Kerékpáros hegymászás a Karakoram-hegységben
Egy olyan expedíciót terveztem, amely ökoturizmus jellegével kellőképpen reprezentálja a Himalájában tervezett nagy projektemet, a Himalája Traverz Expedíciót. Ehhez azonban egy nagyon hosszú felkészülési folyamatra van szükség, aminek része volt a kerékpáros Kilimandzsáró-mászás, a téli Nordkapp kerékpáros expedíció és az idei észak-pakisztáni bikepacking és hegymászó túra.
És, hogy miért e távoli helyszín a felkészülésre? Pakisztánban nagy magasságokban is lehet hegyi-kerékpározni, például az Alpokkal ellentétben, így a nagy expedíció terepéhez a legjobban hasonlító helyszínen tudtam tapasztalatokat szerezni.
Kiutazás
A kiutazás során fő szempont volt az energiafogyasztás és a kibocsátás minimalizálása, így a tömegközlekedést választottam. Kis-Ázsián és Iránon áthaladva végül 14 átszállással jutottam el a pakisztáni Iszlámábádig, javarészt vonattal.
Az utazás során egyes szakaszok csak busszal voltak teljesíthetőek, és az iráni belépéskor, valamint kilépéskor rövid szakaszokon tömegközlekedés hiányában kb. 200 kilométert taxiztam összesen. Ilyen módon hozzávetőleges számításaim szerint a repüléshez képest kb. 62 százalékkal kevesebb kibocsátással járt az utazásom. A tervezett nyolc napos utazási idő viszont jelentősen megnyúlt.
A Balochistan (Beludzsisztán) területén kötelező katonai kíséret két nap helyett hat napra nyúlt, majd további öt napot kellett eltöltenem Quetta városában a kialakult történelmi idők óta nem látott árvizek miatt. Pakisztánban a monszun hatása rendkívül gyenge, és általában augusztus elején lezajlik. Ehhez képest ebben a hónapban az átlagos 56,2 mm több mint háromszorosa, 192,7 mm csapadék hullott.
Az expedíció
A kerékpáromat összerakva, 2022. szeptember 4-én sikerült elindulnom két keréken, hogy bejussak a Karakoram hegyei közé. Az eredeti tervem szerint a kasmíri Neelum völgyön keresztül Deosai fennsíkját érintve, Skardu városán áthaladva akartam belépni Gilgitbe, ahol legalább egy hatezres csúcs megmászását tűztem ki célul. A Neelum-völgybe belépésem gördülékenyen ment, ám ezt követően szinte minden tervemet keresztül húzta a bürokrácia. A megigényelt és erre a területre szükséges NOC engedélyt ugyanis nem állították ki időben, ennek ellenére utaztam be Kasmírba a nagykövetség hivatalos javaslatára. Innen öt nap után kitoloncoltak, és ezt követően a Karakoram Highway aszfaltozott útján kellett haladnom, csak alkalmanként tudtam letérni párhuzamos vagy a közelben futó földutakra. Így tettem például a 4300 méter magas Batogah-hágónál, ami a Kunhar völgy felső szakaszából biztosít átjárást az Indus völgyébe.
Az Indus, majd a Hunza folyó mentén végig aszfaltozott úton jutottam el a felső-hunzai Gulmit falujába, ahol Cili és Péter várt engem. Velük egy közös fotó- és videóprojekt megbízásom volt, amit a közeli Patundas magashegyi legelőin terveztünk elkészíteni. Ehhez megbíztunk egy magashegyi teherhordót, hogy az élelmünket és a napelemes töltőrendszert vigye fel nekünk, és egy hétre felköltöztünk erre a mesebeli helyre. Ehhez egy teljes napot túráztunk meredek ösvényeken és egy gleccser átszelésével.
Nagyon lassan akklimatizálódtunk, és ez kissé frusztrált, miután nekem a Maidan Sar 6035 méteres csúcsának szóló mászása volt tervben erre az egy hétre. Kézenfekvő volt, hiszen a Patundas hegygerincének végén tornyosult ez a fenséges előcsúcsa a Passu Peaknek.
