Egy nagyon is élő holtág a Körösök vidékén
A Hármas-Körös szarvasi szakaszán 1942-ben duzzasztóművet építettek, és létrehozták a kontinens egyik leghosszabb, 30 kilométeres holtágát. Ám a kákafoki Holt-Körös korántsem holt, sőt egészen különleges élőhely.
A Kákafoki-holtág, vagy ahogy sokan ma is ismerik szarvasi, illetve szentandrási Körös egy különleges vízi szakasza kontinensünknek. Valójában nem állóvíz, de nem is igazi folyó, hanem mindezeknek az ember által létrehozott keveréke, mely nagyon is élő.
E különleges helyszínre indult Gulyás Attila fotográfus, akivel most együtt fedezhetjük föl a Holt-Köröst és környékét. Az ő beszámolóját olvashatják és gyönyörködhetnek a nagyszerű fotókban.
Az Alföld jó részéhez hasonlóan még a 19. század elején is vizek, mocsarak, szikesek világa volt ez a táj, a kettévált Ős-Tisza keleti ága, aztán az egyre épülő és pusztuló kanyarulatokkal teli Hármas-Körös folyt át rajta. Az utóbbi évszázadokban több lépésben átvágták a folyó hurkait, így a 20. század elejére létrejött Európa egyik leghosszabb holtága. A szarvasi Holt-Körös közel 30 kilométeren szeli át az Alföldet; ehhez képest élő szakaszán ma szűk 3 kilométert tesz meg új, nyílegyenes medrében.
A helybeli nemesúr, Bolza József gróf még a vízszabályozások befejezése előtt, a 19. század közepén parkosította szívbéli rejtekét, az Anna-ligetet, ahol ma a Körös–Maros Nemzeti Park Igazgatóság népszerű látogatóközpontja működik.
A gróf úr és neje, Batthyány Anna egy távolabbi területet is a gondozásába vett: a várostól északkeletre fekvő, áradásoktól megkímélt magaslatra elsőként egy igazán egzotikus növényt, mamutfenyőt hoztak szekéren a bécsi császári birtokról.
Aztán feltűnt Bolza József unokaöccse, az 1861-ben született Bolza Pál, aki eredetileg jogot tanult, ám később a kertészkedés szerelmese lett, és hatalmas lelkesedéssel folytatta, amit a nagybátyja elkezdett: egy fákkal tarkított legelő helyén létrehozta az utóbb róla elnevezett Pepi-kertet, a híres arborétumot. A messzi földről érkezett növények meghonosítása komoly szaktudást kívánt. Sokat segített a folyó, majd a holtág teljes szabályozása is, a gyűjtemény
élettere így nőhetett a mai 82 hektárra. Borza Pál hosszú élete folyamán az arborétum határain túl is dolgozott, a városközpontot érintő munkásságának leghíresebb relikviái éppenséggel az Észak-Amerikából érkezett híres-nevezetes mocsárciprusok.
Annak érdekében, hogy a Hármas-Körös szabályozott vize bőséges maradjon, 1942-re duzzasztómű épült Békésszentandrásnál, a szarvasi holtág két vége között. Kisvíz idején ma a duzzasztott szakasz akár 3 méterrel is meghaladhatja a Hármas-Körös szintjét, a legnagyobb aszályok idején pedig még a duzzasztás fölött is csökkenhet a vízszint, nemkülönben a holtág szintje, ha hagynák.
Az utóbbi, ritka esetre tekintettel óriási szivattyúk állnak készenlétben, és ha kell, akár másodpercenként 8 tonna vizet juttatnak a holtágba. Árvíz idején meg a holtág alsó végénél épített szivattyútelep szabályozhatja a vizet. Utánpótlás azonban nem csak innen érkezhet, hanem a folyószakasz természetes vízgyűjtő területéről is – mert bizony olyan is van. Méghozzá több mint nyolcszáz négyzetkilométeren, jó balatonnyi területen, még ha ezt csupán földmérő műszerek igazolják is, mert szemre szinte lehetetlen fölmérni az asztallap-simaságú tájat.
