Magyar lány a gepárdok közt
Két hónapos dél-afrikai utunkat a Limpopo vidékén kezdjük meg, ott, ahol a gepárdokat mentő non-profit szervezet, a Cheetah Experience csapatát a makói Tóth Brigitta, mint az első magyar, önkéntes állatgondozó évek óta erősíti.
Annak ellenére, hogy a Természetvédelmi Világszövetség Vörös listája szerint a gepárd afrikai alfaja sebezhető státuszú, számuk az utóbbi százhúsz évben százezerről 6800-ra csökkent.
Épp ezért a dél-afrikai Cheetah Experience célja a gepárdok jövőbeli túléléséért folytatott küzdelem, amelynek érdekében a csapat tagjai – a DNS- és vérminta alapján a legerősebb vérvonalat létrehozva – etikusan szaporítják a nagymacskákat, majd engedik őket vissza a természetbe.
Érősen süt a nap, ahogy a Bela Bela nevű településre érkezem. Azon a másfél órás oktató gyalogos túrán veszek részt, amelyen a szervezet a dél-afrikai nagymacskák sebezhetőségére kívánja felhívni az idelátogatók figyelmét.
A non-profit szervezetet 15 évvel ezelőtt alapította Riana Van Nieuwenhuizen, aki 13 éves kora óta a gepárdok szerelmese, azóta, amióta meglátta őket egy magazinban. Az asszony 22 éven át dolgozott az Igazságügyi Minisztériumnál, mire hosszas mérlegelés után úgy döntött, vállalja élete legnagyobb kockázatát: lemond a posztjáról, hogy megvalósítsa álmát, és mindent megtegyen azért, hogy megmentse a gepárdokat a kihalástól. Különleges útja Fielával, a kézhez szokott, fiatal gepárddal kezdődött.
Kezdetben Riana a városi lakását osztotta meg az állattal, ám amikor kiderült, hogy nem csak engedélyre, de farmra is szüksége van a nagyvad tartásához, elköltözött egy gazdaságba, ahol évekig minden ház körüli munkát elvégzett, csak hogy pénzhez jusson. Közben éjjelente arról álmodozott, hogy saját földet vesz, ahol gepárdokat tenyészthet, hogy visszaengedje őket a vadonba.
Mire végül megérkezett Fielával oda, ahol a későbbi centrumot létrehozta, a birtok megvétele után semmi pénze nem maradt, de azt érezte, nincs egyedül, amíg a gepárd vele van. Fiela lett az ihletője, aki később a mellrákon is átsegítette a nőt.
Riana barátai segítségével felépítette a Cheetah Experience-t, majd amikor már négy gepárd élt a területen, az asszony elhatározta, megnyitja kapuit a nagyközönség előtt. Tudta, a faj megmentéséhez az oktatáson keresztül vezet az út. Ahogy telt az idő, és egyre több állat vált a projekt részévé, Riana belátta, hogy segítségre lesz szüksége. Az önkéntes program nem csak azért jött létre, hogy még több embert bevonjon a gepárdmentésbe, de az ebből származó bevétel a mindennapi költségek kifizetését is megtérítette.
Tóth Brigitta első magyarként került az önkéntesek közé. Ahogy Brigi mosolyogva meséli, gepárdimádata még kiskorában, a nagymacska rajongással kezdődött, a kedvenc meséje ugyanis Az oroszlánkirály volt.
„Mindig is arról álmodoztam, hogy segíthessek egy nagymacska faj fenntartásában vagy megmentésében. Nekem nagyon fontos, hogy ezek az állatok még 20-30-40 év múlva is létezzenek a természetes környezetükben. Nemzetközi fronton kezdtem el keresni önkéntes lehetőséget, és így találtam rá a Cheetah Experience-re. 2019 januárjában érkeztem ide először, és ahogy személyesen is megismerkedtem Rianával meg az állatgondozókkal, még jobban megerősítették bennem, hogy a legmegfelelőbb szervezetet támogatom.”
