Egyre több szúnyogcsípéssel kell számolnunk fényes nappal

Egyre több helyen jelentek meg hazánkban az idegenhonos, inváziós szúnyogfajok. Az is egyértelműen látszik, hogy az ázsiai tigrisszúnyog nagyon jól érzi magát a dél-dunántúli régióban, ahol stabil populációja van. Ez viszont egy kiváló lehetőséget is jelent a kutatóknak, hogy nyomon kövessék a faj éves mozgását, viselkedését és minél több információt gyűjtsenek róla. A kutatások gyakorlatáról, az elmúlt két év tendenciáiról és a jövőbeli kilátásokról kérdeztük Dr. Kurucz Kornéliát, a Pécsi Tudományegyetem Virológiai Nemzeti Laboratórium kutatóját.

Miért érzik ilyen jól magukat hazánkban ezek az inváziós szúnyogfajok?
Az inváziós fajokról, illetve a terjedésükről tudni kell, hogy mindig emberi közreműködéssel kerülnek egy-egy országba, egy-egy településre. Eredetileg trópusi területekről érkeztek Európába, majd az egyre intenzívebb áruforgalom és turizmus következtében a kontinensen belül is további területekre képesek eljutni. Az ország határterületei ebből a szempontból kiemelt fontosságúak a kamion transzportja miatt. A szúnyogok tojás alakban érkeznek (amelyek rendkívül ellenállóak a szárazsággal szemben), például a kamionok ponyváin vagy használt gumiabroncsok belsejében, konténer jellegű tárgyak szállításával, esetleg a kertészetek szállítmányaival: a növényke ugyanis vizes tartályokban érkeznek, amelyek kiemelt tenyészőhelyként szolgálnak. Amikor ezek a szállítójárművek egy-egy kamionos pihenőben vagy egy benzinkúton megállnak (vagy a célállomáson lepakolják az árut – vele a szúnyogok tojásait is), akkor a tojások fejlődésnek indulhatnak, és megfelelő körülmények közt ezeknek a fajoknak lehetőségük van az adott helyen életben maradni, esetleg szaporodni is és így hosszabb távon megtelepedni. És bár ezek a rovarok alapvetően urbanizált, városi környezetben érzik jól magukat, igazából ma már bárhol számítanunk kell rájuk.

Hogyan tudják ezeket a bosszantó rovarokat vizsgálni?
Mint a Pécsi Tudományegyetem kutatói, kiszemelünk magunknak egy-egy vizsgálati területet, ahol azt látjuk, hogy az megfelelő lehet a faj nyomon követésére. Itt terepszemlét végzünk, ahol felmérjük, hogy a terület mely részei lehetnek alkalmasak arra, hogy tudományos kérdésekre választ adó vizsgálatokat végezzünk, illetve ahol speciális csapdákkal biztonsággal dolgozhatunk. Ehhez gyakran olyan zárt udvart, magánkertet választunk, ahol 0-24 órában tudjuk működtetni a csapdákat, másrészt pedig olyan nagy kiterjedésű területre is szükségünk van, ahol nagy egyedszámban lehet találkozni a rovarokkal, így jobb eséllyel tudjuk vizsgálni is őket Azokra a területekre fókuszálunk, ahonnan a legtöbb lakossági bejelentés érkezett szúnyogártalommal kapcsolatban. A szúnyogoknak a fejlődéshez és szaporodáshoz mindig vízre van szükségük. Egy városon belül, az urbanizált területeken ez bármilyen vödörben, cserép alján megállt víz is lehet. Épp emiatt a kertek, hétvégi házak – ahol eleve valamilyen tálban, ciszternában gyűjtjük a vizet – kiváló forrásai lehetnek a szúnyogok szaporodásának. Emellett szükséges vizsgálnunk a természetes vizeket is (tavak, csatornák), a szúnyogok az állóvizeket jobban kedvelik, de a patakok, folyóvizek mentén az árterületeken is jól érzik magukat. Inváziós fajok tekintetében az ártér nem jelent különösebb kockázatot, a beépített, lakott területek annál inkább.

