Élete volt az orrszarvúk védelme – 2. rész

 Te hogyan kapcsolódtál a Liwonde Nemzeti Park munkájába?

Sokoldalú feladataim voltak, az adminisztratív tevékenységektől kezdve a terepmunkákon, oktató, figyelemfelhívó előadásokon át egészen a sokszor drámai mentőakciókig. Volt rá példa, hogy Krisztián betegsége, egyéb elfoglaltsága miatt egyedül vittem ki a katonákat a terepjáróval, s követtük az orrszarvút sikeresen aznap.
A Shire folyót átszelve hetente többször is ki tudtam biciklizni a pár kilométerre lévő faluba, ahol lehetőség nyílt vadvédelmi-és környezetvédelmi órákat adnom, amire nagy volt az érdeklődés. Ezek az ökoklubok rendszeressé váltak, s nem egyszer 150 gyermek is ült az órámon.
Gyakorlati foglalkozásaink is voltak, veteményeskertet, faiskolát hoztunk létre, és rengeteg fát ültettünk. A helyi közösség ingyen vihetett facsemetéket az iskolából.
Ezt az ügyet különösen a szívemen viseltem, hisz Malawi energiaigényét szinte teljes mértékben a fák teszik ki, ennek ellenére az erdők nagy része eltűnt már, s csak kukoricaföldeket látni.
Sikerült több tucatnyi iskolás gyereket bejuttatnom a parkba, ahol egy szafari során találkozhattak vadállatokkal és láthatták az erdőt, a szafaritábort, ahova olyan sok, úgynevezett mazungu vagyis fehér ember érkezik, megélhetést biztosítva ezzel a malawiaknak.
A parkon kívül, és több városban is felkerestünk iskolákat és előadásokat tartottunk. Próbáltuk felhívni a helyiek figyelmét a vadállatok és a nemzeti park fontosságára. Szüleiket már szinte lehetetlen volt meggyőzni arról, hogy nem járnak jól hosszútávon, ha leveadásszák az állatokat, de a jövő nemzedéke még hozhat változást az országnak.

Egy orrszarvút drótcsapda sebesített meg. Bedő Orsolya és csapata ellátja a sebet.

Mikor és miért mentetek át Ruandába?

A ruandai egy három hónapos megbízás volt, ahol Krisztián szaktanácsadóként segítette az Agakera Nemzeti Park menedzsereit a 2017-es orrszarvú áttelepítés során. A dél-afrikai non profit szervezet, az African Parks és a ruandai hatóságok 2017 májusában a természetvédelem egyik legambiciózusabb akciójába vágtak bele akkor, amikor a húsz, kritikusan veszélyeztetett keleti fekete orrszarvút a Dél-afrikai Köztársaságból át akarták telepíteni Akagerába. Ahhoz, hogy ez az álom valósággá váljon, a szakértői csapat kiterjedt terepkutatására, intenzív logisztikára és több mint kétmillió dolláros költségvetésre volt szükség.
A legnagyobb kihívást az orrszarvúk visszatelepítésének sikerességében a park biztonságának megerősítése, a vadőrök számának növelése és kiképzése, valamint a  pénzügyi donorok megtalálása jelentette. Nem csoda, hogy Krisztián alig várta, hogy szakmai tudását megossza a vadőrökkel, akiknek felkészítése prioritást jelentett a Ruandában új otthonra talált rinocéroszok megóvásában.

Krisztián tanítványaival Ruandában.

A munkája részét képezte, hogy az ottani vadőröket orrszarvú-megfigyelési tanácsokkal ellássa, s megtanítsa nekik, hogyan találhatnak meg egy rinocéroszt az URH jeladó segítségével, vagy épp anélkül, nyomaikat, jeleket olvasva. A ruandai katonák sohasem láttak orrszarvút előtte, mivel az országból a kilencvenes évek végén minden egyedet kiirtottak.

2017-ben bekövetkezett a fatális baleset, míg te másfél éves kislányotokkal, Estellával a táborban maradtál. Mi történt pontosan?

