Amikor a kígyónak végzetesen nagyobb a szeme, mint a szája

A Floridai Természettudományi Múzeum számolt be arról a rendkívüli esetről, amelyben Észak-Amerika legritkább kígyófajának, a Tantilla oolitica nevű fajnak egy egyedével való találkozást részletezték. Az alig arasznyi sikló megpillantása önmagában örömet jelenthetett volna a természetvédők számára, hisz a veszélyeztetett hüllő élőhelye egyre szűkül, s számos tényező áll az útjában Florida államban. Azonban az eset nem volt örömteli, főként nem a pórul járt kis állatka számára, a vizsgálatáról az Ecology folyóiratban számoltak be a kutatók.

A sikló pókokat, rovarokat, lárvákat, férgeket, százlábúakat eszik, most az utóbbival gyűlt meg a baja. A kígyócska félig lenyelte az elejtett százlábút, azonban az megakadt a torkán, s ez megpecsételte a hüllő sorsát. Az elpusztult állatra egy kiránduló akadt rá Key Largo egy nemzeti parkjában, s gyorsan eljuttatta a múzeumnak abban a reményben, hogy pontosan ki lehet deríteni azt, mi is okozta pontosan az állatka pusztulását.

Az lenne a kézenfekvő elképzelés, miszerint a kígyócska méretének harmadát elérő százlábú lenyelésekor egyszerűen megfulladt, ám közismert, hogy a kígyók saját maguknál jóval nagyobb zsákmánytól se pusztulnak el. Mivel boncolás nélkül akarták megőrizni a tetemet a kutatók, ezért CT vizsgálathoz fordultak. Jaimi Gray fiatal kutató kontrasztanyag segítségével nagy felbontású CT-t készített az állatokról, amelyből aztán egy 3D modell is született. Gyakorlatilag digitális boncolást lehetett végezni, amelynek során mind a százlábút, mind a siklót meg tudták vizsgálni, beleértve a sérüléseket és az emésztőrendszer tartalmát is. A vizsgálat után kivonták a szervezetéből a kontrasztanyagot, majd elhelyezték a múzeum gyűjteményében, hogy a jövőben is tanulmányozni lehessen majd. (Alább az interaktív 3D modell, amelyet a kék ikonra kattintva nagyobb méretben is megnézhetünk.)

A vizsgálat a kis kígyócska pusztulásának okait is megmutatta: a százlábú méreganyagot befecskendező, karmos végű állkapcsi lába sebet ejtett a sikló testének oldalán. A seb belső vérzést is okozott, de se ez, se a méreg nem állította meg a kígyó igyekezetét, hogy nagyrészt lenyelje az utolsónak bizonyult vacsoráját. A kígyófaj rendszeresen fogyaszt százlábúakat, így feltételezhetően rendelkezik valamiféle védelemmel annak mérgével szemben.

A felvételből az is kiderült, hogy a százlábú mérete okozhatta a kígyó végzetét. A kígyó légcsövén ott találtak sérülést, ahol a százlábú teste a legnagyobb átmérőjű volt…

A kígyó egykor egész Floridában élt, bár speciális élőhelyi igénye a floridai korallmészkő-szirteken élő fenyőligetekhez köti. Ez a típusú élőhely az Everglades területén kívül szinte teljesen eltűnt, az urbanizáció pedig további csapást mér e kígyóra, és számos más endemikus fajra is. „Nem tudjuk, hogy egyáltalában él-e még Florida szárazföldi részén, az a tény, hogy nem találkozunk vele, még nem jelenti biztosan, hogy kipusztult innen. Azonban az élőhelye gyakorlatilag teljesen eltűnt” – mondta Coleman Sheehy, a múzeum herpetológiai gyűjteményének vezetője.

A kutatók szerint a Key Largo szigetén meglévő stabilabb populáció reményteli. A szerencsétlenül járt egyed pedig a társai túlélését is szolgálja azzal, hogy a CT-ből készített 3D modellje révén, vagy épp a múzeumba került példánya által számos kutatónak nyújt majd segítséget. Ez volt az első olyan CT, amely e ritka és rejtélyes kígyócskáról, a Tantilla oolitica fajról készült.