A szúnyogfajok vizsgálatait 2020-ban indították el. Mi az elmúlt időszak tapasztalatainak az eredménye?
Egy-egy új vizsgálat során mindig a legelső év a legnehezebb. Meg kell találnunk, amit keresünk, fel kell térképeznünk, hogy hol és milyen módszerekkel kutakodjunk. Ezt követően tudunk elkezdeni adatokat, információkat gyűjteni. A Barcson végzett munkánk kapcsán például elmondható, hogy a vizsgálatunk fókuszában álló tigris szúnyog stabilan jelen van a városon belül, azonban az időjárás jelentős hatással volt a faj dinamikájára. Jóval szárazabb évünk volt hazánkban 2022-ben, mint a korábbi esztendőkben, így kevesebb szúnyogot is számoltunk (kevesebb csapadék, a szaporodó helyek szűkülnek, kevesebb szúnyog fejlődik). Az összehasonlításhoz fontos megemlíteni, hogy évről évre ugyanolyan típusú csapdákkal dolgoztunk, ugyanazon a területeken, ugyanolyan intervallumokban. Ugyan azt láttuk, hogy mintegy 20 százalékkal kevesebb szúnyogot fogtunk meg az előző évhez képest, ám a fajösszetételben nem tapasztaltunk változást: ugyanazok a fajok fordultak elő, mint a korábbi években. Ezt elsősorban a szárazságnak tudhatjuk be, hiszen – mint említettem – a szúnyogok aktivitása nagyban függ attól, hogy mennyi csapadék esik, mekkora a páratartalom, milyen hőmérsékletet mérhetünk. Az inváziós fajok különleges tulajdonsága, hogy valamivel jobban bírják a szárazságot és a meleget, mint a hazai fajok. Ezért tapasztalhatjuk, hogy augusztus közepe vagy vége felé, amikor a hazai szúnyogfajokkal már kevesebbet találkozunk, akkor az inváziós fajok még mindig aktívak.

Milyen szúnyogfajokkal találkoztak a kutatásaik során?
A magyarországi faunára 50-53 faj jellemző: a fajlista szerint 50 hazai fajunk van, de miután az inváziós fajok szépen, sorban érkeznek hazánkba, ezért már ezeket is a hazai fauna részeként kell említenünk. Városi területen ezekből mindössze 15-18 fajjal találkozhatunk, leggyakrabban a dalos szúnyoggal, gyötrő szúnyoggal, gyűrűs szúnyoggal és az inváziós ázsiai tigrisszúnyoggal. Azonban fontos hangsúlyozni, hogy különböző fajokról van szó, amelyeknek mások az élőhelyigényei. Vannak olyanok, amelyek kifejezetten az ártereket kedvelik, mások az erdős területeket, megint mások a városi környezethez kötődnek. Városi környezetben általában kevesebb fajjal fogunk találkozni, viszont ahol inváziós fajok is megjelennek, ott azok jelenlétére rendszeresen számíthatunk.

Számos panasz érkezik rendszeresen a lakosságtól azzal kapcsolatban, hogy nem megfelelő a szúnyoggyérítés. Mi állhat ennek a tudományos hátterében?
A gyérítési módszerek három nagy csoportra oszthatók. A legklasszikusabb, mindenki által ismert az a kémiai szerek permetezése. Ez korábban repülőről történt, de az uniós szabályozások miatt ez már nem lehetséges. Most már csak földről, autókból láthatjuk ezt a „ködölő” módszert, aminek az a lényege, hogy egy olyan vegyszert juttatnak a levegőbe, ami idegméregként hat a rovarokra és minden szúnyog méretű, repülő rovart is elpusztít. Kétségtelen, hogy a kémiai gyérítés óriási előnye, hogy viszonylag gyorsan és könnyen tudtak vele nagy területeket kezelni, azonban egyáltalán nem szelektív gyérítési módszer, nem csak a szúnyogokat, hanem számos más rovart is elpusztít, ami a biodiverzitás szempontjából katasztrofális. További probléma a kémiai szerek hosszú távú és rendszeres használatával, hogy idővel rezisztencia, tehát a hatóanyaggal szembeni ellenálló képesség alakulhat ki a szúnyogok körében, így kevésbé lesz hatásos a szer a szúnyogok ellen. Itt fontos megjegyeznem, hogy bár hazánkban ennek lehetőségét még nem vizsgálták, azonban számos európai országban már igazolták a rezisztencia létét. Talán a legszembetűnőbb kifogás a kémiai gyérítés kapcsán, hogy a ködölés a kifejlett repülő szúnyogokat célozza, vagyis azokat az egyedeket öli meg, amelyek a ködölés időpillanatában épp ott repültek. A repülőknek napnyugta előtt le kellett szállni, hiszen sötétben nem repülhettek, viszont a szúnyogok aktív időszaka pont hogy napnyugta után, tehát este 20-21 óra körül kezdődik, így a kiszórt szer nem érintette a rovarokat. Ebből a szempontból az autóból végzett „ködölés” jobban időzített, sötétben is el tudják végezni, így jobban átfedi a szúnyogok aktív időszakát. Miután azonban egy kémiai vegyszerről beszélünk, ez egyáltalán nem szelektív, tehát nem csak a szúnyogokat fogja gyéríteni, hanem minden mást is.

