Minden más szárazföldi emlősnél több arcidegsejtje van az elefántnak
Nem véletlen, hogy az elefántok olyan sokrétűen és ügyesen tudják használni ormányukat, és oly kifejezően a füleiket.
Az afrikai elefánt arcidege 63 ezer, az indiai elefánté 54 ezer egyedi idegsejtből áll, egy nemrégiben, a Science Advances folyóiratban közzé tett kutatási eredmény szerint. A kutatás során korábban elpusztult és fagyasztással megőrzött elefántfejeket tártak fel, megvizsgálták az arc egyes területeit irányító idegi központot, majd összehasonlították más emlősök hasonló idegi adataival. A delfinek kivételével messze kimagaslóan az elefántok rendelkeztek a legtöbb arcideggel, az agyméretükhöz viszonyítva, vagyis nem csak azért volt nagy az arcidegük, mert az agyuk maga is igen nagy. Összevetésül az emberek (és az emberszabású majmok is) csupán mintegy 8-9 ezer arcidegsejttel rendelkeznek.
Magyarul, a szárazföldi állatoknál mintegy ötször nagyobb az elefántok arcidegeinek száma. Szükségük is van erre, mert például csak az ormányt 30 ezer egyedi izom segítségével tudják mozgatni. Az ormányukkal lépesek kidönteni és elvonszolni egy fát, de képesek pusztán egyetlen falevelet felemelni is. Emellett az ormány használata különbözik is az afrikai és az ázsiai elefántoknál: az afrikai végén hosszabb kis húsos kinövések találhatóak, amelyeket úgy használ, mintha ujjak lennének, míg az ázsiai az ormánya végét és alsó szakaszát együtt használja az efféle finomabb manipulációhoz, kisebb tárgyak felemeléséhez. Ez részben az idegekben is megmutatkozó különbséget jelent.
Szintén eltérés van a fülek idegzésében, az afrikai elefánt nagyobb füle számos érzelmi reakciót is megjeleníti, és e fajnak több ideg irányítja a fül mozgását, mint az ázsiai rokonét: az afrikainak közel 12 ezer, az ázsiainak „csak” 7500 fülmozgást irányító idegsejtje van.
Az ormány szintén egyedülálló nagyságúnak talált beidegzéséről néhány hónapja mi is beszámoltunk.