Hová vezethet az Európai Unió békacombétvágya?

Valószínűleg szinte mindenki zsigerből elítéli az ázsiai konyha vadállat-csemegéinek ottani fogyasztását, amelyről a pandémia kapcsán különösen gyakran esett szó. De mi a helyzet az európaiak vadállat-csemegéivel?

Európában az őshonos kétéltűek védettek, ám ma már itthon is bárki vásárolhat gyorsfagyasztott, konyhakész békacombot akár húsra szakosodott áruházakban, vagy időnként a hipermarketekben is. Bár hazánkban nem igazán népszerű a rántott béka, a gyerekdalon kívül (Virágéknál ég a világ), azonban Franciaország hatalmas piacot jelent a békacomb számára. No de, ha az európai fajok védettek, akkor honnan is jön az alapanyag? A Nature Conservation folyóiratban jelent meg egy átfogó tanulmány arról, hogy honnan szállítják Európába a békacombot, és mi is az ára annak, hogy évente békák millióinak lábát eszik meg kontinensünkön. Az évtizedek alatt egyre több EU-n kívüli ország vált beszállítóvá, Albániától Indonéziáig, s ennek következményeként minden ilyen helyen vészesen megfogyatkozott a békaállomány. Ráadásul az elmúlt évtizedekben  a kétéltűeket világszerte sújtó járványos betegség miatt is egyre kritikusabbá vált a helyzet.

A felmérési időszakban, 2010-2019 között 40700 tonnányi békacombot importált az EU, ez a combok eltérő méretei miatt 0,8-2 milliárd (!!!) elpusztított békát jelent. A hivatalos adatok szerint Indonézia (30 ezer tonna), Vietnám (8400 tonna), Törökország (1600 tonna) és Albánia (580 tonna) voltak a kérdéses időszakban a fő forrásai az EU-ba érkező békacombnak.

Azonban nagyon sok esetben nem követhető nyomon, honnan is érkezett a béka, az pedig az esetek elenyészően kis részében derül csak ki, milyen fajba is tartozott a combok egykori gazdája (a feldolgozott, konyhakész békacombok esetében utólag ez nem azonosítható), ám talán érthető okból a nagyobb termetű, húsosabb fajok teszik ki ezek zömét. Ilyenek a Fejervarya cancrivora, a Limnonectes macrodon, vagy a Hoplobatrachus rugulosus. Azonban, bár a szabályozás ezt 2001-től kezdve megkövetelné, nem szerepel a csomagokon a békák faja.  Az esetek elsöprő többségében maximum annyi van rajta, hogy a vadonban befogott állatról van szó (pusztán egyetlen, EU-ban kapható békacombon szerepelt az, hogy tenyésztett, és még ez se garancia arra, hogy tényleg az).

Az exportáló országok közt pl. Indonéziában ugyan évtizedekkel ezelőtt, kormányzati támogatással megalapították a békatenyésztés üzletágát, ám még ma is sokkal olcsóbb a vadon élő állatokat befogni, mint tenyészteni egyes, meghatározott fajokat, így gyakorlati szempontból nem létező módszerről van szó. Hasonló a helyzet Indiában, Bangladesben és Vietnámban is, mindegyik országban gyerekcipőben jár a békatenyésztés. Persze a tenyésztés se tökéletes megoldás, hisz gyakran egy-egy kiemelt, ám az adott helyen nem őshonos fajt, vagy annak hibridjét tartják, ezek kiszökhetnek a vadonba s ott inváziós fajjá válva további pusztítást végezhetnek.

Azzal, ha a vadonban fogják be a békákat, nemcsak az EU-ban ártanak a természetnek, hanem a világ távoli országaiban is. Azért, mert valamit nem az orrunk előtt csinálnak, attól még megtörténik! Franciaországban a védettség ellenére még mindig külön engedély van évi 1500 béka – a nálunk is honos gyepi béka – kulináris célú befogására. De vajon ki számlálja meg a békákat? Emellett rendszeresen lepleznek is le békákat fogó vadorzókat, akik nem egyszer ugyanazok, akik egyébként hivatalos engedéllyel békásznak.

Az is közismert, hogy a békákat is sújtó gombafertőzést a békák (és más kétéltűek) kereskedelme terjesztette el világszerte, bár ebben nagyobb része a „kedvtelésből tartott” kétéltűek kereskedelmének volt. Azonban az ember se úszhatja meg: a franciáknál például a békacomb a szalmonellafertőzések egyik fontos forrása, nem ismert, miféle vegyszermaradványok lehetnek az importált békacombokon, akár a vadon befogott, akár a tenyésztett állat húsa tartalmazhat orvosságokat, vagy növényvédő szereket (sok békát mezőgazdasági területeken fognak be). Ez is az iparág szabályozatlanságának a következménye, amelyért mind maguk az állatok, mind a jóhiszemű ínyencek megfizetnek.

Mivel az EU békacomb-importja számtalan kérdést felvet, és mivel nehéz innen a távolból befolyásolni egy ázsiai ország működését, a legtöbbet azzal lehetne tenni, ha szigorítanák a behozatalra vonatkozó szabályokat, s a meglévőket pedig egész egyszerűen betartatnák a beszállítókkal. Etikus volna az is, ha az EU, mint a fogyasztók otthona, anyagilag, kutatási támogatásokkal segítené a forrásországokat abban, hogy a helyi békaállomány védelme érdekében hatékony intézkedésekkel léphessenek fel.