Hat hete tartózkodtunk a parkban. A Dél-Afrikából érkezett fekete orrszarvúkat pár nap megfigyelés után kiengedték a tartókarámból, Krisztiánék feladata az volt, hogy lokalizálják őket a terepen, melyik állat hol telepedett le, hogyan érzi magát az új környezetében.
A rinocéroszok territoriális állatok, megküzdenek egymással is a legjobb területekért, ahol a kedvenc táplálékuk és ivóvíz található.
A domináns hímek az első napokban összetűzésbe kerültek és az egyik felnyársalta szarvával a másikat, ezeket a véres nyomokból tudtuk meg. Ezt a megsebzett orrszarvút kellett a csapatnak azon a reggelen felkutatnia, s minél gyorsabban felmérni, hogy szükség van-e állatorvosi beavatkozásra. A helyi vadőrök mellett Krisztiánnal volt asszisztens munkatársa is, aki a legendás állatorvosnak, dr. Pete Morkelnek volt a fia. Benoit szerint a végzetes baleset elkerülhetetlen volt és senki nem hibáztatható érte.
A csapatot egy helyi vadőr vezette, akit Krisztián épp a jelfogó készülék használatára tanított. Akagera kemény terep volt, átláthatatlan, még Pete Morkel is, aki nemegyszer dolgozott már a nemzeti parkban, azt gondolta, hogy a sűrű, szövevényes bozótos jóval veszélyesebb itt, mint a liwondei vagy a majetei vadonban. A növényzet annyira buja volt, hogy egyszerűen lehetetlen volt észrevenni az állatot, ráadásul a jelvevő is azt mutatta, hogy jó 50 méter van a csapat és a sebesült rinocérosz között. Azonban a hím mindössze pár méterre volt tőlük, s ahogy szagot fogott, futni kezdett feléjük, hogy kiderítse, ki vagy mi ólálkodik a közelében. A fekete orrszarvúk híresek arról, hogy sem embert, sem állatot nem bírnak elviselni maguk körül.
A katonák libasorban haladtak, így a csapat élén álló vadőrnek még volt annyi lélekjelenléte s ideje, hogy félreálljon, ám Krisztián, aki második volt a sorban, már nem tudott reagálni. Heródes nekifutott, vállával teljes erejéből fellökte, az ütés következtében fatális fejsérülést szenvedett.
A csapat már-már lemászott a fáról, ahová Heródes elől menekültek, amikor az állat meggondolta magát, és visszafordult. Soha ilyet nem láttak azelőtt, pánikszerűen ordítoztak, tapsoltak, hogy elijesszék, de az egyenesen a földön fekvő Krisztián felé tartott. Egy pillanatra megállt a mozdulatlan test felett, hatalmas fejét lehajtotta, és mint egy kíváncsi kutya, megszagolta, mi hever a lába előtt. A többiek döbbenten figyelték az  eseményeket. Ekkor Heródes anélkül, hogy hozzáért volna Krisztiánhoz, még egyszer körbejárta, beleszippantott a levegőbe, és eltűnt a bozótban.

Krisztián tisztában volt munkája veszélyességével, éppen ezért a vadonban mindig a legnagyobb figyelemmel és óvatossággal járt el. A vadállattámadások előfordulási esélye számottevően kisebb, mint autóbalesetet szenvedni. Mégis, több éves tapasztalat után is kerülhet az ember olyan szituációba, amit nem lehet kivédeni.
Halálát megelőzően Krisztián sokszor emlegette, hogy mennyire boldog ember, a lelkemre kötötte, ha bármi történne vele a bozótban, erre emlékezzek majd. Milliószor elmondta, mennyire szerencsés, hogy azzal foglalkozhat, ami értelmet adott az életének, és amiben kiteljesedhetett. Az ebben való hit segített át a kilátástalan helyzeten.

Gyöngyi Krisztián temetése

Hogyan jöttetek haza, ki segített Krisztián hamvainak Magyarországra hozatalában? Egyáltalán hogyan lehet feldolgozni egy ekkora veszteséget?

