Amatőr kutatók tárták fel az Abaligeti-barlang újabb szakaszát

Az Abaligeti-barlang egy 450 méteres, eddig még nem ismert barlangszakaszát tárta fel a Mecseki Barlangkutató Csoport, amely még 2022, januárjában alakult néhány lelkes fiatal kezdeményezésére. Egy újonnan feltárt részt sikerült összekötni az eddig ismert nyugati kettes oldalággal. Az amatőr kutatókat egy helyi legenda is inspirálta, amely szerint a területre betörő törökök elől menekült a falu népe a barlangba, ahonnan a támadók megpróbálták kifüstölni őket, ám ők a beáramló füst útját követve kiutat találtak a másik oldalon. Ezt a történetet részben megerősíteni látszanak azok a kutatások, amelyek a barlang főágába csatlakozó oldalágak feltárásakor végeztek a kutatók. Számos jel igazolja ezen oldalágak felszínnel való kapcsolatát, ilyen többek között az erős légáramlás is a járatokban.

„Az Abaligeti-barlang fő ága mintegy 500 méter hosszú és két oldalággal is rendelkezik, ezek feltárása jórészt az 1963-64-es években lezajlott, de a teljes feltárásuk az időnként fellendülő kutatások ellenére a mai napig sem fejeződött be. Így van, ez az úgynevezett kettes nyugati oldalággal is, amelynek az összhosszúsága olyan 900 méter körüli. A kutatók számára közismert tény volt mindig is, hogy az oldalág végpontja és egy közeli ősi, ma már igen ritkán aktív Törökpince-víznyelő között kapcsolat lehet. Épp ezért döntöttünk ennek a rejtélyes résznek a feltárása mellett. A történeti feljegyzésekből tudtuk, hogy a víznyelőt 1906-ban kezdték el kutatni, amikor Miskovksy Emil bányafelügyelő egy barlangtani osztályt hozott létre a Mecsek Egyesület keretein belül, akik körülbelül kettő hónapig tartó feltárási kísérletüket a nehéz körülményekre hivatkozva végül feladták. A különböző barlangkutató csoportok azóta többször is kísérleteztek a felszínről bemosódott hordalékkal kitöltött járatok feltárásával, de jórészt eredménytelenül. A folyamatosan újra betemetődő járatok miatt minden munkát szinte elölről kellett kezdeni” – vázolta a kiindulási pontokat Haász József, a Mecseki Barlangkutató Csoport feltárást vezető kutatója, aki hobbiként, de óriási érdeklődéssel végzi a kutatásokat, sőt jelentős szerepet vállalt egy csoport létrehozásában, ahol egymástól tanulva szervezettebb keretek közt végezhetik a feltárásokat.

Ahogy arra rámutatott, a barlangászok jelentős része abban érdekelt, hogy minél több és jelentősebb barlangot tárjon fel és járjon be, így magára a teljesítményre fókuszál. Az amatőr barlangkutató szerint a barlangok azonban ennél sokkal értékesebbek és többek, hiszen minden barlang egy-egy adattár egy könyvtár és egy múzeum is egyben.

„Miután hazánkban minden barlang védett, csak részletes kutatási terv alapján nyerhetünk engedélyt a feltáró tevékenységhez, itt ezt a Duna Dráva Nemzeti Park Igazgatósága adja ki. Kutatásaink első szakaszában az elődeink által elért végpontokat kellett beazonosítanunk, ebben a régi térképek, leírások és helyenként a falakon található feliratok segítettek bennünket. A Törökpince-víznyelőt a Mecseki Karsztkutató csoport is próbálta feltárni még az 1970-es évek elején, az akkori munkájuk eredményeként mintegy 110 méter hosszban vált ismerté a nyelő járata. A régi végpont elérése is rengeteg munkával járt, de az igazi munka és a feltárással járó izgalmak csak ezután kezdődtek, hiszen előttünk ember még nem járt erre.
Közben egyre többen csatlakoztak az általunk megalakított Mecseki Barlangkutató Csoporthoz, így alkalmi segítők is bekapcsolódtak az eddig ismeretlen barlangszakasz feltárásába” – mondta Zalán Béla, a csoport kutatásvezetője.

A feltárások 2022e lején kezdődtek és hamarosan kiderült, hogy a munka nehézsége minden előzetes várakozást felülmúlt. Haász József és társai gyakran 50-60 centiméter széles és alig 35 centiméter magas, vagy ennél szűkebb járatokat ástak ki, majd ezekben kúsztak előre. A kanyargós járat minden görbületénél abban reménykedtek, hogy talán ott várja őket egy nagy terem – ám a legtöbb esetben nem így történt.

