Lenyűgöző történetet mesél a Dolomitok egyik legszebb alpesi tava

Az olasz Dolomitok egyik ékkövének számító Lago di Braies (magyarul Braies-tó) a Fanes-Senes-Braies Természetvédelmi Parkban bújik meg és az UNESCO Világörökség része. Több névvel is illetik: Pragser Wildsee, Lake Prags, Lake Braies vagy Lago di Insta. Utóbbi természetesen az Instagram hírneve miatt: ez a gyönyörű smaragdzöld tó annyira festői, hogy rengeteg fotóst és utazót vonz ide a világ minden tájáról. Érthető: az 1496 méteres, tengerszint feletti magasságban elhelyezkedő vízfelület valóban lenyűgöző, ahogy a kristálytiszta vízben tükröződő hegyek körbeveszik.

A puszta hegyi sziklák között megbújó tó több mint 76 hektáron hullámzik, átlagosan 17 méter mély, de a legmélyebb pontja 36 méter. Hogy mit rejt a mélység? Pisztrángot és legendákat. Az ősi, több mint 2500 éves dél-tiroli folklór szerint a Lago di Braies egy földalatti királyság varázslatos kapuja. Egy másik, ennél sokkal újabb legenda viszont mintegy tíz tonna aranyról mesél, ami a tó fenekén rejtőzik. A második világháború végével a nácik állítólag ide süllyesztették el értékes kincseiket, hogy senki se találja meg azokat. A mítoszhoz tartozó érdekesség, hogy a németek valóban állomásoztak itt, a Lago di Braies partján, ahol a ma is működő, 1899-ben épült impozáns szállodát egyfajta bázisként használták. A hotel emellett kulcsszerepet játszott nem kevesebb, mint 139 koncentrációs tábor túlélőnek az elszállásolásában, akik között ott volt Claus von Stauffenberg ezredes, a Hitler ellen elkövetett, leghíresebb merénylet vezetőjének egyik családtagja is. Heinrich Himmler, az SS katonai és védelmi osztag (magyarul Védőosztag) vezetője 1944 végén a náci állam legjelentősebb politikai foglyait a németországi koncentrációs táborokból a dachaui és végül a dél-tiroli Pustertal-ba szállíttatta. Az őrök parancsot kaptak arra, hogy a foglyokat ne engedjék az ellenség kezére. Az amerikai hadsereg 1945. május 4-én azonban felszabadította őket, akiket végül itt, a Hotel Pragser Wildsee-ben helyeztek el – tudtuk meg a helyszínen a tónál üzemelő csónakház egyik alkalmazottjától, mielőtt kedvesen, de határozottan bezárta volna előttünk az ajtókat a zárórára való tekintettel.

Bár a hely lenyűgöző és lélegzetelállító kilátással rendelkezik, keserű a történelme: Dél-Tirol 1919-ig még Ausztria részét képezte, ám miután véget ért az első világháború, úgymond egy alku részeként beolvadt Olaszországba. A német ajkú emberek ezért kénytelenek voltak olaszokká válni és megváltoztatni a nevüket, hogy jobban hangozzon. A következő döntést 1939-ben kellett meghozniuk: visszatérnek-e Németországba vagy Dél-Tirolban maradnak és teljesen elhagyják német gyökereiket. A választás nem volt egyszerű: a távozókat náciknak tartották, a maradókat pedig Németország árulóiként bélyegezték meg. A dolog természetesen több konfliktust is okozott a két nemzet között. Ezt végül úgy oldották meg, hogy a német és az olasz nyelvet is egyenrangúnak ismerték el Dél-Tirolban. Nem véletlen, hogy manapság a kultúrák keveredésével találkozhatunk itt, ahol még a konyha sem szigorúan olasz vagy német.

A tó úgy alakult ki, hogy az iszaplecsapolás következtében egy természetes gát keletkezett – ennek nyomait is felfedezhetjük, ha bevállaljuk a tó körüli körülbelül másfél-kétórás sétát, amely során megcsodálhatjuk a Croda del Becco (németül Seekofel) impozáns 2810 méteres csúcsát. A mintegy 3 kilométeres túraútvonal körbeöleli a Lago di Braies-t, amely a Dolomitok leglátványosabb alpesi tavi tájai közé tartozik. A nagyon bátrak elmerülnek a tó jéghideg, ám kristálytiszta vizében, de a könnyebb utat választók a fent már említett csónakházból bérelhetnek június közepétől szeptember végéig nosztalgikus evezős csónakokat. A hely a túraútvonalakról is ismert és több, különböző nehézségi fokú lehetőség közül választhatunk. Jó hír, hogy a tavon nem lehet eltévedni és a környező hegyek is védik a vizet az erős széltől.

(Az újságíró megjegyzése: őszintén mondhatom, hogy ez volt a legszebb tó, amit valaha láttam életemben.)