Engedély nélküli oroszlánfarmok Dél-Afrikában

Az oroszlántenyésztés engedélyekkel sem etikus, de egyelőre nem sikerült véget vetni az állatkínzó gyakorlatnak Dél-Afrikában.

A trófeavadászat és a kínai orvoslás olyan üzletág, amelyhez speciális farmokon tenyésztik az oroszlánokat, és bár Dél-Afrika környezetvédelmi minisztere tett egy kísérletet arra, hogy véget vessenek ennek a rettenetes gyakorlatnak, a lobbisták hatására kötelező helyett önkéntes lett a farmok bezárása. Magyarul: semmi se változott.
Dél-Afrikában az 1990-es években fogtak bele az oroszlántenyésztésbe, leginkább azzal a céllal, hogy az állatfaj iránti kereskedelmi igényeket ne a vadon élő állomány kárára kelljen kielégíteni. Ez akár úgy is tűnhet, mintha pozitív dolog lenne, ám érdemes elgondolkodni azon, vajon miért is van kereskedelmi igény oroszlánokra? Jelentős részük eleve kilövésre születik, vagyis arra, hogy aki a megfelelő összeget (ez mindössze néhány ezer dollártól kezdődik) kifizeti, vadászhasson rájuk. Egy másik részük kisállat-simogatókban kezdi, majd vagy trófeaként végzi, vagy az úgynevezett tradicionális orvosláshoz szükséges csontokként Délkelet-Ázsiába kerül, egy részük pedig élő állatként magán állatgyűjteményekbe, és más helyekre jut.
Az oroszlánfarmok jogi szabályozása elméletben köti a tenyésztők kezét, precíz dokumentációt kíván, és a tenyésztett állatok mikrocsipezését és életút-követését is, amelynek az a célja, hogy ne lehessen a vadon élő és lelőtt oroszlánokat tenyésztettnek nevezve csalásokat elkövetni. Egy nemzetközi kutatócsoport nemrégiben utánajárt, hogy a papíron megfelelőnek tűnő Szabadállam tartományi (itt zajlik a tenyésztés legnagyobb része) oroszlánfarmokon vajon rendben vannak-e az engedélyek. Nem csodálkozunk azon, hogy távolról sem ez volt a helyzet. A Nature Conservation szakfolyóiratban publikált kutatást a Pensoft kiadóvállalat ismertette.
A felmérésekből, amelyek a hivatalos adatokon alapultak, kiderült, sok száz mikrocsipet többször is felhasználtak, ez pedig önmagában is törvényellenes. A csipek 11 százalékánál nem lehetett az előírásoknak megfelelően végigkövetni az adott állat életútját, és 15 százalékukat nagy valószínűséggel illegális eljárásokban használták fel, némelyiket négy alkalommal is. Ez pedig felveti: a farmok a vadon élő oroszlánok „tisztára mosásához” vagy épp nem regisztrált tenyésztésekhez segédkeznek. A kutatók szerint ez a tény is szigorúbb hatósági ellenőrzéseket követelne.
Nem világos az sem, hogy mi történik azokkal az élő állatokkal, amelyeket a CITES egyezmény keretein belül exportálnak, nem derül ki, mi lesz a sorsuk a célországban. Elképzelhető, hogy legalább részben ezek az állatok is az oroszláncsontok iránti ázsiai keresletet elégítik ki, megkerülve az egyezmény által szabályozott, csontok kivitelére vonatkozó kvótát.
Az oroszlántenyésztés jogi szabályozása Dél-Afrikában számos, nem egyszer egymásnak is ellentmondó rendelkezésben történik, s ebben bőven vannak kiskapuk is.
A becslések szerint jelenleg 6-8 ezer oroszlán élhet oroszlánfarmokon, a papírok szerint a számuk közel 5 ezer. Érdekes módon 2017-2020 között csak 24 oroszlánra adtak ki vadászengedélyt Szabadállam tartományban (köztük kettő Magyarországról érkezett „vadász” puskája előtt végezte…), ám csak kettő esetében szerepelt az engedélyeken a mikrocsip száma.
Nem egy oroszlánfarm hivatalosan oroszlán-menhelyként szerepel az engedélyeken, ám rendelkeznek az oroszlánok „elaltatásához” szükséges engedélyekkel is, ami alapján könnyen elképzelhető, hogy ezek puszta célja az oroszláncsont-kereskedelem.