„Egy szombati napon Bükkösdi-Garai Fédrával kisebb lelkesedéssel indultunk a barlangba, hiszen egy leszakadt követ kellett egy kellemetlen szűk helyről eltávolítani. Miután sikerrel jártunk, a szűk, de hívogató járat tovább haladt, így hát bepréseltük magunkat a megfordulásra helyet nem kínáló járatba. Jó néhány méter megtétele után meglepve tapasztaltuk, hogy magasabb lett a járat és már nem kellett ásni. Ezután egy újabb kanyar következett, és valami nagy sötétség, amelyben a lámpa fénye is elveszett. Ekkor fogtam csak fel, hogy bejutottunk egy tágasabb barlangszakaszba ahol termek sora várt ránk, köztük egy 25 méter hosszú 6-7 méter széles és 4-5 méter magas is. A termeket részben vegyes összetételű hordalék tölti ki, helyenként több méter vastagságban. A tovább vezető járatokban mecseki viszonylatban szokatlan mennyiségű, méretű és színű cseppkőképződményekkel találkoztunk. A következő bejárások során jobban körülnéztünk és részben ősi csontok jelentős mennyiségét fedeztük fel a járat alján húzódó száraz patakmederben és a régi hordalékrétegekben: ezek jelentős része jégkori állatok maradványa lehet. A részletesebb vizsgálatok további meglepetéssel is szolgáltak, például régi kerámia töredékek kerültek elő, valamint egy kova szilánk és egy obszidián magkő. A régészeti leletek a badeni kultúrát fémjelző késő rézkorinak bizonyultak, tehát körülbelül ötezer évesek. A barlangba kerülésüket a valamikor még aktívan működő a járatokat is kialakító barlangi pataknak köszönhetjük, az mosta, sodorhatta a megtalálási helyükre a leleteket. A feltárt járatok hossza eléri a 430-450 métert, aminek a vége ismét erősen elszűkült” – emlékezett vissza a felfedezésre Haász József, aki kollégáival (többek között Gregorits Mátéval és Simon Balázzsal) együtt ezután kezdte el a barlang precíz térképezését.

A legújabb kutatások végül igazolták, hogy a két barlangszakasz meglehetősen közel van egymáshoz, így az összeköttetés létrehozásának reménye új lendületet adott a munkánknak. Számos küzdelmes óra után sikerült átjárót nyitni az Abaligeti-barlang kettes nyugati oldalága és a Törökpince-víznyelő között. A kutatók ezzel az eredménnyel a barlang hosszát 2300 méter fölé emelték.

„A feltárt barlangszakasz jelentőségét növeli, hogy nagy része nem a mecseki karsztot alkotó, 247-232 millió éves középső triász mészkőben alakult ki, hanem a jóval fiatalabb, 23-5 millió éves miocén abráziós, vagyis valamikori sziklás tengerpart vegyes megkövesedett kőzettömegében jött létre. A formálódó üregek falában számos, a miocén korból származó ősmaradvány figyelhető meg, köztük például tengeri csigák és tengeri liliom. A járatokat helyenként vastag rétegekben kitöltő hordalék eredete is számtalan kérdést rejt magában, nem is beszélve a mindenhol előforduló csontmaradványokról, amelyek nagy része, többek között mamutmaradvány, mely a jégkorszakból származhat. Figyelemre méltóak azok a régészeti leletek is, amelyek az ember rézkor végi megjelenésére utalnak a környéken. Ezért is vitathatatlan, hogy minden szempontból érdekes felfedezést tettünk, ami több szakterület szakembereinek a bevonását kívánja” – mutatott rá Zalán Béla.

Az önerőből végzett feltárást az Agrárminisztérium Természetvédelemért felelős Helyettes Államtitkárság munkatársai a barlangot bejárva azt országosan is jelentősnek ítélték.

„Nagyon örülünk annak is, hogy sikerült a falu hírnevét adó Abaligeti-cseppkőbarlang hosszát jelentősen megnövelni. Úgy érezzük, hogy tulajdonképpen nem is a feltárt méterek számítanak, hanem az új szakaszban fellelhető geológiai, hidrológiai, régészeti, őslénytani értékek a kiemelkedő jelentőségűek” – emelte ki a felfedezéssel kapcsolatban Madarász Gábor, Abaliget kulturális referense.

A Mecseki Barlangkutató Csoport azonban itt nem áll meg: a már elért eredmények elemzése mellett folytatják a feltárásokat, az elért eredmények dokumentálását és szívesen fogadják a kutatás iránt érdeklődőket is.