Szupervirágzás az Atacama-sivatagban

Egy újonnan, a Frontiers in Ecology and Evolution folyóiratban közzé tett kutatási eredmény szerint az ok a beporzó rovarok látásában rejlik, a vizsgálatok alapján a virágok olyan változatosságot mutattak, amelyet az emberi szem nem képes érzékelni. Az Atacama ugyan bolygónk legszárazabb helye, ez azonban nem jelenti azt, hogy lakatlan. Számos, csak e régióra jellemző faj él a kb. 1600 kilométer hosszan elnyúló sivatag területén, amelyek mind az extrém körülményekhez alkalmazkodtak. E sivatag átlag 5-10 évente a szeptember és november közötti időszakban szupervirágzás helyszínévé válik, amikor kellő mennyiségű eső hull. (Ilyen helyzet van jelen pillanatban is a terület északi részén.) Az Atacamában a beporzók a hártyásszárnyúak közül kerülnek ki, jórészt magányos méhek és darazsak, és sejthető volt, hogy valahogyan őket célozza meg a szupervirágzás.

Az Atacama északi részén 2021-ben bekövetkezett szupervirágzás – spanyolul desierto florido, vagyis virágos sivatag – olyan léptékű volt, hogy a világűrből is látszott, számolt be a Frontiers kiadóvállalat híre. A sivatagban domináns virágfaj az alig 20 centi magasra növekvő Cistanthe longiscapa egyedei, amelynek több színű és mintázatú változata virágzik egyidejűleg, most a kutatók speciális képalkotó vizsgálatai útján elárulták a titkukat. Kiderült, hogy a virág sokszínűsége még jóval nagyobb, ha ultraibolya fényben figyelik, úgy, ahogy a virágot beporzó méhek, darazsak is látják.

„Az volt a célunk, hogy feltárjuk az Atacama extrém környezetében kialakult biológiai sokféleség mögötti evolúciós és ökológiai mechanizmusokat” – mondta el Dr Jaime Martínez-Harms, a tanulmány első szerzője. A virágnak számos színváltozata él.

A két leggyakoribb az emberi szem számára egyforma lilás és sárgás, amelyek elkülönült sávokban nyílnak, és e két sáv közti részen számos további, köztes színváltozat (pl. piros, rózsaszín, fehér) is nyílik. Ebből arra következtettek, hogy a két fő, örökletes színváltozat képes keveredni.

A kutatók 110 virágról (lila, rózsaszín, sárga, fehér, piros) készítettek olyan kompozit felvételeket, amelyek a beporzók ultraibolyával kiegészült látásának megfelelően mutatták a virágok küllemét.

A felvételekből világossá vált: a beporzók még annál is sokkal többfélének látják e virágokat, mint mi! A méhek és darazsak egyrészt látják ugyanazokat a színeket, amiket mi is, másrészt viszont ehhez hozzáadódik az ultraibolya, amelynek virágonként többféle változata is volt, például némely virág kevés UV-t vert vissza, más virágok sokat, volt, amelyiknek a közepén céltáblaszerű minta volt.

Lila tenger, ám az ultraibolya visszaverődése miatt a méh számára ez is változatos.

Forrás: inaturalist

A virágok közti látható különbségek a színanyagot adó molekula, a betalain sárga, narancs és lila változataitól függenek. E molekula azonban nemcsak pigmentként szolgál, hanem védenek a szárazság és a talaj sótartalma miatti stressztől, valamint az ilyen stresszelt környezetben kialakuló szabad gyökök okozta károsodástól. Ez azt jelenti, számos, a sivatagban igencsak előnyös tulajdonságot is hordoznak e molekulák.

A kutatók a továbbiakban még szeretnének olyan kérdésekre is választ kapni, hogy mi módon állítja elő a virág e molekulákat, miféle összefüggés lehet a virág illata és színe közt, és persze azt is meg akarják jobban ismerni, hogy milyen kapcsolatrendszer áll fenn a beporzók, a virágszínek és a környezeti adottságok közt.

Az, hogy ilyen sokféleséget mutat a virág, azt is lehetővé teszi, hogy egy ennyire extrém környezetben bármely típust kedvelő beporzó is van éppen jelen, képes lesz ellátni e feladatát a virágok számos, egyszerre jelen lévő változatának köszönhetően.