Petiéket 4600 méteren hagytam ott, és indultam el a sziklás gerincen. A bivakomat 5130 méteren alakítottam ki, egy kellemesen széles havas párkányon, majd másnap hajnalban tökéletes kondíciók között indultam el a pirkadat első fényeiben. Nem voltam kifejezetten jó erőben. Sok előcsúcsot kellett megmászni, ami még inkább kivette az erőmet, ráadásul 5400 métertől igen mély havat kellett taposni. 5560 méteren végül egy 3 méter magas jégfal megmászása közben, a sokadik holtpont átlépése után aztán beláttam, hogy ezúttal vissza kell fordulnom. Nagyon sajnáltam, de ez volt az észszerű megoldás. Meglobogtattam a fehér zászlómat, melynek feliratával kívánom felhívni a figyelmet paradox magatartásunkra: a hegyekbe megyünk a havas-jeges környezetért olyan módon és olyan nagy kibocsátású közlekedési eszközökkel, amik épp ennek az öröknek tűnő állapotnak a tönkretételéhez járulnak hozzá. Biztosan ezt szeretnénk? Tehetünk ellene?
A hegyi-kerékpározással fűszerezett lejövetelt követően természetesen pár nap regenerálódásra volt szükségem.
A következő projektem Shimshalban volt, ahol a Minglik Sar nevű hatezres csúcsot igyekeztem elérni és megmászni. Shimshal falu a völgy gyakorlatilag egyetlen faluja 6 évszázados múltra tekint vissza, de 2003-ig egy elzárt település volt, út nem vezetett ide, csak egy keskeny ösvényen volt megközelíthető. A falu környékén különös szabály van érvényben, mint utólag megtudtam: idegen látogatók nem hagyhatják el a falut helyi idegenvezető nélkül. Ezt a saját bőrömön tapasztaltam meg, mikor a Minglik Sar felé tartó utam során Garsar táborból a rendőrök hoztak le, miután értesültek, hogy egyedül hegyi-kerékpározok az ottani ösvényeken. A tervemet módosítanom kellett, és így vezetővel inkább egy közeli csúcsot, a Yazghil Sart vettem célba.
Ezúttal csak 5100 méterig jutottam, ahol a felső táboromat kialakítottam. Éjjel ugyanis behavazott és nagyon lavinássá is vált a terep, ráadásul az idő nem tisztult, így puffer napok és élelem híján végül elhagytam a hegyoldalt. A lejövetel sajnos nagyon rizikós volt, mert a sziklás hegyoldal, ahol feljöttem, lejtmenetre kevéssé volt alkalmas, így inkább a mellette lévő havas lejtő sziklákhoz közel eső oldalát használtam. Ezzel csökkentettem a lavinával előforduló baleset esélyét, mert így csak egy esetlegesen kialakuló lavina szélét kaptam volna el. Végül az egyetlen lavina alattam ment le, én pedig a lesodort jeges-sziklás hegyoldalban többször is megcsúszva tudtam végül lejutni a 4310 méteren fekvő alaptáborba, ahol az idegenvezetőm várt a jaktrágyával befűtött kis pásztorkunyhóban.
Összességében rendkívül tanulságos utazásban volt részem, ami rávilágított a Himalája Traverz megvalósításához szükséges hiányosságaimra és a rendszeres magashegyi edzés és diplomáciai kapcsolatok kiépítésének fontosságára.
Írta és fényképezte: Zichó Viktor
Mosolyognak egymásra a játszó delfinek
Palackorrú delfineket figyeltek játék közben, és ekkor tűnt fel, hogy nyitott szájjal „mosolyognak” egymásra.
Nektár, veríték és könnyek: egyes méheknek igen fura ízlésük van
A méhekről még mindig a háziméhekre asszociál az emberek elsöprő többsége, ideje azonban apránként megismerni azt a rendkívül sokszínű társaságot, amelynek számtalan tagja még fullánkokkal sem rendelkezik.
Mongólia ikonikus állatának megóvásában segíthet a magyar kutató
Dr. Sramkó Gábor, a Debreceni Egyetem munkatársa Szajki Bálinttal, a 24.hu fotósával 2024 júniusában kelt útra Mongóliába.
Nagy kihívás előtt áll a természet
A csapadékminták átalakulása komoly próbatétel elé állítja a fajokat.
Az év madarának nyomába eredtek a szakértők
Az MME munkatársai a kerecsensólymok helyzetét próbálják jobban megérteni.
Előfizetés
A nyomtatott magazinra,
12 hónapra
