Élete volt az orrszarvúk védelme – 1. rész

Munkájuk közé tartozott többek között a drótcsapdába esett, sebesült állatok kezelése, jeladó elhelyezése a tülkökben, illetve az orrvadászat elleni küzdelem is. Vadvédelmi tevékenységük akkor ért véget, amikor Krisztiánt a ruandai Akagera Nemzeti Parkban halálos baleset érte. Egyik védence, Heródes gázolta el menekülőben. Halálának 5. évfordulójára megszületett felesége visszaemlékezései alapján az életrajzi kötete, most az orrszarvúk világnapja alkalmából beszélgetünk.

Mindössze huszonöt kilométerre éltetek egymástól, mégis Londonig kellett elmenned, hogy Krisztiánnal megismerkedjetek. Hogy történt a találkozás?

Egy magyar barátnőm vendégházat vezetett Kelet-Londonban, abban az időben én is ott voltam, amikor egy éjjel a Pink Floyd tribute koncert után besétált Krisztián is. Ő akkortájt végezte első évét Canterburyben, a kenti Gerald Durell Természetvédelmi és Ökológiai Intézet vadvédelmi szakán. Az első perctől magával ragadott a kisugárzása, persze gyorsan kiderült az is, hogy nem egy hétköznapi ember. Csodálattal hallgattam történeteit, azt, hogyan került Kiskunhalasról 21 évesen a MAHART tengerhajójára matróznak, majd az afrikai önkéntes kalandokat, a New York-i, dublini munkáséveket. Ámultam magabiztosságát, céltudatosságát, különcségét, és a terveket, melyeket gyerekkora óta szövögetett. Rögtön nyilvánvalóvá vált, hogy a kapcsolatunknak csak akkor lehet jövője, ha egyszer majd én is vele tartok Afrikába. Tudatosan készültem fel segítségével az előttünk álló életre.

Júlia nevű orrszarvú és borja.

Krisztián nem ismert lehetetlent, elképesztő kitartás volt benne, már egészen fiatal kora óta. Olyan karriert futott be mindenféle háttér nélkül, amit nagyon kevesen. Miért éppen az orrszarvú védelem mellett tette le a voksát?

Az afrikai munka a vadonban mindig is a fejében volt. Angol nyelvtudásának köszönhetően eredetiben olvasott Diane Fossey-tól, Jane Goodalltól, Geroge Schaller munkásságáról. Érdeklődése azután vált célirányossá, amikor a MAHART eladta a tengerjáróit, és neki be kellett fejeznie a matróz életet. Akkor már szisztematikusan forgatta az Afrika könyveket, rengeteget olvasott a 80-as évek orrszarvúháborújáról, amely a nemzetközi vadvédelem egyik legkomolyabb harca volt a globális orvvadász-hálózatok ellen. Az orrszarvú-védelem indította el, hogy megtalálja helyét a világban. Ezekről a mitikus ősállatokról, melyek legalább 50 millió éve élnek a Földön, minden apró részletet tudott. Kimeríthetetlen volt a tudása.

Első hosszabb afrikai útjára 1999-ben érkezett Zimbabwébe azután, hogy az egyik októberi estén a fekete orrszarvú rehabilitációs projektet vezető szakemberről, a zimbabwei Ian Dupree-ről nézett egy filmet a szülei házában. Elhatározta, hogy semmire nem vár, elutazik hozzá. Dupree olyan meggyőződéssel és szenvedéllyel beszélt, hogy Krisztián felírta a stáblistán szereplő férfi nevét és címét, majd megvette a repülőjegyét a fővárosba, Hararéba. Bár semmifél összeköttetése nem volt, bízott abban, hogy amatőrként is talál munkát.

Az állat korát a fogazatból állapítják meg.

Afrikában alapos gyakorlati kiképzésben vett részt, szinte állandóan kint volt a vadonban. Bár pénzt alig keresett, felbecsülhetetlen tapasztalatokat szerzett. A helyi shona törzsbe tartozó vadőrökkel járta a bozótot, orvvadászok nyomait keresték és elhagyott táboraikat számolták föl. Barlangokban vagy a szabad ég alatt aludtak. A nagy emlősöket, azok vándorlását, a populációk életképességét, a ritka és veszélyeztetett fajok esetleges előfordulását tanulmányozták. Mikor pénze elfogyott haza kellett utaznia.

Ezután évekig e-mailezett a világ leghíresebb orrszarvú-specialista állatorvosával, a namíbiai Dr. Pete Morkellel, aki később mentora majd jó barátja lett. Végül megfogalmazódott benne, hogy magas szintű vadvédelmi oktatás nélkül nem rúghat labdába egy magyar fiú a fekete kontinensen.

Ekkor iratkozott be a tanzániai főiskolára vadvédelmet tanulni, amit anyagi okok miatt nem tudott befejezni. Később a kenti egyetemen végzett, majd elkezdte a mesterképzést is a norwich-i egyetem alkalmazott ökológia szakán.

