Egy parazita, amely hosszabb életűvé tesz

A paraziták talán a világ legizgalmasabb élőlényei, bár nem túl jó a hírnevük, biológiai módszereik alapján azonban egészen fantasztikus dolgokra képesek. Ezen csoportba tartoznak a legyezőszárnyúak is, amelyek számos rovarfajban élősködnek, egészen speciális életmódot tartva. A darazsakat sújtó egyik fajuk a pár tizedmilliméteres Xenos peckii, amely a darázs potrohízei közé befurakodva él, és legtöbbször csupán annyit lehet látni belőle, hogy kissé felpúposodik a kérdéses potrohszelvény, illetve kissé kilóg a parazita vége, pont, ahogy egy farzsebbe dugott telefon is kilóg.

A papírdarazsak esetében a parazita nem elégszik meg azzal, hogy a darázs „farzsebében” éldegél, hanem át is alakítja kissé a darázs életmódját. A papírdarázs társas állat, ám a legyezőszárnyúja hatására elveszíti társaihoz főződő kötődését, elhagyja a fészket. Emellett a parazita a darázs génjeibe is belepiszkál, és ezen az úton hosszabb életűvé teszi az adott egyedet.

E tulajdonságok kutatás lehetőségeit nyújtották tálcán a Rochesteri Egyetem szakemberei számára: vajon melyik gének befolyásolják a darázs társas viselkedését és melyikek az öregedését? Ez persze nemcsak a darazsaknál, hanem nálunk embereknél is génekhez kötött tulajdonság (a társas darazsak nagyon sokban hasonlítanak az emberre, ezért remek modellként is szolgálnak). A kutatók a helyi, észak-amerikai Polistes fuscatus (ez a darázs az arcfelismerési képességéről híres), illetve az Európából behurcolt Polistes dominula papírdarazsakat vizsgálták meg. Ehhez a legyezőszárnyú parazitával fertőzött egyedeket gyűjtöttek be, hogy felmérjék, milyen hatása volt a parazitának a darázs agyára.

A parazita elsődleges célja a saját utódlása, ehhez azonban olyan gazdaszervezetre van szüksége, amely elég hosszú ideig él az utód kifejlődéséhez, ez az oka annak, hogy a parazita a darázs génkifejeződésének megváltoztatásán keresztül meghosszabbítja a darázs életét. Ha a parazita-anya megérzi, hogy az utódok távozásra készek, a darázs elhagyja a saját családját, és más darázsfészkeket keres fel, ahol aztán a parazita önállóvá váló lárvái további egyedeket fertőzhetnek meg.

A vizsgálatok feltárták, hogy az amerikai parazita kizárólag az amerikai papírdarázsra specializálódott. Hiába voltak elérhető közelségben az európai inváziós darázsfaj fészkei, az amerikai papírdarázs, amelyet a parazita rávett a saját fészke elhagyására, csakis az amerikai faj más fészkeit kereste fel. (Azért nem kell félni: az európai fajnak is megvan a maga, ugyanígy ható legyezőszárnyú parazitája, csak az nincs még jelen Amerikában.) Egy külön vizsgálatból kiderült, hogy biológiai akadálya nincs annak, hogy az amerikai parazita az inváziós európai fajon élősködjön, ám mivel a parazita anya manipulációi a darázs feromonjai és külleme alapján a helyi fajra irányítják a hordozó egyedet, ezért erre a természetben nem kerül sor.