Eltűnt a dugong a Dél-Kínai-tengerről

A dugong egy tengeritehén-féle emlős, amely vízi növényekkel, leginkább tengerifűvel táplálkozik, s évezredeken át lakta a Dél-Kínai-tengert, azonban egy nemrégiben közzé tett kutatási eredmény szerint szinte bizonyos, hogy kihalt e régióban. Valamikor a Dél-Kínai-tenger volt az összlétszámuk harmadának az otthona.

A terület halászai és part menti lakossága körében végzett átfogó felmérésből, amelyről a Royal Society Open Science folyóirat számolt be, az derült ki, hogy a 788 megkérdezettből mindössze hárman láttak dugongot az utóbbi 5 évben.

A korábbi adatok szerint a térség dugongnépessége az 1960-as években még gazdag volt, majd 1975-től igen gyors fogyásnak indult, s 2000 után hivatalos megfigyelési adata nincs már.

A dugong fő élőhelye egybeesik azzal, ahol a parti lakosság is a legaktívabb, akár halászatról, akár más, a tengerhez kötődő emberi tevékenységről van is szó. A kutatók szerint a fajt ezen az élőhelyén funkcionálisan kihaltnak lehet tekinteni, vagyis ha él is még néhány példány, azok egyrészt a rendkívül kis létszámuk miatt nem alkothatnak hatékony szaporodásra képes közösséget, másrészt a genetikai sokféleségük is igen kicsiny lehet.

A dugong a kissé jobban ismert (a sajtóban többet szereplő) manátusz (s vele együtt az elefánt) rokona, azonban azzal ellentétben kizárólag tengeri környezetben él, az Indiai-óceán s a Csendes-óceán nyugati medencéjének sekély vizeiben. A legfőbb veszélyt számukra az élőhelyük, táplálékuk elvesztése jelenti, ennek oka az emberi tevékenység, amely a partok közeli vizekre – a dugong élőhelyére – koncentrálódik, s mind a zavarásával, mind a szennyezéssel ellehetetleníti az állat életét. Táplálék hiányában a szaporodásuk is problémás, és ráadásnak gyakran kavarodnak bele a halászhálókba is. A természetvédelmi státusuk sebezhető.
A dugong akár 70 évig is élhet, a 4 métert is elérő állat tömege megközelítheti az egy tonnát. A nőstények 5-6 évente bekövetkező vemhessége egy éven át tart, a kicsik születésük után még másfél éven át az anyjukkal maradnak – ettől eltekintve alapvetően magányos életmódú állat, bár néha kisebb csapatokba is verődnek. Az emberen kívül felnőttként nincs ragadozója, ma már védett, azonban régen a hájukért és a húsukért vadászták ezeket a jámbor óriásokat. Legközelebbi rokonai a Steller-féle tengeri tehenek voltak, amelyeket a 18. században kihalásig vadásztak. A tengeritehén-félék az eocén idején (56-33 millió éve) jelentek meg, ma a három manátuszfaj mellett a dugong a negyedikként képviseli a tengeri tehenek rendjét.