Mit tudunk a leopárdfókáról?

A tengerbiológus kíváncsi volt rá, miféle stratégia segítségével képes a zord antarktiszi klímán megélni, azonban magányos életmódjuk és halálos hírnevük a bolygónk legnehezebben megfigyelhető csúcsragadozójává teszik ezt a fajt.

Ahhoz, hogy mégis gyarapítani tudjuk a róluk megszerzett tudásunkat, GPS-nyomkövetőket erősítettek leopárdfókák fejére vagy hátára, két év alatt összesen 22 állatot sikerült ennek segítségével követni és megfigyelnie a számos jeles tengerkutató intézmény szakembereit tömörítő csoportnak. Az Antarktiszi-félsziget nyugati részén élő leopárdfókák az Antarktika egy olyan részén élnek, amely kivételesen gyorsan melegszik és alakul át.

A nyomkövetők adatai a fókák merüléseinek gyakoriságát, azok mélységét és időtartamát is mérték, illetve a nyomkövetők felhelyezésekor az egyedek testméreteit is feljegyezték. Az antarktiszi csúcsragadozó vizsgálatainak eredményét a Frontiers in Marine Science szakfolyóirat közölte.

Kiderült, hogy nagy egyéni változatosság jellemzi a faj életstratégiáját, vagyis igen rugalmasan alkalmazkodnak a helyzetükhöz. „Az egész állatvilágban nagyon fontos a változatosság, ha az állat maga is változó környezetben él, hisz így tud alkalmazkodni és megfelelni a kihívásoknak, így külön örülünk ennek az eredménynek” – mondta Kienle.

Milyen érdekes részletekre is derült fény a vizsgálatokból?

A nőstény leopárdfókák sokkal, mintegy másfélszer nagyobbak a hímeknél; a legnagyobb vizsgált egyed 540 kilós volt. A tengeri emlősök körében rendkívül ritka az ilyen, a nőstény nagyobb méretével járó ivari kétalakúság, a leopárdfókák a több mint 130 faj legextrémebb képviselői e szempontból. Nem világos ugyan, hogy miért is nagyobbak a nőstények, de Kienle és kutatótársai úgy vélik, talán hatékonyabban védhetik a vadászterületüket, s a tapasztalatok alapján energiában gazdagabb zsákmányokat is ejtenek el, a kisebb hímekhez képest.

A nőstények kevesebb időt töltenek a vízben, mint a hímek, ilyenkor vagy a szárazföldön, vagy a jégfelszínen hevernek. Két vizsgált nőstény valószínűleg az utódainak adott életet, mikor 2-2 héten át nem merült le a vízbe egyszer sem. A szaporodási időszakuk is rugalmasnak tűnik, a déli féltekei tavasz és kora nyár során bármikor bekövetkezhet, az aktuális körülmények függvényében.

Változó, hogy mennyit úsznak az egyedek, volt, amelyik csak 46 kilométerre távolodott el az Antarktiszi-félszigettől, de volt 1700 kilométert úszó állat is a megfigyeltek közt. Mind a hímek, mind a nőstények kis mélységbe és kis időre merülnek le, más fókafajokhoz képest; átlagosan 3 percet töltenek a víz alatt és csak 30 méteres mélységig mennek. (Más fajok több száz méterre merülnek és átlag 40 percig is kibírják lélegzetvétel nélkül, az elefántfóka akár másfél órára és 1700 méterre is lemerül!) A rekorder leopárdfóka 25 percig volt a víz alatt és 1256 méterre merült, így a változatosság e tekintetben is nagy az egyes egyedek között.

Most csupán egyetlen terület leopárdfókáit mérték fel, érdemes lenne megtudni azt, hogy másutt miként viselkednek, s miben térnek el a most megismertektől.