Az év végén végleg bezár a párizsi madárpiac

December végén végérvényesen bezár a párizsi madárpiac, állatvédelmi okokból.

A Párizs belvárosában, a Cité-szigeten, nem messze a Notre Dame-tól, a 19. század vége óta közterületen működő, vasárnaponként nyitva tartó madárpiac a francia főváros egyik idegenforgalmi látványossága.
A párizsi közgyűlés tavaly februárban hozott elvi döntést a bezárásról, amelynek időpontját hétfőn jelentette be Christophe Najdovski, az állatok tartási körülményeiért felelős párizsi alpolgármester. A közgyűlési vitában az alpolgármester elmondta: a madárpiac évekkel ezelőtt a Párizs környéki Ile-de-France régió madárcsempészeti központjává vált, és a konkrét intézkedések ellenére a feketekereskedelem a mai napig tart.
A mai elvárások szerint – folytatta – már elfogadhatatlan az, ahogyan a madarakat tartják a piacon, amelynek bezárásáért a PAZ párizsi állatvédő egyesület petíciót is indított, arra hivatkozva, hogy „a madarak elzárása kegyetlen és archaikus”. A piacon még működő tíz árus legtöbbje a várható bezárásra tekintettel már belefogott másféle üzleti tevékenységbe is a városháza hétfői közleménye szerint. A fővárosi közgyűlés tavaly júliusban állatjóléti chartát fogadott el, amelyben kötelezettséget vállalt, hogy záros határidőn belül betilt minden kereskedést élő állatokkal önkormányzati ingatlanokban. A PAZ szerint még két olyan önkormányzati tulajdonban lévő hely maradt Párizsban, ahol társállatokat árusítanak.