A viharokban talál menedéket a vészmadár

A csíkos vészmadár (Calonectris leucomelas) azon tengeri területeken költ, ahol a leggyakoribbak a tájfunok, de vajon miként képesek együtt élni ezzel az időjárással? Egy új kutatásban GPS nyomkövetők segítségével tárták fel a madárfaj védekezési stratégiáját, amelyet a The Conversation ismertetett.

A Nagojai Egyetem evolúciós viselkedéskutató biológusa, Ken Yoda professzor vezette csoport 11 év alatt több mint 400, a japán Avasima szigetén élő (ott költő) madárra helyezett fel nyomkövetőket, ugyan egészen más céllal, ám egy pusztító tájfunt követően a kutatókban felmerült: ez a legjobb lehetőség, hogy kiderítsék, mit tesznek a vészmadarak tájfun idején. A nyomkövetők által évek alatt gyűjtött adatokat a kutatók rendszerezték az időjárási események alapján, majd elemezték a madarak viselkedését. Felmérték, hogy egy-egy ciklon érkezésekor mit is csináltak a madarak, és megvizsgálták a repülésüket a ciklon aktuális szélirányához viszonyítva.

A PNAS folyóiratban közzé tett eredmények szerint arra jutottak, hogy az állatok egy része (szám szerint 75 madár) a ciklonok érkezésekor a ciklon felé repült, és mintegy 8 órán keresztül a tájfun szemét követte az igen erős szélben. (E ciklonok szeme az a középső terület, amely gyakorlatilag a hatalmas kiterjedésű viharok forgástengelyét jelenti, és mivel itt egy picike területen felhőmentes az ég, ezért egészen a felszínig le lehet látni.)

A madarak e viselkedése minden várakozással szembement! Más tengeri madarak esetében a korábbi vizsgálatokból azt az emberi szemszögből logikus viselkedést tapasztalták, hogy az állatok akár sok száz kilométeres kerülőket is tettek egy-egy vihar elkerülése céljából. A vészmadár azonban, s a hozzá hasonló felépítésű más fajok, pl. az albatroszok az erősen szeles körülményekhez alkalmazkodva fejlődtek, s repülésük során kihasználják a szél energiáját. Igen hosszú ideig képesek vitorlázni anélkül, hogy veszítenének magasságukból, a szárnyuk felépítésének köszönhetően. A most elvégzett elemzések azt mutatták, néha a vészmadár is megkerülte a tájfunokat, ám csak akkor, ha kinn a nyílt tengeren, a ciklontól távolabb voltak. A vizsgált madárkolónia azonban a tengerpartok közelében vadászott, és gyakran került a tájfun és a szárazföld közé, ekkor pedig a vihar felé repülve védekezett. Mi ennek az oka?

A ciklonok széliránya az óramutató járásával ellentétes, ez a madár számára azt jelenti, hogy a szárazföld fölé sodródhatnak. A szárazföld felett viszont könnyen baleset érheti a madarat, s amennyire ügyes a tenger feletti levegőben, annyira ügyetlen szárazföldön. Ezért igyekszik elkerülni a ciklon azon részét, amely a szárazföld fölé fújná, ezt azonban úgy érheti el, hogy a tájfun szeme felé veszi az irányt. Ehhez azonban ismerniük kell, merre van a szárazföld, és a fiatal madarak sok esetben nem elég tapasztaltak még ehhez, és elpusztulhatnak.

Bár a kutatás egy véletlen ötletből fakadóan jött létre, mégis ez lett a legnagyobb olyan adatbázis, amelyben a tengeri madarak konkrét viselkedését rögzítették a ciklonok idején.