Miután Krisztián balesetet szenvedett, a park menedzserei azonnal intézkedtek, hogy kislányommal minél hamarabb hazajuthassunk a családhoz. Sikerült másnap reggelre jegyet szerezniük Magyarországra. Az út során az volt a benyomásom, hogy a park vezetősége értesítette a Quatar Airways munkatársait, mert fogadtak minket Dohában,  kíséretet  és külön figyelmet kaptunk tőlük.
Azt hiszem, kellett pár nap, mire tudatosodott bennem, mi történt, addig robotszerűen csináltam, amit kellett. Szoptattam Estellát, intéztem a hivatalos dolgokat. Az járt a fejemben, mit várna el tőlem most Krisztián. Helytállni, s erősnek lenni Estelláért. Ha ő nincs, talán világgá megyek….
Krisztián hamvainak egy részét Afrikában, a malawi és ruandai bozótos felett szétszórták, másik részét pedig szülővárosában, Kiskunhalason helyeztük örök nyugalomra. A családom óriási segítség volt a nehéz időkben. Belőlük merítettem erőt az újrakezdéshez.

Kér éve újra családban élhetünk és egy olyan férfi mellett találtam meg a boldogságot, aki szorgalmával, kitartásával, élet- és világszeretetével számunkra példaértékű életet él, s akire fel tudok nézni. Párom sajátjaként szereti Estellát, amiért örökké hálás leszek neki.
Ezzel az életrajzi regénnyel pedig úgy érzem, nem csak Krisztián életének és munkásságának voltam képes emléket állítani, de legfőképp abban bízom, hogy e kötet amellett, hogy Estellának segít egy átfogóbb és árnyaltabb képet adni arról, milyen rendkívüli édesapja volt, másokat is inspirál arra, hogy valóban éljenek, és ne ismerjenek lehetetlent.

Krisztián emléktáblája, melyet az Akagera Nemzeti Parkban helyeztek el.

Mi maradt Krisztián munkásságából?

Ahogy a fenti sorokban már szó esett róla, a Liwonde Park menedzselését a dél-afrikai non profit szervezet, az African Park Networks vette át, akik 20 éve tevékenykednek azon, parkokat rehabilitáljanak, visszahozzák a vadvilágot, biztosítsák védelmüket, és a helyi közösséget megélhetéssel lássák el. E szervezetnek köszönhetően az orrszarvúk mára mindkét országban, Malawiban és Ruandában is biztonságban élnek.
Krisztián halála után kaptam kézhez, a posztumusz megjelent Pachyderm vadvédelmi szakfolyóirat 58. számát, melyben a Majete Vadrezervátumban folytatott kutatási munkáinak eredményét sikerült publikálni, Morten Elmeros dán professzor segítségével.

A  Central African Wilderness Safaris (CAWS) az ösztöndíjprogramját Malawiban 2019 novemberében indította útjára, melyet a Liwonde park orrszarvú-ökológusa, Gyöngyi Krisztián emlékére hoztak létre. Az ösztöndíj 14 000 dollárral támogat egy tehetséges fiatalt, aki egy évig a Southern African Wildlife College (SAWC) diákjaként vadvédelem-menedzsment és környezetvédelmi képzésben részesül. A CAWS ügyvezető igazgatója, Chris Badger által kezdeményezett ösztöndíj célja az, hogy képzett szakemberekkel segítsék az ország vadvédelmi törekvéseit, egyúttal életben tartsák Krisztián örökségét.
Dr. Andréka György, a győri állatkert igazgatója pedig 2022 márciusában a  ruandai Akagera Nemzeti Parkban átadta az  orrszarvú-megfigyelő csapatnak Krisztián emléktábláját, melyet egy, a turistáknak készült kilátóponton helyeznek el.

A hat év, melyet Krisztiánnal Afrikában tölthettem, más emberré formált engem. Sokkal nagyobb alázattal fordulok az élet felé, semmit nem veszek készpénznek. Hálás vagyok az életemért, minden jóért, ami megadatik benne. Estella rajongott a bozót állataiért, s kalandos élet várt volna rá Afrikában. Nagyon szeretném, ha egyszer láthatná, hol kezdődött az élete, s hol volt igazán elemében az édesapja.

Kapcsolódó cikk: Élete volt az orrszarvúk védelme – 1. rész