Megérkeztek 2023 első fecskéi

Az idén március 20-án láttam az első két példány füsti fecskét (Hirundo rustica) a Devecser határában elterülő Széki-tó felett vadászni. A nagy kiterjedésű vízfelület a vonulás során megállítja e kistestű énekesmadarakat, hiszen rovartáplálék itt bőven akad számukra, akár a hűvösebb napokon is.

A Veszprém vármegyében megfigyelt első egyedei nagy valószínűség szerint, hazánktól északra költő példányok lehetnek. Őt követeik hamarosan a kis hazánk területén költő füsti fecskék.
A fecske a magyar nép mindig is kedvelt madara volt az évszázadok során, mert ott élt a lakóhelyek környékén. Az eredeti fészkelőhelye azonban a barlangok és sziklapárkányok voltak, amelyet idővel felcserélt az emberi építményekre.
A magyar állomány jelentős része Dél-Afrikába vonul a Földközi-tenger keleti részén.
Fészkét nyállal kevert sárcsomókból építi. Kiszámították hogy egy-egy fészekhez 750-1400 sárgalacsin szükséges, ezek egyenkénti átlagos tömege 0,48 gramm. A megfigyelések szerint a sárgyűjtés idején a fecskepárnak 220 kilométert kell repülnie.

A fecske szinte állandóan a levegőben van, mert a repülő rovarokra, legyekre a legelésző csorda körül vagy a vizek felett vadászik. Ornitológusok megfigyelései szerint egyetlen példány egymillió rovart pusztít el évente.
Szinte egész Európában csökken a fészkelő párok száma, a mezőgazdaság átalakulásával napjainkban hazánkban is drasztikus állománycsökkenésnek lehetünk tanúi.
Hazánkban a füsti fecske védett faj, természetvédelmi értéke 50 000 forint.