Az objektív mögött – Huszár Szilamér fotográfussal beszélgetünk

2022.08.29.NG

National Geographic Magyarország

A National Geographic weboldalán egyre többször találkozhatnak Huszár Szilamér művészien megkomponált fotóival, melyek, lenyűgöző tájakra repítenek el minket, ahol az ember és a természet elválaszthatatlanul alkot egységet.

De hogyan is kezdődött el a fotózás iránti szeretete, milyen emlékezetes pillanatai adódtak az évek alatt és mik szerepelnek a tervei között? Ezekről beszélgettünk.

Mikor döntöttél úgy, hogy fényképezőgépet ragadsz?
Tizennégy éves korom óta foglalkozom fotózással, de tudatosan csak 2018-tól készítek fotográfiákat. Akkor csatlakoztam a Sepsiszentgyörgyi Mohos Fotóklubhoz, ahol a csoporttársakkal egymás képeit kiértékelve tudunk együtt fejlődni, illetve elvégeztem egy fotós iskolát is, így hivatalosan is megszereztem a képesítést.

Később megismerkedtem Magdó Istvánnal, a Magyar Fotóművészek Világszövetségének erdélyi alelnökével. Nagyon szerettem volna a szövetséghez csatlakozni, de azt fontos tudni, hogy rendkívül nehéz bekerülni és egy komoly 10 képes vizsgán kell átmenni hozzá. Elsőre és másodikra nem is jártam sikerrel, de nem adtam fel, így harmadszorra felvettek. Sőt kitartásom elismeréseképpen azóta létrehozták a pártoló tagság lehetőségét is, úgymond egy előszobát, azoknak, akik még nem kerültek be a soraink közé, de szeretnének szakmailag fejlődni és van bennük kitartás, kapjanak lehetőséget. A kezdeti kudarcok ellenére megérte kitartani, hiszen a 39. Magyar Sajtófotó Pályázat, Hír- eseményfotó kategóriájában harmadik díjjal jutalmaztak.

Sepsiszentgyörgyiként számos gyönyörű, kárpáti tájat megörökítő fotóval büszkélkedhetsz, de mégis akadnak közte a magyar fővárosban készült képkockák is. Hol szeretsz alkotni a legszívesebben?
Nekem két otthonom van, Sepsiszentgyörgy és Budapest. Bár Erdélyben élek életvitelszerűen, ott van a főállásom is, elég sok időt töltök Budapesten, amikor az időm úgy engedi. Így nagyon szeretek itt is fényképezőt ragadni, különösen éjszaka. Tavaly ősszel például viharban kiültem az Erzsébet híd lábához villámot fotózni, olyan szerencsém volt, hogy pont elkaptam azt a pillanatot, amikor a két templomtorony között megjelent egy csóva. Az ott élő barátaim alig akartak hinni a szemüknek, hiszen ők hónapokat töltenek lent a Duna parton, én meg ide utazom pár napra és elkészítem a tökéletes felvételt. De hát ilyen a fotózás a technikai ismeretek mellett az kell hozzá, hogy az ember jókor legyen jó helyen.

Kevesen tudják, hogy főállásban nem a fotózással foglalkozol. Mivel töltöd a hétköznapjaidat és hogyan tudod összeegyeztetni a hobbiddal, ha ez egyáltalán jó szó rá, hiszen inkább életvitel, hivatás ez a számodra?
Főállásban a Kovászna Megyei Tanfelügyelőségen dolgozom tankönyvfelelősként, de emellett közel tíz éve külsős munkatársa vagyok a Háromszék Független Napilapnak. Az újságírás igazából szervesen kötődik a fotózáshoz is, hiszen nagyon sok témát az itt szerzett ismeretségeknek köszönhetek. Koordinátora vagyok a Székelyföldi Magyar Újságírók fotószakosztályának, valamint a Romániai Magyar Újságírók Egyesülete fotó-videó szakosztályának alapító tagja. Itthon a Magyar Újságírók Országos Szövetsége, valamint a Magyar Újságírók Közössége tagsággal rendelkezem.
Igyekszem minél szélesebb körben megismerkedni a kollégákkal.

