A Mount Everesten a világ legdühösebb arcú macskái

A pusztai macska (Otocolobus manul), amelyet manul vagy Pallas-macska néven is ismerhetünk, Ázsia középső régiójának lakója, és talán az állandóan dühösnek tűnő fizimiskájáról híres leginkább. Nehezen megfigyelhető, rejtett életmódú állat, jól bírja a száraz és a hideg klímát, és különlegessége, hogy a pupillája kör alakú.

A Wildlife Conservation Society (WCS, Vadvédelmi Társaság) számolt be arról a különleges felfedezésről, amelyet egy National Geographic expedíció tett a Mount Everest déli oldalán, a nepáli Sagarmatha Nemzeti Parkban: most először bukkantak rá a manul hagyta nyomokra e területen.

2019 tavaszán a Bronxi Állatkert és a WCS képviseletében Dr. Tracie Seimon az expedíció biológus csapatának vezetője és munkatársai egymástól 6 kilométer távolságban két ponton is rábukkantak a manul ürülékére, több mint 5100 méteres tengerszint feletti magasságban. A macskafaj felfedezése az Everesten, egyrészt rávilágít e távoli, magashegyi ökoszisztéma biológiai gazdagságára, másrészt a manulról kiderült, hogy Nepál keleti részén is honos.

A begyűjtött ürülék DNS-vizsgálata igazolta, hogy manul hagyta mindkét helyen az árulkodó nyomokat, s ezzel az is kiderült, hogy az élőhelyen osztozik a vörös rókával. A felfedezést a Világörökség részeként védett, sűrűn látogatott Sagarmatha Nemzeti Park emlősfaunáját is kibővítette.

„A felfedezés nemcsak tudományos, de természetvédelmi szempontból is egyedülálló, mivel a Pallas-macska populációja jogilag is védett a CITES (Egyezmény a veszélyeztetett vadon élő állat- és növényfajok nemzetközi kereskedelméről) alapján” – mondta el Dr. Anton Seimon, National Geographic felfedező. A szakember bízik benne, hogy e karizmatikus faj felfedezése felhívja a figyelmet e világörökségi helyszín biológiai sokféleségére is.

Az 1970-es évek óta drámaian nőtt e nemzeti park látogatottsága, az akkori pár ezer fő helyett 2019-ben már több mint 50 ezren keresték fel a területet. Érdekes, hogy egész 2019-ig senki se vette észre a manul jelenlétét. A felfedezés felhívja egyúttal arra is a figyelmet, hogy mennyire fontos a környezeti DNS vizsgálat egy-egy helyszín rejtett élővilágának felmérésében.

A későbbiek során terveznek újabb expedíciót, hogy további ürülékmintákat gyűjtsenek, és kihelyeznének kameracsapdákat is a nemzeti parkban, ezzel szeretnének olyan információkhoz jutni a szakemberek, mint az állat egyedszáma, étrendje, s az általa lakott hely pontosabbá tétele.

Nicole Alexiev, a National Geographic Society tudományos és innovációs programokért felelős alelnöke elmondta, hogy a 2019-es expedíció rendkívüli eredményeket hozott. „E felfedezés is kiváló bizonyítéka annak, miért is fontos e munka, amelynek sarokköve a Rolex-szel kialakított partnerségünk a Föld legkritikusabb életfenntartó rendszereinek tanulmányozásában.”

A manul ürülékek vizsgálatából kiderült, hogy a két helyszínen két különböző egyed járt, s az is, hogy a táplálékuk jórészt a hegyvidék kisrágcsálója, az alhavasi pocoknyúl (Ochotona roylei) volt, de még egy helyi menyétfajra is rábukkantak a génelemzésekkel.