Erdélyi barangolás – Retyezát, a kövek birodalma
A nyár a feltöltődés és az új élmények gyűjtésének az időszaka, így minden évben, amikor Erdély felé vesszük az irányt, igyekszünk e csodálatos vidék mindig számunkra ismeretlen részét felfedezni. Így esett a választásunk, a Déli-Kárpátok egyik ikonikus tagjának, a Retyezátra.
A kristálytiszta tengerszemekkel és ég felé törő csipkés vagy éppen – mint a névadó hegy – jellegzetes „leretyezált”, azaz levágott csúcsaival hívogató hely igazi turistaparadicsom.
Rausor üdülőhelyről indultunk. Ez az 1250 méteres magasságban található alpesi komplexum a Hunyad Vas- és Acélműveknek köszönheti létét, az 1970-es évek elején itt építették fel az első szállásegységeket. A forradalom után a telep leromlott, és Rau de Mori (Malomvíz) község önkormányzata úgy döntött, hogy bérbe veszi a helyet nyaralók építésére.
Mivel régi nagy álmom volt egy ilyen, egykoron visszahúzódott gleccserek nyomán, a kárfülkékben és végmurénákban létrejövő apró tavacska felkeresése, így nem volt kérdéses, hogy amikor a megérkezésünk estéjén elővettük a térképet, kinéztük magunknak a Steviát. Mivel közelinek tűnt és nem is terveztünk aznapra hosszabb hegymászást a következő napi, Maderspach Emléktúra előtt, remek választásnak ígérkezett.
Nagyjából 2 órás úttal számolhatunk felfelé és lefelé is, így nagy bátran kettő péksütivel és némi innivalóval felvértezve vágtunk neki a kalandnak. Amit persze utólagosan sem bántunk meg, sőt gyönyörű utunk volt. Annak, aki vállalkozik rá, mindenekelőtt figyelembe kell vennie, hogy a Retyezát-hegység nem viccel és a hazai középhegységektől igencsak eltérő, jóval technikásabb és nehezebb, magashegységi a terep, ahol nem a távolság számít, hanem a megtett szint és az út kövessége, meredeksége.
Az utóbbi kettőből pedig a Stevia tóig akadt bőven, így csak kellő fizikummal és kitartással rendelkezőnek ajánlott úti cél.
A sípályákat elhagyva a piros sáv jelzésen kezdtük meg egyből az emelkedést, egy fenyves erdőben. Az ösvényt szegélyező tanösvény táblák kabalája, illetve a nemzeti park címer állata, a szirti sas, nem véletlen választás, ugyanis a hegység az egyik utolsó menedéke ennek a nagy méretű ragadozómadárnak.
Ha már a ragadozómadarakról teszünk említést, a fenyőhatáron található, hangzatos nevű Kondor menedék sem maradhat el. A csúcs felé kapaszkodva kellemes felüdülést nyújt az apró házikó mellett található jéghideg forrás, sőt akár életmentő is lehet, ha fogytán az ivóvízkészletünk. A mindig nyitva álló bivakszállást nem könnyű észrevenni, nekünk is csak a GPS árulta el a hollétét, pedig a turistaúttól egy pár méteres kitérővel elérhető. Bár őszintén szólva megegyeztünk abban, hogy azért éjszakázni nem mernénk a sűrű erdő közepén, a medvék birodalmában álló kunyhóban, de biztos megvan ennek is a maga mesebeli romantikája.
A menedéktől tovább haladva, biztató előjel volt a nagy mászás közepette, hogy az erdő lassan szétnyílt és elértük a törpefenyvesek, borókabokrok határát. Innen már végre feltűntek a körülöttünk magasodó, több mint 2000 méteres hegyek, a Lolaia csoport tagjai, a Prelucele és a Retyezát.
A turistaút is kezdett technikásabbra váltani, egyre nagyobb, több méteres szikladarabokon küzdöttük magunkat előre. Ez a terep bizony a lábizmoktól kezdve, a karokon és a hátizmokon át minden átmozgat. Csodálkozva néztük, ahogyan előttünk haladt egy kisiskolásokból álló gyerekcsoport, milyen magabiztosan lendültek át a helyenként autó nagyságú köveken, nem hiába sokat számít, ki milyen terepen edződött a túrázáshoz…
A köveken mászva egy kellemes meglepetésbe is részünk volt, bár látni sajnos nem láttuk őket, jól kivehetően lehetett hallani a közelben füttyögő mormotákat. A rövidebb füvű legelőkön, kolóniákban élő nagy méretű rágcsálók a sikeres visszatelepítést követően jelentek meg újra a Retyezátban.
Annak ellenére, hogy hozzá vagyunk szokva a hosszabb túrákhoz is, azért igencsak örültem, amikor megpillantottuk a „Lacus Stevia” feliratot, egy nagyobb kőre festve. Az apró nyilacska jelezte, hogy végre elértünk az elágazáshoz, ahol a Retyezát-csúcsra menő útból leágazik a tengerszemhez vezető „ösvény”, ami inkább emlékeztetett egy nagyobb kőfolyásra.
Pár méter után azért csak elértük a jéghideg vizű, kristálytiszta tavacskát. A parton megpihenve, a sziklakoszorú ölelésében tudtuk csak igazán szemügyre venni milyen káprázatosan szép helyen is járunk.
A Stevia tengerszem mélysége körülbelül 10 méter, területe 7000 négyzetméter. Mivel több mint 2000 méter tengerszint feletti magasságban fekszik, még ilyenkor nyáron is megfigyelhetünk körülötte a sziklarepedésekben megmaradt hófoltokat. A szinte átlátszó víztükröt csak az időnként kiugráló tavi pisztrángok törik meg - nagyobb állományuk él itt, a legkisebbektől kezdve, egészen a termetes méretűekig.
A köveken piknikezve csábító közelségben van innen a Retyezát, így akik kedvet kapnak két lehetőség közül is választhatnak, vagy visszamennek és a lankásabb, gerincre felkapaszkodó, piros sáv jelzésen kísérlik meg a csúcstámadást, vagy toronyiránt, a hasadékot követve, egyenesen kikapaszkodnak a Steviától. Az utóbbi, mivel nem kijelölt turistaút veszélyesebb és jóval nehezebb terep, így csak igazán felkészülteknek és kellő óvatossággal ajánlott. Igaz közelinek tűnik innen már a levágott plató, azonban a látszat csalóka, minimum egy óra még a tengerszemtől számolva.
Az igazán figyelmesek még akár zergéket is megpillanthatnak a hegyoldalon.
Számomra most idáig, a tengerszemig vezetett az út, így a hűsítő lábfürdő közepette vártam a csúcstámadásról visszatérő páromat. Legközelebb talán én is megpróbálok megküzdeni a tériszonyommal, hogy a hegység leghíresebb csúcsára kapaszkodhassak.
Minden esetre az idő még így is meglehetősen elszaladt, így este 6-kor vágtunk neki a lefelé tartó útnak, Némi keresgélés után ráakadtunk, a már korábban használt piros jelzésre, valóban igaz, hogy a sok szikla és törpefenyő között nem egyszerű feladat a tájékozódás.
Meredeken ereszkedve jelentősen gyorsabban haladtok, hisz fejlámpa hiányában, rövidebb túrát terveztünk, így mindenképpen még szürkületben szerettük volna elérni az első házakat.
Igyekezetünknek köszönhetően ez sikerült is, 20:30-kor léptünk be a szállásunk ajtaján, tíz és fél óra gyaloglást követően. A tervezett 4 órás menetidőt jócskán túlléptük és fáradtan, de élményekkel telve rogytunk le a napozóágyakra. Keményebb és hosszabb volt, mint terveztük, de garantáltan megérte. Most már mi is saját élményeink alapján elmondhatjuk, hogy a Retyezát egy olyan hely, amit minden „hegyimádónak” látnia kell.
Táv: kb. 10 km
Szint: 1232 m (a Retyezát csúcsig)
Útvonal: Rausor – Stevia tengerszem – Retyezát-csúcs (piros sáv jelzés)
Nehézségi szint: nehéz (csak felkészült túrázóknak, megfelelő öltözékben és felszereléssel)
Írta és fényképezte: Bori Bianka
Ausztrália legrejtettebb életmódú madarát keresték
Az éjjeli földipapagáj (Pezoporus occidentalis) a déli kontinens egyik legritkább madara, amelynek egy új állományát fedezték fel őslakos vadőrök.
A madárinfluenza végzetes lehet a tolvajokra
Egyes tengeri madarak mások eleségét igyekeznek megszerezni, ez pedig a madárinfluenza miatt végzetes is lehet számukra.
Ismét a lakosság segítségét kérik a szakértők
2024-ben is megrendezik az Európai Madármegfigyelő Napokat.
Az USA magánkézen lévő tigriseit vizsgálták
Több tigris él az USA területén magánembereknél, mint ahány a vadonban megmaradt – ám talán segíthetnék a vadon élő fajtársaikat.
Új katicafajt fedeztek fel Kínában
Az állatka 1 -2,5 milliméteresre nőhet, így nem csoda, hogy eddig rejtve maradt a létezése.
Előfizetés
A nyomtatott magazinra,
12 hónapra