Terepen Orsi és Krisztián

Krisztiánt 2012-ben hívták Malawiba a Liwonde Nemzeti Parkba, te is vele tartottál. Mi volt a pontos feladata a fajfenntartási programban?

Először 2011-ben érkeztünk az országba 3 hónapra. Krisztián a kenti egyetemi disszertációja részeként a Majete Vadrezervátumban folytatott egy orrszarvú táplálkozásökológiai kutatást, segítve ezzel a helyi menedzsment munkáját a további keskenyszájú orrszarvúk befogadásához. Rá egy évre, 2012-ben dr. Pete Morkel és Dr. Anthonhy Hall-Martin (a dél-afrikai non profit szervezet, az African Parks vezetője) ajánlását követően megkereste őt a Liwonde Nemzeti Park igazgatósága, hogy a helyi védett rinocérosz populáció felügyeletét átvegye.

A nemzeti park nyomolvasó katonáival és fegyveres erőivel karöltve védelmezte a park fekete orrszarvúit, s vadállatait,  ökológiai kutatást folytatott a park hosszabb távú produktív orrszarvú eltartó képességéről, továbbá figyelemfelkeltő és tájékoztató jellegű előadásokat tartott az orrszarvúk kritikus helyzetéről a kormány embereinek, vadvédelmi szakembereknek és a parkba látogató turistáknak.

Jeladó elhelyezése a tülökben

2012-2015 között rengeteg illegális tevékenység történt Liwondéban, melynek következtében sok vadállat veszett el Malawiban. Számos mentőakciót kellett szervezni, hogy a drótcsapdába került orrszarvúk, melyeknek nemcsak eszmei, hanem tényleges értékük is óriási életben maradhassanak. Míg a rinocéroszok eszmei értéke 53 millió forint, addig a tülök 26, 5 millió Ft/kg a fekete piacon. Mielőtt Krisztián Liwondéba érkezett, a park vezetőségének fogalma sem volt arról, hogy a betelepítés után mekkora orrszarvú-populáció maradt a területen, hol van a pontos tartózkodási helyük vagy épp milyen beazonosításra alkalmas testjegyekkel rendelkeznek, ráadásul a nyomolvasó katonák vezető hiányában semmiféle eredményt nem értek el. Idővel, Krisztiánnak köszönhetően, sokuk szívügyének tekintette a rinocéroszok jólétét.

Melyik volt a legnehezebb bevetésetek?

Egyértelműen az, amikor az egyik befogóművelet során kísérletet kellett tennünk a drótcsapdába esett, kétéves hím orrszarvúnak, Iannak a megmentésére. Vele volt az anyja, a park első nősténye, Julia is. Ian nyílegyenesen egy négyhurkos drótcsapdába futott bele, Julia szeme láttára fulladt meg. Semmi esélyünk sem volt, hogy segítsünk, az anya tehetetlenül végignézte borja haláltusáját. Ian 10-15 percig szenvedhetett ebben a rendkívül egyszerű, de végtelenül kegyetlen hurokban, mely annál erősebben szorítja áldozatát, minél erősebben szabadulna.

Júlia kezelés alatt

Nem volt idő gondolkodni vagy gyászolni az  értékes orrszarvúborjút, mindannyian tudtuk, hogy a  feldúlt Julia veszélyes, nem fogja magára hagyni a kicsit. Ám ha Ian a csapdában marad, az  orvvadászok bármikor visszatérhetnek érte, és félő volt, hogy akkor a tetem mellől nem tágító anyával is végeznek. Akármilyen őrültségnek tűnt, be kellett hatolnunk a sűrűbe. Ám ahogy Julia megérezte a levegőben az emberszagot, mint egy tank, egyenesen felénk futott. Sorban kapaszkodtunk fel arra a fára, amely a legközelebb állt hozzánk, a tomboló Julia elszáguldott alattunk, majd megállt, és a levegőbe szagolt. Rövid ideig idegesen szuszogott, fejét ingatta, majd megfordult, és visszavágtatott a kicsinyéhez. Julia azonban nem tágított mellőlünk, mint az őrült, a csapat és a borja között táncolt, újra és újra nekünk rontott,  szinte csak fáról fára tudtunk előreevickélni.

Volt egy pillanat, amikor az előttünk járó vadőrök már nem tudtak időben jelezni, így azt vettük észre, hogy a nőstény eszét vesztve felénk száguld. Krisztián még felnyomott engem egy fára, magának is talált egyet, ám Amandának, a csapat állatorvosának az élete egy tizedmásodpercen múlt. A lány éppen hogy elkapott egy ágat, lábát teljes erőből előrelendítette, így Julia nem sodorta el, csupán a  cipőjét érintette. Egy örökkévalóságnak tűnt, mire teljesítettük a feladatunkat. Julia, amikor meglátta földön fekvő borját, újra és újra körbejárta, tapogatta, nem akarta otthagyni, inkább vele maradt, hogy meggyászolja. Megrendítő volt átélni az állat fájdalmát.

Kapcsolódó cikk: Élete volt az orrszarvúk védelme – 2. rész