A holtág vize tehát a felszínen és alatta is folyamatos, komótos mozgásban van, akár a folyóké, így már semmi akadálya, hogy egész évben bőséges öntözésre, ivóvízellátásra használják, télre pedig tervezett körülmények között még le is apasztják. Egy a lényeg: az, hogy mozogjon valamelyest a víz. Leginkább végül mégsem a rajzasztalokon megszületett tervek, hanem a környék városlakói alakították át a tájat. A 20. század közepétől a szabályozás hézagos volta miatt sorra épültek a hétvégi házak, gombamód szaporodtak a nyaralók a holtág mentén. Így aztán a nádasok és túlélő ártéri erdők helyén alig néhány évtized leforgása alatt hosszú, jószerével egybefüggő, beépített sáv alakult ki stabilizált parttal, stégekkel, horgászállásokkal. Ma már csak a holtág déli részein találni hosszabb, összefüggő szakaszokat, ahol még az eredetihez hasonlít a táj. A várostól távolabb tehát a horgászaté és helyenként az élővilágé a főszerep.
Szarvas belterületén, Bolza Pál kastélya és a Szabadság út hídja környékén viszont nagyon más a kép: a szépen gondozott park ritka erdeje egyedülálló módon a holtág vizében is folytatódik. Nevükhöz híven a sekély mederben és a parti szárazulaton is nagyszerűen érzik magukat a mocsárciprusok; lombjuk egészen a víz színéig ereszkedik alá, törzsük kiterebélyesedő alsó része napközben örvös galambok pihenőhelye. Jól teszik a galambok, ha vigyáznak: amelyik túl közel merészkedik a vízhez, könnyen egy éhes harcsa szájában végezheti.
A különleges idill élvezetéhez nem kell komoly előkészület – elég letelepedni a vízparton és érzékeinket a természet időléptékéhez igazítani. Akinek mégis ahhoz támad kedve, bérelt kajakkal vagy vízibiciklivel is a ciprusok közelébe juthat.
A cipruscsoportok 2011 óta adnak festői hátteret Szarvas új víziszínháza számára, ahol nyáron szinte minden este zajlik előadás. Persze a fák trükkös éjszakai fotózása most előbbre való volt a műsornál. Legalábbis napszálltakor még így hittem. A túlpartról remekül hallatszó színdarab azonban a mocsárciprusok irányából kisvártatva új szereplőkkel bővült: a sötétben csókák érkeztek az ágak közé, és hangos rikácsolásba kezdtek. Jelentékenyebb ornitológiai ismeretek híján egykettőre kialakult bennem az a (nyilvánvalóan gyenge lábakon álló) feltételezés, hogy a színre vitt komédiát érkeztek megnézni és kommentálni. Mindenesetre megállapítottam magamban: lám, a csodálatos vízparti cipruserdő húsz év után is meg tud lepni…
A Körösök mentén barangolva, kerékpározva, esetleg a holtágakon evezve változatos tájak, történelmi és építészeti emlékeket tárulnak elénk. Felfedezésükhöz további információk, túrajavaslatok találhatók az Aktív Magyarország honlapján.
Készült az aktív Magyarországért felelős államtitkár és az Aktív- és Ökoturisztikai Fejlesztési Központ támogatásával.
Magyarországon is láthatunk keselyűt
A fakó keselyű egykor jóval gyakoribb volt hazánkban, ma elvétve lehet vele találkozni.
Madarak terjesztik Új-Zéland egyes gombáit
A szarvasgombaféléket és néhány hasonló fajt világszerte emlősök terjesztik, ám Új-Zélandon nincsenek őshonos szárazföldi emlősök.
Ennek köszönhetjük a kaktuszok sokféleségét
Feltárták, miként alakult ki a kaktuszok alakban és méretben is igen változatos világa.
Milliós csapatokban rajzanak a dunavirágok
Magyar fejlesztés segíthet megóvni a különleges rovarokat.
Ezek a rovarok igazi öngyilkos merénylők
A termeszek egy különleges enzim segítségével mintegy felrobbantják magukat az ellenségeik közt.
Előfizetés
A nyomtatott magazinra,
12 hónapra
