Elkészült a légykapófélék családfája
Olyan jól ismert és közkedvelt madarak tartoznak ide, mint a vörösbegy, a kékbegy, a rozsdafarkú, vagy a fülemüle.
Az Uppsalai Egyetem ismertette azt a kutatási eredményt, amelyben a légykapófélék (Muscicapidae) családfáját tárták fel, az ide tartozó több mint 300 madárfaj 92 százaléka segítségével. Ebből kiderült például az, hogy az olyannyira kedvelt, bájos vörösbegyek legközelebbi rokona a trópusi Afrikában élő madár, nem pedig a Japánban honos rozsdástorkú vörösbegy (Larvivora akahige).
„Az európai és a japán vörösbegyek annyira hasonlítanak egymásra, annak ellenére, hogy nem közeli rokonok, hogy ők is a konvergens evolúció egy ékes példájával szolgálnak ebben a madárcsaládban. A csak távoli rokonságban állók közti hasonló külső kialakulása mögött gyakran például hasonló életmód áll” – magyarázta Per Alström, a Molecular Phylogenetics and Evolution folyóiratban bemutatott kutatás egyik résztvevője.
A svéd kutatók floridai munkatársaikkal együtt a madarak DNS-ét vizsgálták meg, s ezzel régebben megállapított rokoni szálakat igazoltak, illetve néhány váratlan újdonságot is sikerült kideríteniük. Például a családnak a nevét kölcsönző légykapók közül a kormos és az örvös közeli rokonok, ám a szürke légykapó már csak távolabbi. A kékbegy legközelebbi rokonát a Himalája és Kína hegyei közt találhatjuk – a kékbegy a „svéd hegyvidék fülemüléje” néven ismert az északi országban.
A család mintegy 20 millió éve különült el a rigóktól, és a legtöbb faja az elmúlt 5 millió évben alakult ki. A hiányos (mostani felmérésben nem szereplő) fajok jó része igen ritka, veszélyeztetett, főként szigeteken élő madár, melyek rokoni szálait későbbi kutatásokkal lehet feltárni majd.
A most közzé tett eredmények alapján néhány fajnak új tudományos nevet is kellene adni, mivel más nembe tartoznak, mint amit a nevük tükröz (eltér a „vezetéknevük” a valóstól), a kutatók erre pontos javaslatokat is tettek.