Szeretem a megszerzett tudást tovább adni másoknak is, így élve a Sepsiszentgyörgyi Művészeti és Népiskola által felkínált lehetőséggel műhelymunkák, és táborok keretén belül, fiatal és felnőtt fotósokat tanítunk a szakmára, sőt az idei kommandói fotótábor sikerén felbuzdulva szeretnénk hagyományt teremteni Kommandón az évszakonként megszervezett tematikus fotós táborokkal is.

Tájképek, különböző vadfotók, városi felvételek, néphagyományok, emberek, nagyon színes a paletta. Mégis mi a kedvenc témád igazából?
Igazából nincs kedvenc témám, de szerintem ez jó is, mert így több területen is megtudok jelenni, nem szűkül be a látószögem. A legfőbbek azonban a szociofotók és a természetképek. A kettő úgy gondolom, hogy gyakorlatilag elválaszthatatlan egymástól, az ember természet nélkül, vagy a természet ember nélkül elveszíti a létjogosultságát, együtt alkot egy egységet. A szociofotókkal elsődleges célom a Kárpát-medencében élő magyarság kultúrájának és néphagyományainak a bemutatása és megőrzése az utókor számára, Hiszen a gyökerek nélkül nincs jövőnk.

Néphagyományok, van köztük olyan élmény, amit fontosnak tartanál kiemelni? Igazából sok van, de Európában is egyedülálló például a Székelytamásfalva és Szörcse falvaink szánhúzás hagyománya. Minden húsvét hétfőn a fiatalok szánt húznak végig falun és úgy járnak, klasszikusan veder vízzel a lányokhoz locsolkodni. Érdekes, hogy a régmúltra visszanyúló hagyomány hogyan formálódott a megváltozott éghajlati viszonyok hatására. Ugyanis régen Székelytamásfalván és Szörcsén húsvétkor is még kemény telek voltak, de mivel mára már a Kárpát koszorúban is csökken sajnos a hóval borított napok száma, a szán sítalpait gumikerekekre cserélték az évek alatt, de a kedves hagyomány megmaradt.

Hogyan látod, a fiatalabb generáció mennyire fogékony ezekre a hagyományokra? A Kárpát-medence szórvány magyarlakta területeit járva, hol őrizték meg erősebben a gyökereket, Erdélyben, Felvidéken, Kárpátalján, Délvidéken vagy Őrvidéken?
Nem lehet általánosítani, az adott hely és közösség morális hagyatékán múlik, hogy mit tartanak fontosnak megőrizni az utókor számára. Sok függ attól, hogy mennyire érzik a veszélyt, ha nem ápolják a hagyományokat, elvész. Erre is jók a fotográfiák, emlékeztetni a közösséget a hagyományaikra, népszokásaikra. Ugyanez igaz a természetfotózásra is, többször kijárok egy adott területre, megismerem milyen fajok élnek ott, megörökítem őket és esetleg a természetvédők felfigyelnek rá, munkálkodnak a faj élőhelyének megóvásán.

Hogyan látod az anyaországban mennyire kap nagy hangsúlyt az elszakított területekhez képest a hagyományok tisztelete?
Az elszakított területeken sokkal erősebb a hagyományok tisztelete, úgy vélem ez annak köszönhető, hogy a határ menti népekbe egyszerűen bele van kódolva, hogy mindenbe kapaszkodni kell, mert különben elvesznek. Évszázadokon keresztül úgy léteztek a végeken, hogy védekezni kellett, védeni magukat, a kultúrájukat és az anyagországot. Csonkahonban ezzel szemben teljesen más volt a történet, ott az országépítés folyt mindig is, és védelem helyett a fejlődés volt a folyamatos, központilag épült az ország. De az utóbbi időben úgy látom azért szerencsére, hogy egyre inkább a mai Magyarország területén is reneszánszát élik a néphagyományok, elsősorban a turizmusnak köszönhetően, meglátták a benne rejlő lehetőségeket. Ilyen kedvelt turista látványosság például a Hortobágyon minden évben megrendezett kihajtás ünnep.

