Szem nélkül látja a fényt egy százlábú

Ázsia és Ausztrália lakója az a kb. ceruza nagyságú, vak százlábú (Scolopendra subspinipes mutilans), amely az avarban, fénymentes helyen vadászik, és el is kerüli a fényt. No de miként kerüli, ha egyszer nincsen szeme? Egy újonnan, a PNAS folyóiratban bemutatott kutatási eredményből derült ki. Egy kínai kutatócsoport vizsgálta meg a százlábúakat, s kiderítették, hogy az állat antennáinak hőérzékelőjével veszi észre, ha rásüt a Nap.

A soklábúak (Myriapoda), ahova a százlábúak és az ezerlábúak is tartoznak, evolúciójuk során egyre inkább leegyszerűsített szemet örököltek, s nagyon sok fajuknak egyáltalában nincs szeme. Mivel a legtöbbjük az avarban él, ahol örök sötétség honol, erre alapvetően nincs is szükségük, sokkal inkább a tapintásukra hagyatkoznak, érintés útján veszik észre vadászzsákmányaikat is. Azonban a fajnak nemcsak szeme nincs, de még olyan fehérjék sincsenek a szervezetében, amelyek a fényérzékelést szolgálhatnák, de a vadászatban használt mérge ellenére maga is könnyen zsákmánnyá válhat, ha kikeveredik az avar óvó rétege alól a napra, s ott észreveszi például egy madár.

A kutatók hőkamerákkal vizsgálták a százlábúakat, s kiderült, hogy a napfényt utánzó lámpafényre, (amely hőt is leadott), az állat antennája 28 Celsius-fokról 37 Celsius-fokra melegedett fel néhány másodperc alatt. Az antennák molekuláris vizsgálatából kiderült az is, hogy egy BRTNaC1 nevű receptorfehérje „lát” a sötétben, ez a fehérje 33-48 Celsius-fokos hőmérsékleti tartományban aktiválódik, s ennek hatására az állatka elinal. Vagyis, ha a százlábú kitéved az avar védelméből, s rásüt a nap, felmelegíti az antennájában ezt az érzékelő fehérjét, majd az így kiadott vészjelzés visszaűzi őt a sötétbe.

Most, hogy sikerült feltárni, miként észleli a fényt az egyébként vak állat, a kutatók már tudatosan kereshetik más, sötétben élő állatoknál is ezt a módszert, mivel úgy vélik, számos másik állatfaj is él ezzel a kézenfekvő lehetőséggel.