Eleonóra, Zelmira, Péter2024. február 21., szerda
Természet

Egyik vízi, másik erdei

National Geographic Magyarország

Folytatjuk összehasonlító sorozatunkat, amelyben most nem a madarak állnak a középpontban.

Balra: vízisikló, jobbra pedig egy erdei sikló.
Forrás: Ifj. Vasuta Gábor

 

 

Október vége felé házunk pincéjében, a kőből rakott fal réseiben ilyenkor térnek téli telelőhelyükre a siklók. A modern technika sok korszerű eszközt vonultat fel, ilyen az endoszkóp kamera, melynek csúcsán egy LED fény található, kiválóan alkalmas szinte minden repedés végigpásztázására, betekintést enged a telelő jószágok felmérésébe. Ezen biztonságos zugokban nyolc siklót számoltunk össze, réz és vízisiklót, de leltünk itt már erdei siklót is.

Vízisikló
Forrás: Ifj. Vasuta Gábor

 

Mai kis cikkünkben az erdei sikló (Elaphe longissima) és a vízisikló (Natrix natrix) terepen való megkülönböztetésével foglalkozunk. A vízisiklóval jellemzően a sík vidéken, mocsarak, nádasokkal szegélyezett tavak mentén, kőfejtők kavicsgödreinél találkozhatunk, helyenként a hegyekbe is eljut. Rokona az erdei sikló sokkal ritkában kerül szem elé, személy szerint én leggyakrabban akkor találkozom vele, mikor a mesterséges madárodú telepemet ősszel kitakarítom, ilyenkor telelő egyedei elfoglalják az odúkat. Élőhelye elsősorban a gyorsan melegedő hegyoldalak ahol az erdőt, bokrosok szegélyezik. Az aljnövényzetben gazdag sziklás oldalak. Gyakran sütkérezik a kőből rakott kerítéseken, kőhalmokon. Az erdei sikló a vízi siklóval ellentétben jól mászik, így a fák lombkoronájába is feljut. Róla mintázta az orvoslás a szimbólumát, a gyógyászat görög-római Istenének a botja köré tekeredő kígyó képében. Nyugodt jószág, ha megpillantjuk nem tekeredik össze, hagyja magát szemügyre venni, majd komótosan arrébb csúszik. Vadászati taktikája már más, áldozatát megharapva majd köré tekeredve megfojtja. A halálos ölelésen gyorsan lazít, ízlelése és szaglása révén megtalálja áldozata fejét és elkezdi egyben bekebelezni. Zsákmányai között kisemlősök, gyíkok, madarak és fiókáik találhatóak. A vízisikló farkos kétéltűeket, békákat, néha halakat zsákmányol. Zsákmányai között levelibékák, varangyok is szerepelnek. Vizes élőhelyeken, ha kirándul az ember, és ha figyelmes gyakran hallhatja a kecskebékák haláltusájának a hangját, mikor is a vízisikló egyben lenyeli áldozatát.

Erdei sikló
Forrás: Ifj. Vasuta Gábor

A erdei sikló hossza 140 és 160 cm, a déli országokban eléri a két métert is, a vízisikló ezzel szemben rövidebb, a hímek 70 centiméteresek, míg a nőstények 90 centiméterre nőnek meg, de elérhetik a másfél métert is. A vízisikló színezete a szürke és annak árnyalata, ritkán barnás, a has feketén kockás, piszkosfehér vagy sárga. Az erdei sikló sárgásbarna vagy olajszínű, oldalán és a hátán számos pikkelye fehér szegélyű, mintázatlan. A hasa fehér vagy sárga.
Mindkét faj védett, a vízisikló 25 000 forint eszmei értéket, míg az erdei sikló 50 000 forint eszmei értéket képvisel.

Új óriáskígyófajt azonosítottak Amazóniában

Új óriáskígyófajt azonosítottak Amazóniában

A világ leghatalmasabb kígyóit, a zöld anakondák közé tartozó állatokat őslakosok segítségével találták meg a szakemberek.

A világ egyik legszebb helye

A világ egyik legszebb helye

A világ egyik legszebb pontját láttam a magasból: a Great Blue Hole (Nagy Kék Lyuk), a világ legnagyobb víznyelője, amely a Karib-tengerben található, Belize partjaitól 70 kilométerre.

Sokkal többféle korall létezik, mint tudtuk

Sokkal többféle korall létezik, mint tudtuk

A korallzátonyok védelme különleges módszert igényel a korallok fajgazdagsága miatt.

A macskabagoly színe

A macskabagoly színe

Hazánkban is gyakori faj a macskabagoly, amelynek tollazatáról különös felfedezést tettek finn kutatók.

Aszály segítheti a kétéltűeket pusztító kórt

Aszály segítheti a kétéltűeket pusztító kórt

A világ kétéltűi számára végzetes gombabetegség, a Batrachochytrium dendrobatidis (Bd) ellen a békák bőrének természetes mikrobiomja védelmet nyújt, azonban aszályban sérül a mikrobiom.

National Geographic 2024. februári címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

16 500 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlapNational Geographic 2021. áprilisi címlapNational Geographic 2021. májusi címlapNational Geographic 2021. júniusi címlapNational Geographic 2021. júliusi címlapNational Geographic 2021. augusztusi címlapNational Geographic 2021. szeptemberi címlapNational Geographic 2021. októberi címlapNational Geographic 2021. novemberi címlapNational Geographic 2021. decemberi címlapNational Geographic 2022. januári címlapNational Geographic 2022. februári címlapNational Geographic 2022. márciusi címlapNational Geographic 2022. áprilisi címlapNational Geographic 2022. májusi címlapNational Geographic 2022. júniusi címlapNational Geographic 2022. júliusi címlapNational Geographic 2022. augusztusi címlapNational Geographic 2022. szeptemberi címlapNational Geographic 2022. októberi címlapNational Geographic 2022. novemberi címlapNational Geographic 2022. decemberi címlapNational Geographic 2023. januári címlapNational Geographic 2023. februári címlapNational Geographic 2023. márciusi címlapNational Geographic 2023. áprilisi címlapNational Geographic 2023. májusi címlapNational Geographic 2023. júniusi címlapNational Geographic 2023. júliusi címlapNational Geographic 2023. augusztusi címlapNational Geographic 2023. októberi címlapNational Geographic 2023. novemberi címlapNational Geographic 2023. decemberi címlapNational Geographic 2024. januári címlapNational Geographic 2024. februári címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket