Különleges hangú pingvinek

A dél-afrikai Fokváros közelében fekvő turistaparadicsom Simon’s Town melletti Boulders Beach nem mindennapi partszakasz: ősi gránitsziklák védik a széltől és a nagy hullámoktól, a strand makulátlanul tiszta, a víz átlátszóan kék, és fehér homok terül el az ember lába alatt.

Ám az évi 60 000 kíváncsi látogató nem emiatt a páratlan természeti szépség miatt érkezik ide, hanem azért, hogy azoknak a pingvineknek az egyik kolóniát megfigyelhesse, amelynek tagjai a 17 faj közül egyedüliként az afrikai kontinensen élnek.

Az alig fél méterre megnövő, kiválóan úszó madárnak 27 csoportja található meg Namíbiában és Dél-Afrikában egészen Port Elisabethig, de kevés hely kínál olyan nagyszerű lehetőséget a testközelből való tanulmányozásukra, mint a Boulders Beach.

A lekerekített sziklák mögötti apró strandon mindössze egy fiatal család napozik. A pingvinek már megszokták az embereket, ahogy közelebb érek hozzájuk, ugyan felém fordítják fejüket, de egy tapodtad se mozdulnak, át kell lépni rajtuk, ha tovább akarok haladni a természet alakította medencék felé.

Leteszem a ruháimat a kövekre, fél szemmel látom, az egyik példány mellém totyog. A homokban meglehetősen nehezen megy a járás, ám a vízben igazi akrobaták, akár a 24 km/h sebességet is elérhetik, ha akarják. Sokáig üldögélek egy sziklán, hallgatom a víz hullámzását, figyelem, ahogy a pingvinek mozdulatlanul, feltartott fejjel napoznak. Szemük felett látható csupasz, rózsaszín bőrfelület, melyről a magyar nevüket kapták. most egész világos. Ez a kis darab, toll nélküli terület segít az állat testhőmérsékletét egyensúlyban tartani: amikor megemelkedik a hőmérséklet, több vér jut ide, a felület ettől még élénkebb színt kap.

Boulders a mai napig az egyetlen hely a világon, ahol együtt úszhatunk a pingvinekkel. Ahogy belegázolok a kristálytiszta öbölbe, az egyik pingvinpárnak is fürdeni támad kedve, lemerülök, mire mellettem elcikázva fogócskáznak, majd amikor megunják, újra kiülnek a kövekre.

Az első pingvinpár 1983-ban érkezett ide, a False-öbölbe a Gansbaai közelében fekvő Dyer-szigetről. Ameddig a sziget közelében bőven akadt ennivalójuk, a kolónia gyorsan növekedett, ám a kereskedelmi halászat, a tengerszennyezés és az élőhelyek pusztulása megviselte a populációt.

1910-ben a becslések szerint körülbelül másfél millió afrikai pingvin élt, egy évszázaddal később a vízimadarat már a veszélyeztetett fajok közé sorolták, alig 56 000 költőpár maradt belőlük. Végül a hihetetlen természetvédelmi erőfeszítéseknek köszönhetően ma a Boulders kolónia több mint háromezres létszámmal büszkélkedhet.

A terület a Fokföldi Nemzeti Park védnöksége alá tartozik, de valójában az összes fészkelő hely szigorúan védett terület. A pápaszemeseket a legkönnyebben a part lekerített bejáratától egy keskeny fadeszkákkal kialakított ösvényen lehet megközelíteni, itt azonban nem mehet közéjük senki, csak a platformról nézhető a tojásrakás, vagy az, ahogyan fejeseket ugrálnak a gránittömbökről a mélybe.

A pingvinek annyira nem félnek az embertől, hogy volt időszak, amikor zavartalanul bejártak a kertekbe, letarolták az aljnövényzetet, jókora lágy szeretetcsomagot hagyva maguk mögött. Ekkor határozta el az önkormányzat, hogy a békesség megőrzéséért kerítést húz a part és a járda közé, ám ez nem akadályozza meg a kíváncsi madarakat abban, hogy felfedezzék a parkolót meg a környező zöldterületet.

Az afrikai pingvinekhez megannyi legenda kapcsolódik, többek között az, amikor Bartolomeó Diaz és legénysége először szállt partra Afrika déli részén. Ők voltak az első európaiak, akik saját szemükkel láthatták az úszó madarakat.

A portugál telepesek hithű katolikus lévén, péntekenként nem ettek húst, csupán halat, amit az afrikai partokon is betartottak. Hal azonban nem mindig akadt a horogra, ezért úgy döntöttek, hogy a röpképtelen pingvint a halak közé sorolják kiváló úszótehetségük miatt. Így kaptak rá Diaz emberei péntekenként a pingvinhúsra.

Bár a portugálok még csak sejtették, ma már bizonyított, hogy a pápaszemesek a szardínia-, szardella-, makréla- és heringhalászat közben áramvonalas testükkel és úszókká fejlődött szárnyaikkal átlagosan 30 méteres mélységig merülnek, és egy táplálékszerző útjuk során akár 110 kilométert is megtehetnek.
Hogy biztonságban legyenek a ragadozóktól, nehezen megközelíthető helyeken alakulnak meg a kolóniák – jelenleg a vadon élő populációk zöme szigeteken él.

A monogám pápaszemes pingvinek egész évben szaporodóképesek, de nászukat többnyire a november–május közti időszakban ülik meg. A homokba, vagy a kövek közti költőüregbe rakott két tojás 40 nap múltán kel ki.

Az afrikai pingvineknek van még egy különlegessége, az éves vedlési folyamat során drasztikus súlyingadozásra képesek. A vedlési időszakra való felkészülésként megduplázhatják tömegüket, ugyanis a tollcsere miatt októberben és novemberben nem szállnak vízre. Körülbelül három hétig élnek ebből a zsírraktárból, miközben elveszítik régi kifakult tollaikat, hogy újat növesszenek. Emiatt a tömegük ugyanolyan drámai mértékben csökken, és ebben az időszakban, ahogy a helyiek mondják, a pingvinek láthatóan rosszkedvűek és zsörtölődnek.