Mama van, papa nincs

A két szülő génállományának keveredése, az ennek köszönhetően előálló genetikai változatosság elősegíti, hogy a kétivarosok alkalmazkodjanak a változó környezethez. Az egyivarosan szaporodók – mintegy hetven gerinces és számos gerinctelen faj – viszont „az összes kromoszómájukat felhasználják”, hogy egyedül hozzák létre utódaikat, amelyek genetikai szempontból klónnak számítanak, magyarázza Peter Baumann molekuláris biológus. Mivel az ilyen élőlények genetikailag azonosak, sokkal sebezhetőbbek is: egy olyan betegség vagy környezeti változás, mely eggyel végez, valamennyit elpusztíthatja.

Ám az egyivarosan szaporodó ostorfarkú gyíkok (Aspidoscelis) kicselezik a természetet, fedezték fel Baumann és kollégái, a Missouri állambeli Kansas City Stowers Institute for Medical Research laboratóriumában. A gyíkok egytől egyig nőstények, és szűznemzéssel szaporodnak, vagyis tojásaikban megtermékenyítés nélkül fejlődik az embrió. Mielőtt azonban a tojás kialakul, a kiindulási sejtben megkettőződik a kromoszómák száma, így a sejtosztódás után az embrió kromoszómakészlete teljes lesz, genetikai változatosságuk („heterozigótaságuk”) pedig a kétivarosan szaporodó gyíkokéval vetekszik.

Ez hogyan lehetséges? Baumann szerint réges-régen az ostorfarkú gyíkok között „hibridizációs esemény” történt: az egyik faj nőstényei egy másik faj hímjeivel párosodtak. A félrelépés jókora genetikai változatosságot eredményezett, és ez a klónozásszerű egyivaros szaporodás során
is fennmaradt. A genetikai változatosságnak ezt az előnyét a mai nőstények is élvezik és továbbadják.