lepkefaj volt a virágokon.
Nem világos, hogy az egyébként köztudottan fontos beporzóként nyilván tartott éjjeli lepke szerepét a vörös here beporzói közt miért nem ismerték eddig a szakemberek. A felfedezés nemcsak az éjjeli beporzó fontosságára hívta fel a figyelmet, hanem arra is, hogy azok a vadvirág-magkeverékek, amelyeket poszméhek méhlegelőihez ajánlottak pont a keverékben lévő vörös here miatt, nemcsak e rovarokat, hanem az éjjeli lepkéket is segítheti. A vörös here a késői virágzása miatt nagyon fontos a poszméhek szaporodása szempontjából is.
A kutatók azt is tervezik, hogy más területeken is megismétlik a felmérést, s a beporzókat szemmel tartó kamerákhoz mesterséges intelligencia segítségével automatikus beporzó-felismerő rendszert is szeretnének majd kifejleszteni. Azonos módon végzett és elemzett megfigyelésekkel a beporzók fogyatkozásáról is pontosabb képet lehet majd kapni.