Gyönyörű lila virágot fedeztek fel
A csuporkafélék közé tartozó virágra Kína Jünnan tartományában bukkantak rá.
A csuporkafélék közé számos közkedvelt dísznövény tartozik, a legismertebb az afrikai ibolya vagy fokföldi ibolya. A most Kínában felfedezett, és a Taiwania szakfolyóiratban bemutatott virág küllemében is emlékeztet e távoli rokonára: élénk lila virágai és húsos, szőrös levelei vannak, a neve pedig Petrocosmea hsiwenii lett.
A Petrocosmea nemzetség jelenleg ismert mintegy 70 faja Indiától Kínáig nagy területen él, ám a fajok Kína déli-délnyugati régiójában koncentrálódnak, és sokuk csak e régióban él, vagyis endemikus is. 2015-ben egy jünnani karsztvidéken végzett növénytani felmérés során bukkantak rá először, majd néhány év múltán újabb élőhelyeit is felfedezték. A virágot időközben egy botanikus kertben nevelni és szaporítani is sikerült, így lehetőség nyílt az alapos vizsgálatára. Ennek során igazolták, hogy korábban ismeretlen fajról van szó, amely számos jegye (pl. a levél alakja) alapján jól elkülöníthető a ránézésre hasonló, már ismert fajoktól.
Évelő növény, amelynek rizómaszerű szára és sokfelé ágazó gyökerei vannak, egy tőnek 10-50 hosszú levélnyélen ülő, ovális levele nő. Mind a szárakat, mind a leveleket sűrű, vöröses-fehéres árnyalatú szőr borítja. Kb. 2 , kiöblösödő virágai 5-15 centis szárakon, kettesével-négyesével nőnek.
A virág karsztos mészkősziklák hasadékainak oldalában él, az élőhelyén kb. ezer virágzó tövet számláltak össze a mintegy 2,5 négyzetkilométert kitevő, számára alkalmas területen. Az élőhelyét egy város közelsége miatt útépítés és kőbányászat is fenyegeti, ezért a szakemberek szerint fontos nagy figyelmet fordítani a fajra, amelynek természetvédelmi besorolása veszélyeztetett.
A virág a tudományos nevét – a példányait először szaporító botanikus kert 2021-ben, 90 éves korában elhunyt, egykor a csuporkaféléket és Jünnan flóráját jól ismerő szakembere – Li Hszi-Ven professzor után kapta.