Lépcsőzetes lehetett a riasztó színek kialakulása

A veszélyes szúrásra képes darázs sárga-fekete csíkjai, a rendkívül rossz ízű katica piros-fekete mintázata, a halálos érintésű nyílméregbékák számtalan ragyogó és kontrasztos árnyalata csak a legismertebb azon példák közül, amelyek az aposzematizmus jelenségét képviselik. Az aposzematizmus azt jelenti, hogy egy állat vagy maga mérgező, igen rossz ízű vagy mérget tud bejuttatni fullánkja, méregfoga vagy más szerve segítségével az ellenfelébe, és erre figyelmezteti a ragadozóit. A ragadozók rendkívül hamar megtanulják, hogy az ilyen prédát jobb nagy ívben elkerülni, sőt, leginkább azt tanulják meg, hogy ezek a színek és minták veszélyes állatot jeleznek, ennek köszönhetően e színes állatok jó része megússza azt, hogy megegyék. Az aposzematizmus olyannyira elterjedt védekezési forma, hogy rengetegen utánozzák is, az egyébként teljesen ártalmatlan állatok közül (például a zengőlégy a darazsat).

Az őserdei színvilágból feltűnően kiugrik a nyílméregbéka ragyogó kék színe.

Forrás: inaturalist

Azonban azzal, hogy egy béka a szürkés barnás avarban ragyogó piros vagy égszínkék színben pompázik, egyúttal lehetne akár vacsorameghívás is: a ragadozó figyelmét mindenképp magára vonja. Épp ezért az aposzematikus színek kialakulását, evolúcióját számtalan kérdés övezte.

Most azonban egy koreai-kanadai kutatócsoport a Science hasábjain közzé tett kutatási eredményében úgy tűnik, észszerű magyarázatot talált. A kutatók kétéltűek – békák és szalamandrák – esetében tárták fel e jelenség evolúciós múltját, több mint 1400 fajt vizsgáltak. Osztályozták az állatokat a színeik szerint, illetve aszerint is, hogy mérgező (ez esetben az állatok bőrén van a méreganyag) fajról van-e szó.

Az elemzésekből arra jutottak, hogy ez a színpompás riasztás eredetileg rejtőszíneket viselő állatokon alakult ki lépcsőzetesen, fokozatosan. Számos, ma ragyogó aposzematikus színekben pompázó béka őse még rejtőszíneket viselt, majd valamilyen – feltehetően kommunikációs – céllal egy kis szín kialakult rajta. Ezt követően kialakult a méreganyaga, majd végül az egész állat színessé vált, és létrejött a kapcsolat a színek és a mérgek közt.

Ma is rengeteg olyan állat van, amely alapvetően rejtőszínű, de például veszély esetén meg tudnak mutatni ragyogó színű testrészt – ilyen a hazánkban is élő piros övesbagoly (lepke). A kutatók úgy vélik, ez is egy része lehet az evolúciós lépések sorának, amely elvezet az aposzematikus színvilágú állathoz.