Sorstársaival bújik össze a birka
A birkák azokkal a társaikkal bújnak össze, akikkel együtt éltek át valamilyen stresszes helyzetet.
Az emberről jól ismert, hogy a stresszes élethelyzetek összekovácsolják a társaival, de mi a helyzet az állatokkal? Egy ausztrál kutatócsoport birkákat vizsgált, GPS nyomkövetők segítségével mérték fel, melyik állat mely másik nyájtársa társaságát kereste. 3-6 éves jerkéket választottak ki, ezek nem voltak vemhesek a kísérletek idején, a 70 egyedet öt különböző nyájból válogatták össze, így számos állat ismeretlen volt a többiek számára. (A társas életmódú állatok – így a juhok is – azokkal a fajtársaikkal szeretnek együtt lenni, akiket ismernek már.) Az egyes állatokat különböző stresszforrásoknak tették ki: negyed órát szállították őket egy furgonon, kutyák közt vezették el az udvaron, egy idegen ember szorosan melléjük állt, vagyis ijesztő, de fizikai ártalommal nem járó eseményeket éltek át. A stresszes napot követően aztán szabadon legelészhettek a számukra elkerített legelőn. Minden egyes birkáról másodperces pontosságú, GPS segítségével mért tartózkodási hely állt rendelkezésre, így mérni lehetett, melyik társuk közelében tartózkodtak. Az eredményeket a Biology Letters folyóiratban publikálták.
A birkák eleinte csak a már korábbról ismerős fajtársakhoz álltak közelebb a legelőn, ám a stresszélmények hatására azokhoz a fajtársakhoz is közeledtek, akikkel ezt az élményt együtt élték át, s a stresszben töltött idővel arányosan egyre inkább csökkent a távolság az azonos élményen átesett állatok közt. Az ma már ismert, hogy a birkák képesek embereket arcuk, arcukról készült fotó alapján megkülönböztetni, és a fajtársaik közt is azok arca szerint tesznek különbséget. A stresszes élményeken nem osztozó egyedek közt nem tapasztaltak efféle változást, vagyis pusztán az, hogy együtt lehettek korábban nem ismert fajtársaikkal, s megjegyezhették arcvonásait, néhány nap alatt nem lettek barátok.