Brigi első látásra beleszeretett a gepárdokba, akiken látszott, hogy nagyon jó körülmények között élnek. Bár sokan azt gondolják, hogy az önkéntesség csupán arról szól, hogy az ember egész nap az állatokkal tölti az idejét, a munka sokszor kihívásokkal teli. A nehézségek ugyan személyiségfüggők, a legtöbb fiatalnak a legnagyobb kihívást mégis a húsok előkészítése jelenti, főleg amikor a környező szafari farmokról kapott, természetes úton elpusztult zebrát vagy kudut lépésről-lépésre nekik kell szétdarabolniuk.
Brigi először két hetet töltött a szervezetnél, de már akkor tudta, hogy vissza fog térni. Hiszen nem sűrűn van az ember életében, hogy ennyire elhivatott csapattal találkozik, akik tényleg mindent megtesznek – néha még a saját képességeiket is felülmúlva – egy faj megmentéséért. Hazatérve az önkénteskedésből a szándékai annyira komolyak voltak, hogy elkezdett egy nemzetközileg elismert állatgondozói OKJ-s tanfolyamot is, és felmondott az akkori munkahelyén, hogy újabb két hónapot töltsön el a projektben. A munkatársai mellett az állatok miatt is nagyon visszahúzta a szíve, főleg egy leopárd, Pheonix miatt, aki a karakálokkal és szerválokkal együtt örök lakója marad a Cheetah Experience-ne.
„A 80 kilós hímmel nagyon szoros kapcsolatom alakult ki, már az első naptól kezdve volt egy különleges érzésem, amikor ránéztem. Minden szabad időmet a kifutójánál töltöttem, ő pedig folyton kereste a társaságom, amikor ott voltam. A rengeteg idő és energia, amit a barátságunkba fektettem eredményesnek bizonyult: Pheonix bármikor meghallja a hangom, felismeri, és jön köszönni, bújni a ketrecén keresztül.
Amikor második alkalommal voltam önkéntes, 2 hónapot töltöttem a szervezetnél. Ekkor már felmondtam az akkori munkahelyemen, elvégeztem az állatgondozói képzést, és azért mentem vissza a Cheetah Experience-hez, hogy minél több tapasztalatot tudjak szerezni. Amikor egy hetem volt hátra, Riana félre hívott, és beszélni szeretett volna velem. Természetesen tudta, hogy akár hosszú távon is foglalkoznék nagymacskákkal és a megmentésükkel. Valamint azt is látta, hogy mennyire elhivatott vagyok. Felajánlott nekem egy önkéntes állatgondozói pozíciót a szervezetnél, amit én gondolkodás nélkül elfogadtam. Ez azt jelentette, hogy én is részese lehettem annak a fix csapatnak, akiknek a munkájára eddig úgy felnéztem. Ezután haza utaztam, elintéztem a vízumom, és azonnal ki is költöztem Dél-Afrikába, hogy végre élhessem az álmaim, és azt csinálhassam, amire kis korom óta vágytam.”
Ahogy Brigi magyarázza, nagyon fontos tudni a gepárdokról, hogy a legkisebb nagymacska faj, egyben a leggyengébb is, pont ezért egyáltalán nem támadó vagy harcos típus. Rengeteg vetélytársa van a vadonban, mint például az oroszlán, leopárd vagy a hiéna, de mind erősebb nála, ezért egyedül soha nem venné fel velük a harcot egy elejtett zsákmányért.
A legnagyobb előnye azonban a gyorsasága, a leggyorsabb szárazföldi emlősként 3 mp alatt majdnem 120km/h sebességre tud felgyorsulni, és ezt 30-45 másodpercig képes tartani. Ráadásul napközben vadászik, amikor a legtöbb riválisa pihenéssel tölti az időt. A napközbeni vadászatot a szem alatt elhelyezkedő úgynevezett tearmark segíti, ami egyfajta napszemüvegként funkcionál.
A gepárdok magányos állatok, az anyjuktól való leválás után a nőstények mindig egyedül folytatják az életet: keresnek maguknak egy hímet, akikkel szaporodhatnak, majd egyedül nevelik fel a kölyköket. A hímeknél előfordul, hogy testvérek esetén koalíciót formálva együtt maradnak a sikeresebb vadászat érdekében.