Mit gondol, létezik-e igazán hatékony szúnyoggyérítő módszer?
Sajnos az autóból végzett „ködölés” nem elég hatékony, miután ez a szer kizárólag a repülő szúnyogokra tud hatni. Viszont miután 2-3 deciliter vízben akár több ezer szúnyog is ki tud egyszerre, fejlődni így mondjuk egy pocsolya akár 2000-3000 szúnyogot is jelenthet. Képzeljük el, hogy bár megtörtént a gyérítés, amivel minden repülő szúnyogot és rovart elpusztítottunk, ám másnap egyetlen pocsolyából újabb néhány ezer kel ki, amelyekre egyáltalán nem hatott a gyérítés. Épp ezért fogunk folyamatosan szúnyogártalommal szembesülni mindaddig, amíg az utánpótlást meg nem szüntetjük. Ennek lehet az az eredménye, hogy vannak olyan települések az országban, ahol bár 2-3 hetente is ismétlik a gyérítést, mégis úgy érzi a lakosság, hogy hatástalan, mivel magát a forrást nem tudják megszüntetni.
A módszerek egy másik megközelítése az úgynevezett biológiai gyérítés lehet, amikor a szúnyoglárvák tenyésző-, szaporodó helyeként szolgáló vízfelületeket egy olyan biológiai szerrel kezelik, amely a természetben is előfordul. Ez a Bacillus thuringiensis israelensis (Bti) baktérium által termelt fehérje, amit a szúnyoglárvák a vízben elfogyasztanak és a tápcsatornájukban toxikussá válik. Részben szelektív, tehát a megfelelő dozírozással alkalmazva csak a szúnyoglárvákat célozza és az egyéb, vízben fejlődő rovarokat nem bántja. Viszont csak akkor hatékony, ha megtaláljuk ezeket a víztereket, kezeljük a baktériummal, azt elfogyasztják azt a lárvák, aminek következtében megállítjuk a fejlődésüket. A nehézsége, hogy lehetetlen minden olyan vízteret kezelni, amely szúnyogtenyésző helyként szolgálhat. Épp ezért beszélünk gyérítésről, szúnyog ártalom csökkentésről és nem megszüntetésről. Figyelembe kell vennünk, hogy szúnyogokkal együtt kell élnünk, az általuk jelentett közegészségügyi kockázatot figyelembe véve szabad beavatkoznunk az állományuk alakulásába. Emiatt a szúnyogpopulációk dinamikájának nyomon követése mellett másik nagyon fontos feladat a reális közegészségügyi kockázat felmérése, vizsgálata.

Említett egy harmadik gyérítési módszert is. Mire gondolt pontosan?
Lakott területen a szúnyoggyérítés még nagyobb kihívás, hiszen a tenyészőhelyek sokszor zárt udvarokban, magánkertekben találhatók, ahová be sem tudnak jutni a gyérítést végző szakemberek. Másrészt az is jól látszik, hogy hiába kezelnek le egy utcát vagy egy komplett csatornahálózatot, ha akad ott egyetlen „aranybánya” a szúnyogoknak. Ebből a szempontból kiemelten fontos a lakosság nagy szerepe, ezért én ezt említeném harmadik megoldásként. Ehhez mindenkinek fel kell számolnia a saját udvarában azokat a felgyűlt vizeket, amelyek tenyészőhelyekként szolgálhatnak. A szúnyogoknak nyári melegben körülbelül 1-2 hetes a fejlődési ciklusuk, ezért azt javasoljuk, hogy ha nem is napi, de heti szinten ellenőrizzük ezeket a vízgyűjtő helyeket. Cseréljük naponta a vizet a kutya, macska táljában és hetente a madarak itatójában, így esélye sem lesz a szúnyognak arra, hogy kifejlődjenek. Az öntözéshez gyűjtött esővizet sem kell felszámolni, egyszerűen le kell takarni, akár egy szúnyoghálóval. A kerti dísztavakba pedig telepítsünk halakat vagy ha vannak békák a tóban, ők elfogyasztják a szúnyoglárvákat.

A kutatásaik tükrében milyen tendenciával kell számolnunk idén nyáron a szúnyogok tekintetében?
Ha az elmúlt évtizedeket nézem, akkor kijelenthetjük, hogy nem lett több szúnyogunk. A kutatási adatok alapján nem kell hazánkban semmiféle szúnyoginvázióval számolni, de a fajok összetétele már problémás. Az idegenhonos inváziós fajok megjelenése ugyanis gondokat okozhat, viszonylag tág tűrőképességűek, például a nyári szárazságot tekintve. Tojásaik is ellenállóbbak, ami lehetővé teszi például, hogy akár a kontinensek között is túléljenek. Maga a kifejlett szúnyog a nyári szárazságot is jól bírja, így előnyhöz jut a hazai fajokhoz képest. Ráadásul képesek nappal is táplálkozni, ezért nem ritka, hogy fényes napsütésben is szembesülünk szúnyogcsípésekkel. Ez fokozottabb kockázatot jelent, hogy gyakrabban megcsípnek minket. Tehát nem feltétlenül van több szúnyog, csak egyre több olyan fajjal találkozunk, amelyek nem a megszokott módon viselkednek. Ráadásul idegenhonos fajokként mindig egy plusz kockázatot jelentenek, hiszen kérdés, hogy milyen esetleges kórokozókat hoztak magukkal, vagy mennyivel hatékonyabban képesek terjeszteni az endemikus kórokozókat.