Kukák és kakaduk

Sydney külvárosában banditák járják és nyitogatják a kukákat: a közismerten igen okos sárgabóbitás kakaduk tanulták meg, miként hasznosíthatják az ember közelségét és szemetét. Az egyébként őshonos, helyi madárfaj egyedei egymástól tanulták meg a kukák fedelének kinyitását, ez az úgynevezett szociális tanulás számos állatfajra jellemző. Nagy Britanniában cinegék a házak bejáratához rakott tejes üvegek kinyitását sajátították így el (erről egy 1952-ben publikált tanulmány számolt be először a nagyvilágnak), Észak-Amerikában a mosómedvék tanulták meg hasznosítani az általunk eldobott élelmiszer-hulladékot, hazánkban újabban a városiasodó rókák kerülgetik a kukákat, de lehetne folytatni még a sort számos, a közelségünkben élő állattal.

Azonban a kakaduk kulturális tanulására az érintett lakosság is kulturális tanulással felelt: egymástól lesik el a praktikákat arra, hogy miként lehet megakadályozni a kakaduk kukanyitogatását. A Current Biology folyóiratban közzé tett kutatási eredmények ezt a különös fegyverkezési versenyt taglalják.

A kutatók civilek segítségével feltérképezték a kakaduk viselkedését és a rá adott emberi válaszokat is, osztályozták a hatékonyságukat. Eleinte, 2017-ben csak a város déli részén, három városnegyedben nyitogatták a kukákat, mára azonban 44 városnegyedre terjedt át a viselkedés, vagyis a Sydney-ben és környékén élő kakaduk gyorsan megtanulták egymástól e módszert az élelemszerzésre. Az állati kultúrákra jellemző kukanyitogatás, annak módszerei földrajzi hely függvényében kissé változtak. Egy 2021-es tanulmányban leírtak szerint e módszerek terjedésében az erdők jelentettek akadályt, az egyes városnegyedeket (főként a külvárosokat) elválasztó erdős területeken csak nagyon ritkán jutottak át e viselkedés egyedi módszerei. Ez pedig a kultúra további különbségeinek kialakulását segíti elő. A madarak tisztában vannak azzal is, hogy a piros tetejű kukákban van az általános hulladék, a sárga és zöld tetejűek az újrahasznosítható szelektív hulladékot gyűjtik – ez utóbbiakban tehát biztosan nem találnak eleséget. A kakadu nemcsak eszes, de elég erős is, így például az se okoz neki különösebb gondot, hogy a nehezékeket letolja a kukák fedeléről.

Kiderült, hogy a lakosoknak folyamatosan javítaniuk kellett a kukáik védelmén, mivel a madarak is kitanulták, miként oldják meg az újabb és újabb „feladatokat”. A különböző védekezési technikák az egyes lakóövezetekben csoportokban jelentkeztek, vagyis egy-egy helyszínen azonos módszerrel igyekeztek védeni az emberek a kukákat, ez azt igazolta, hogy az emberek egymástól tanulták el a módszereket. Ezek az emberek által végzett újítások egyenes arányban álltak azzal is, hogy az adott környéken mióta kezdték el nyitogatni a kukákat a kakaduk. A kakaduk és az emberek szociális tanulás útján terjedő módszerváltozásai jól mutatják azt, hogy a kultúrák is az evolúciós fegyverkezési versenyekre jellemző módon fejlődnek, változnak és alakulnak.