Amália, Bekény2022. október 07., péntek
Természet

Hosszú távokat úszkál egy mentett teknős a Földközi-tengeren

2022.09.13.NG
National Geographic Magyarország

A Salina névre keresztelt teknős egy év gondos ápolás után visszakerült természetes élőhelyére, ahol egy hónap alatt 1500 kilométert úszkált - olvasható az MTI hírei között.

Forrás: Getty Images

 

A dél-portugáliai Porto d’Abrigóban található Zoomarine állatrehabilitációs központ közleménye szerint az álcserepesteknőst (Caretta caretta) Ricardo Goncalves halász mentette ki a portugáliai Guadiana folyóból 2021 júniusában súlyos állapotban, a Zoomarine szerint ugyanis egy ipari hálóba akadt, és egy horog fúródott a gyomrába. A teknős, amelynek sorsa annak idején sokat foglalkoztatta a portugál közvéleményt, csak Goncalves gyors segítségének köszönhetően maradt életben.

Salina útját az állatvédők egy chip segítségével számítógépen keresztül követik nyomon. Miután a tengerbe engedték Faro közelében, a Gibraltári-szoroson át a Földközi-tengerre úszott, majd többször is megfordult a marokkói partoknál. Az állatvédők úgy fogalmaztak, továbbra is „örömmel és apai büszkeséggel” kísérik figyelemmel a teknős életét.

A tengeri teknősök leginkább a trópusi és szubtrópusi tengerekben érzik otthon magukat, az állatvédő csoportok, például a WWF szerint azonban az utóbbi évtizedekben drámaian csökkent a populációjuk. A hét fajból hat szerepel a Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) veszélyeztetett fajokat felsoroló vöröslistáján.
Az akár két méternél is hosszabbra növő tengeri teknősök legnagyobb ellenségei az ipari halászat hálói, amelyekbe gyakran kerülnek „járulékos fogásként” – a Természetvédelmi Világalap (WWF) szerint évente mintegy 250 ezer alkalommal. Az állatok túlélését az éghajlatváltozás, a tengerszennyezés, a tengerpartok átépítése, valamint a teknősök húsa, tojása és páncélja iránti növekvő kereslet is veszélyezteti.

Hozzászólások

Egy egész kevés olaj is tönkreteszi a madarak tollát

Egy egész kevés olaj is tönkreteszi a madarak tollát

A tengerbe jutó kőolajszennyezésnek akkor is súlyos a hatása, ha csak egészen kis mennyiségről van szó.

Fácánok Detroitban

Fácánok Detroitban

Az USA egykori autóipari fellegvárában ma fácánok járkálnak szabadon és élik életüket.

Örvénylő madárrajok

Örvénylő madárrajok

A seregélyek felhői minden évben rejtélyes örvénylésbe fognak a téli égbolton.

Egyik téli vendég, a másik jól ismert ragadozómadár

Egyik téli vendég, a másik jól ismert ragadozómadár

Örök emlékként él bennem, mikor gyerekként először gyalogoltam végig a Torna-patak Apácatorna és Kisberzseny közötti szakaszán egy szép téli napon, titkon reméltem, hogy láthatok gatyás ölyvet (Buteo lagopus).

Személynek nyilvánítottak egy spanyol lagúnát

Személynek nyilvánítottak egy spanyol lagúnát

A világon egyre több helyen terjed az a természetvédelmi módszer, amely szerint egyes földrajzi területeket jogilag személynek nyilvánítva a korábbiaknál sokkal hatékonyabban lehet védeni.

National Geographic 2022. szeptemberi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

11 600 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlapNational Geographic 2021. áprilisi címlapNational Geographic 2021. májusi címlapNational Geographic 2021. júniusi címlapNational Geographic 2021. júliusi címlapNational Geographic 2021. augusztusi címlapNational Geographic 2021. szeptemberi címlapNational Geographic 2021. októberi címlapNational Geographic 2021. novemberi címlapNational Geographic 2021. decemberi címlapNational Geographic 2022. januári címlapNational Geographic 2022. februári címlapNational Geographic 2022. márciusi címlapNational Geographic 2022. áprilisi címlapNational Geographic 2022. májusi címlapNational Geographic 2022. júniusi címlapNational Geographic 2022. júliusi címlapNational Geographic 2022. augusztusi címlapNational Geographic 2022. szeptemberi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket