A kontinensünk legnagyobb rigója

A bakonybéli bencés apátság kertjében az enyhébb napokon felcsendül egy gyönyörű szép ének. Hazánk legnagyobb termetű rigó faja a léprigó (Turdus viscivorus) dala száll alá a magas fákról.

Éneke hasonlít a fekete rigó dalához, azonban rövidebb és nagyobb szűnteket tart az egyes strófák között. A laikusok számára könnyen összetéveszthető a nála jóval kisebb énekes rigóval, ha alkalom nyílik közelről megfigyelni, láthatjuk, hogy a mellén sokkal nagyobb a cseppfoltozás, mint a rokon fajnál.
A téli hónapokban gyakran láthatjuk a nyárfák és tölgyek koronaszínjén élő fagyöngy közelében a léprigót, hisz kedvenc tápláléka a fehér és sárga fagyöngy. A kerti díszfaként egyre gyakrabban ültetett madárberkenye fán is megjelenik, képünkön éppen egy ilyen fán táplálkozik.

Télen kizárólag a bogyós terméseket fogyasztja, ám a földön nem keresgél, mint fajtársai, az énekes és fekete rigó. A tavasztól azonban láthatjuk a hegyi réteken, vizenyős kaszálókon, erdei tisztásokon, amint rovarok után kutat. A költési időszakban a pókok, hártyásszárnyúak, giliszták és rovarok jelentik a fő táplálékot.

Népi elnevezései a szőke rigó, kendermagos rigó valamint a cserregő rigó, ez utóbbi azért ragadt rá, mert mikor felriad erős, recsegő, cserregő hangot hallat. Az ország egyes részein ritka költőfaj, a Bakony erdeiben egyre gyakrabban találkozunk vele a költési időben is.
A fagyöngyökben bővelkedő kastélykertekben nagy számban telelnek csapataik, erre példa a dobai kastélykert ahol a százötven madár sem ritka a tél folyamán. A léprigó hazánkban védett madárfaj, a természetvédelmi értéke 50 000 forint.