A lazac, mint virágtáp

Kanadai kutatók vizsgálták a haltetemek hatását a partvidéki növényvilágra, a növények növekedésére.

Egy 3 éven át tartó terepi vizsgálatsorozat eredményét ismertette a Simon Fraser Egyetem, a szakemberek egy Brit Columbia csendes-óceáni partvidékén lévő folyótorkolatnál kísérleteztek. A munka célja az volt, hogy kiderítsék, miféle kapcsolat áll fenn a vízben élő és tápanyagaikat is onnan szerző lazacok, valamint a folyóparti rét növényzete közt.
Minden élőlényben kialakul egy speciális kémiai „ujjlenyomat”, amely azt a tájat tükrözi, ahonnan a tápanyagait felvette az élőlény. Különféle izotópok épülnek be a növényekbe és az állatokba, s ezek vizsgálata alapján felderíthetőek az ökoszisztémák rejtett kapcsolatai is, fény derülhet arra, milyen forrásokból veszi fel az adott lény a tápanyagait. Ilyen szokatlan forrás lehet egy szárazföldi növény számára a tengeri eredetű anyag, mint a haltetem, vagy épp a hínár, ami mondjuk egy áradást követően marad a parton.
A kutatók ezt utánozták le szabályozott körülmények közt, vagyis úgy, hogy méréseket is végezhettek a változásokról. Maguk helyeztek el 3 év során, minden ősszel haltetemeket és hínárféléket a réten, a régióra jellemzően lazacot, és olyan hínárokat, amelyek egyébként is kimosódnak a partra időnként. Az egyébként igen csapadékos régió (évi 3000 milliméter csapadékkal) éghajlata gondoskodott arról, hogy e szerves maradványok beoldódhassanak a rét talajába. A kutatók azután megvizsgálták, miként épültek be a halból és hínárból származó, tengeri eredetet jelző izotópok a növényekbe, s azt is felmérték, milyen volt ezek hatása.
„A kísérleteinket követően úgy találtuk, egyes vadvirágok nagyobb leveleket növesztettek ott, ahol a lazactetemeket előtte elhelyeztük, s egyes években bizonyos fajok virágai is nagyobbak lettek, s több mag termett bennük” – magyarázta Allison Dennert biológus doktorandusz, aki a kutatásokat vezette. A vörös indiánecset (Castilleja miniata) és a cickafark (Achillea millefolium) esetében volt különösen pozitív hatása a lazactetemek kihelyezésének, erőteljesebb növekedést, és a harmadik évben a cickafarknál nagyobb maghozamot is eredményezett.
Jelenleg a vizeket és a szárazföldeket külön intézmények kezelik és külön jogszabályok vonatkoznak rájuk, miközben a kísérletek is igazolták, hogy a két terület élővilága összefonódik. „Jelenleg mind tudományos, mind kezelési szempontokból is úgy véljük, a szárazföld és a tenger különálló egységek, amelyek közt nincs kapcsolat. A munkánk azonban azt jelzi, az ökoszisztémák nem elszigetelten léteznek, s ami az egyik féllel történik, azt a másik is megérzi” – tette hozzá a kutató. Az eredmény jelentőségét az is mutatja, hogy a régió lazacállománya, csak az elmúlt 15 évben, felére esett vissza, s az előző évben épp egy jelentős lazacpusztulás tanúi lehettek a kutatók, amikor egy kiszáradt folyómederben találtak rengeteg haltetemet. „Partvidékünk egyes részein gyorsan fogy a lazac, és ezzel az óceán és a szárazföld élővilága közti kapcsolat sérül” – zárta Dennert.