Kolbásszal vadásztak a barlangi futrinkára

A barlangi életmód különleges alkalmazkodással jár, például számos barlangi állat elveszíti a látását, vagy épp a színeit. 2002-ben Spanyolország délkeleti részén, a Simarrón-II barlangban vették észre azt a futrinkát, amelynek vizsgálatából kiderült, a legközelebbi rokona észak-amerikai, ám a két csoport még a kréta időszak elején elkülönült. Az elkülönülésük ahhoz lehet köthető, ahogy az Ibériai-lemez levált a Pangea szuperkontinensről.

Mindez idáig mindössze 4 barlangból került elő, ezek mind a Sierra de Gádor hegységben vannak (ha valaki térképen szeretné elhelyezni, a hírhedt Almería-környéki, fóliasátrak millióitól kifehéredett terület északkeleti szomszédja a hely). A barlangok távolsága 8 km mindössze, azonban hatalmas magassági különbség (kb. 1000 méter) van köztük. A legtöbb bogarat a Simarrón-II barlangjában találták, viszonylag nagy létszámban.

A Dalyat mirabilis nevű futrinka különleges módon alkalmazkodott a föld alatti életmódhoz, más barlanglakókhoz hasonlóan hiányoznak a szemei, ám a végtagjai megnyúltak. A környezete tulajdonságait és a bogár életét egy egy éven át tartó megfigyelési ciklusban tárták fel a szakemberek, amelyről a Subterranean Biology szakfolyóiratban számoltak be.

A vizsgált barlang 1480 méteres tengerszint feletti magasságban nyílik, és 453 méter hosszúságú. A kutatók olyan műanyag hengereket helyeztek el a bogár élőhelyén, amelyekbe beleesve nem tud kimászni belőle, a csapdák aljába a sobrassada nevű kolbász darabkáit helyezték el a ragadozó életmódú bogár becsalogatása céljával. Bár vicces a helyzet, de a rovarászok körében régóta ismert tény, hogy a rovarok csapdáihoz kiváló anyagot jelent ez a kolbász, amely egyébként sertéshúsból készül, s hosszú időn át megőrzi a csáberejét. A barlangban számos ponton helyeztek ki kolbászos csapdákat, s minden helyszínen mérőműszerekkel regisztrálták a hőmérsékleti és páraviszonyokat.

A csapdákban talált bogarakat igen gyorsan száradó hibajavítóval megjelölték, majd a csapdázás helyén szabadon engedték. A csapdák környékének körülményeit minden egyes vizsgálati alkalommal (2 hetente) feljegyezték, az ott található élő és élettelen dolgokat egyaránt.

Egy év alatt összesen 119 barlanglakó futrinkát figyelhettek meg, ebből 89-et a kolbászos csapdáknak köszönhetően, 53 kapott jelölést, 25 egyedet pedig laboratóriumban tartottak tovább. Habár hosszú hónapokig éltek, nem volt se párzás, se peterakás az időszak alatt, és az azonos, valamint az ellenkező nemű bogarak is rendkívül agresszíven viselkedtek egymással. A jelöléssel ellátott 53 bogárból csupán négy került újra elő az egy év alatt, ez jelezheti azt is, hogy elég sok egyed él belőlük, de azt is, hogy megtanulták elkerülni a csapdákat.

Megfigyelték azonban, hogy a bogár a rágói segítségével kis kavicsokat, talajrögöket pakolgatva épít magának búvóhelyet, amelyben aztán az ideje jó részét tölti.

Sajnos azt sem sikerült a barlangban megfigyelni, hogy mit eszik a bogár, de a vele együtt élő más gerinctelenek közül egy ászka volt a leggyakoribb mindenütt megtalált állat, így a kutatók azt feltételezik, hogy ez lehet a fő zsákmánya. A laborban tartott egyedeket az említett ászkával, illetve légyfélék lárváival etették.

A bogár a barlang legstabilabb klímájú, belső részét kedvelte, ahol a legmagasabb volt a páratartalom is, ez megfelel a barlanglakó állatokra általánosan jellemzőknek. Összesen 31 gerinctelen fajt találtak a barlangban, ebből kettő egy bogár és egy ászka eddig ismeretlen volt. A barlangi futrinkafaj messze legnagyobb népessége a Simarrón-II lakója, a másik 3 barlangban csak néhány példánnyal találkoztak eddig. Egyetlen északi oldalra néző barlangban se találtak még rá eddig.

A kutatásra azzal a céllal került sor, hogy a Simarrón-II és a környezetét jelentő karsztos terület állami védettséget kaphasson.