Milyen felületeken szoktad publikálni a képeidet, részt veszel fotópályázatokon, kiállításokon?
Igyekszem sok pályázaton részt venni, az elismerésen kívül az így szerzett nyereményeket pedig visszafogatom a költséges fotósfelszerelés fejlesztésére. Büszke vagyok arra, hogy a Kárpát-medencei Magyarság Evangelizációjáért Alapítvány által életre hívott KÁMME Fotóműhely, keresztény értékek bemutatását megörökítő fotópályázat összetett díj kategóriáját megnyertem. Ennek a hatására felvállaltam a Fókuszban a hitéletünk című tárlat erdélyi turnéjának megszervezését is. Szenzációs volt a fogadtatás, Sepsiszentgyörgyön, Kovásznán,Brassóban és Marosvásárhelyen. Kiemelten fogadták a tárlatot Bukarestben, hiszen a Petőfi Művelődési Társaság által szervezett Bukaresti Magyar Napok rendezvénysorozat nyitórendezvényének fénypontjaként a tárlatot Magyarország Bukaresti Nagykövetségének képviselője nyitotta meg. Itthon is több fotót publikálok különböző felületeken, hogy egy legutóbbit említsek közülük, két fotóm szerepelt a Vadászati Világkiállításon is.
Van egy nagy tervem is, ami szintén szervesen kötődik a fotográfiához. A tavalyi Kárpát-medencei Magyar Újságírók Konvencióján született meg a gondolat, hogy szeretnénk két fotográfia katalógust megalkotni. Az elsőben kizárólag a médiában dolgozó valamint publikáló fotóriportereket gyűjtenénk össze pár bemutatott felvétellel, elérhetőséggel, míg a másikban, a fényképezéssel művészi szinten foglalkozó, egyéni fotográfusoknak, területetek besorolása szerint biztosítanánk bemutatkozási lehetőséget. Ez nagy segítség lenne a későbbi szakmai fejlődés, tapasztalatok cseréje, és kapcsolatfelvételre is.

Van esetleg olyan fényképed, amihez számodra különleges történet kötődik?
Igen, egy kissé vicces és emlékezetes pillanatom éppen a NatGeo számára küldött fotóhoz köthető. Tavaly télen volt a bolygók együttállása, ami háromszáz évente egyszer látható, vissza nem térő esemény. Mivel minden hírportál arról szólt, hogy látható lesz a betlehemi csillag ismét, én sem szerettem volna kihagyni ez a különleges lehetőséget. Azonban Sepsiszentgyörgyön nagyon borongós, esős este volt akkor éppen, így semmit sem lehetett látni a csillagokból. Hirtelen ötlettől vezérelve felhívtam egy Madarasi Hargitai ismerősömet, hogy arrafelé mi a helyzet, és mivel azt mondta, hogy szép tiszta az idő, nem haboztam egyik fotós cimborámmal beülni az autóba és több száz kilométert kocsikázni odáig. Már az utunk is elég izgalmasra sikeredett, mivel még sohasem jártam a székelyek híres hegyén, csak Székelyudvarhelyig ismertem az utat, onnantól a GPS segítségével mentünk tovább, a vaksötétben, eldugott erdei ösvényeken keresztül. Mire felértünk a Súgó Panzióig már nagyon sokan voltak fent a csúcson fényképezni, én is felcipeltem a felszerelést, beállítottam a legfényesebbnek tetsző csillagra és elsütöttem a felvételt. Nagyon elégedett voltam vele, és minden ismerősömnek mutogattam, hogy milyen különleges dolgot sikerült megörökítenem. Azonban, amikor beküldtem a NatGeo számára jött a meglepő fordulat, kiderült, hogy valóban remek felvételt lőttem, de nem arról, amit akartam, mert a szépen megkomponált fotón a Szíriusz csillag látható és nem a bolygók együttállása. Nincs mit tenni, a csillagászati ismereteim még nem tökéletesek.

Van fotós álmod, amit szeretnél valóra váltani? Olyan hely ahová szeretnél eljutni?
Meglehetősen különleges a fotós álmom, a magyar ortodox zsidósághoz köthető, van egy nagyon zárt közösségük az Amerikai Egyesült Államokban, New York city Brooklyn kerületében. Az ott élő haszid zsidó emberek a mai napig beszélnek magyarul, oda szeretnék eljutni és dokumentálni az ő életükből pár mozzanatát.

Az interjút készítette: Bori Bianka