„A gepárdok etikus szaporítása és vadonba való visszaengedése egy komplex folyamat. –mondja Brigi. – A Cheetah Experience-nél minden gepárdtól vér és DNS mintát veszünk, és szaporítás előtt meggyőződünk arról, hogy csak azok kapjanak lehetőséget a párosodásra, akik a legerősebb vérvonalat tudják kialakítani. Ehhez más, etikus gepárdmentő szervezettel is együtt dolgozunk, akikkel egyedeket cserélünk.
Azok a példányok, akikről tudjuk, hogy kiváló genetikai állományuk miatt vissza akarjuk engedni a vadonba, már fiatal koruktól kezdve speciális étrenden vannak. Egyéves koruk körül teljes állattetemet kapnak, hogy megtanulják, hogyan is kell felnyitni a zsákmányukat. Valamint hetente háromszor nagyobb mennyiségű húst adunk nekik, hogy vadonbeli körülményeket teremtsünk a számukra. A gepárdok ugyanis 2-3 naponta vadásznak, ekkor egy nagyobb zsákmányt ejtenek el, ami eltelíti őket, és csak pár nap múlva vadásznak újra.”
A vadonhoz hasonlóan, a kölyök gepárdokat 2 éves korukig itt is az anyjuk neveli (1,5 -2 éves kortól számít felnőttnek egy gepárd), majd a Cheetah Experience gondozói elválasztják őket, és megkezdődhet a visszaengedési folyamat. Miután a fiatal egyedek megszokták az anyjuk nélküli létet, egyre nagyobb kifutóba kerülnek, hogy ne azonnal kelljen szembesülniük a vadon végtelenségével. Amikor a kifutójuk eléri a 15-20 hektár nagyságot, akkor találkoznak először élő vaddal, itt már ösztönből kell vadászniuk. Majd ha több hónap megfigyelés után is azt látja a csapat, hogy az állat aktívan vadászik és jól boldogul, jön az utolsó lépés: a vadonba való visszaengedés.
„Minden gepárd, akit visszaengedünk egy GPS követő nyakörvvel rendelkezik, hogy folyamatos megfigyelés alatt tudjuk tartani, és követhessük, hogy merre jár.
Sokszor kérdezik, hogy egy visszaengedés előtt kell-e vadítani vagy tréningezni a gepárdot, hiszen hozzá van szokva az emberhez. A válasz nem, a gepárdoknak szerencsére annyira erős ösztönük van, hogy amint szabadon engedjük őket, megszűnik számukra az ember, és természetüket követve küzdenek a túlélésért. Amivel segíteni tudjuk a sikerességüket, hogy a futtatóban futtatjuk őket, így garantálva a megfelelő kondíciót a gyorsaságuk eléréséhez.”
Brigi az itt töltött idő alatt az egy napos kis gepárdok felnevelésében is részt vett. Volt ugyanis egy hím testvérpár, akiket születésük után elutasított az anyjuk, nem foglalkozott velük. Az önkéntesek és gondozók az első fél évben folyamatosan be voltak osztva, mivel 3 óránként kellett a kicsiket etetni először cumisüvegből anyatejpótlóval, majd szépen fokozatosan bevezették a húst is. Az éjszakákat is velük töltötték, együtt aludtak a kölyökkel. Mivel a kicsik nagyon erős vérvonallal rendelkeztek, az első naptól kezdve tudták, hogy őket vissza akarják engedni a vadonba.
„Csodálatos volt végig követni azt, ahogy felnőtté cseperedtek, ahogy megtanulták, hogyan kell felnyitni egy elkapott zsákmányt, megtanulták mit és hogyan tudnak megenni pl. egy egész impalából. És most a vadonba való visszaengedés kapujában állnak.
Jelenleg egy több mint 40 hektáros területen élnek, ahol sikeresen vadásznak, 2-3 naponta elejtenek egy zsákmányt. Idén lesz a nagy visszaengedés. Leírhatatlan érzés, hogy őket az első naptól kezdve én neveltem és hamarosan visszakerülnek oda, ahova tartoznak: a vadonba.”