Kenuval a Rákócziak földjén

A folyó a Zempléni-hegység és az Alföld északi része között kanyarog, lerakva hordalékát, s kialakítva ezzel a Bodrogzug egyedülálló vadregényes természeti területét. A csatornákból, mocsárrétekből és morotvákból álló ártér páratlanul gazdag élővilágnak ad otthont. A folyó, útjának végén keletről átöleli a tokaji Kopasz-hegyet és egyesül a Tiszával.

A Bodrog Magyarország leglassúbb folyója, aminek valójában nincs forrása, hiszen két kisebb folyó, az Ondava és a Latorca szlovákiai összefolyása után kapta ezt a nevet. Sebessége átlagban 1-1,5 km/h, Sárospataktól még ennél is komótosabban halad. Talán ez adja növényvilágának egyediségét, sok helyen tóra hasonlító jellegét. Nőszirommal benőtt ligeterdők és füzesek szegélyezik. A parti növényzet néhol olyan, mintha kertészeti látványterv alapján állították volna össze. Tündérrózsa, nyílfű, vízitök, rucaöröm, aranysárga virágú tavirózsa és a békatutaj vízben úszó levelei szegélyezik a folyót teljes hosszában.

Csakúgy, mint az I. Lipót császár ellen szerveződött 17. századi Wesselényi-összeesküvés, mely a Sub Rosa teremben kezdődött, mi is Sárospatakon, a piros ötszázforintoson is megjelenő Rákóczi várban kezdtük túránkat. A település a Bodrog két partján helyezkedik el, innen a „patak” név. Meghatározó történelmi szerepe és a református kollégium miatt ragadt rá a Bodrog-parti Athén elnevezés.

1669-ben I. Rákóczi Ferenc az abaúji és zempléni protestáns rendekkel többször gyűlésezett Patakon. A hagyomány szerint a vár sarokerkélyes szobájában, a Sub Rosa teremben is tartottak megbeszélést. Az összeesküvés terve sajnos ekkor már ismert volt az udvar előtt, miután a császári kegyelemben bízva, a felkelést maguk a konspirátorok göngyölítették fel.

Patak, nevében is ideális helyszín egy kenutúra indítására, a várral átellenes partszakasz kikötésre, kempingezésre is alkalmas. A helyi túraszervező csapat pontosan érkezik a négy kenuval, kialakítjuk az ülésrendet, bepakolunk és elindulunk Tokaj felé. Július közepi kánikula van, felhők sem zavarják a napsütést. Sátorra nem lesz szükségünk az elkövetkezendő három napban.

Másfél óra evezéssel Bodrogolasziba érünk, a kenukat a parton hagyva, a vízinövények között lebegve hűsölünk a Bodrogban. Az olaszi név a 12. században itt élő itáliai és vallon vincellérekről kapta a nevét, királyi kiváltságlevelük az egyik legősibb magyar hospes adománylevél, melyről V. István 1272-es oklevelében olvashatunk: „A Patak melletti Olaszi villa-beli cíviseink… az ő szabadságukról készültként felmutatták nekünk…Imre, Magyarország királya kiváltságlevelét, kérve, hogy azt méltóztassunk hatályosnak tartani és megújítva privilégiumunkkal megerősíteni…”

A vallon eredet a valószínűbb, az olaszi megnevezés ugyanis minden neolatin telepes gyűjtőneve volt, nem csak az itáliai borászokat jelölték vele. De hogy teljes legyen a „zavar”, a betelepült szőlőművesek Olaszliszka Burgundia nevű falurészében éltek. A tokaji borvidék egyik központja, Tállya neve is a francia eredetű a taille, „irtás” „erdőirtás” szóból ered.

Bodrogolaszi látványossága a 12. század végi Árpád-kori templom. A vízparton álló, három egységből álló épület (félkör alakú szentély, téglalap hajó és a torony) tökéletes arányokkal rendelkező román kori emlék.
Néhány tonhalsaláta és egy rövid délutáni pihenő után indulunk tovább.

Elhagyjuk Sárazsadányt, délről kerüljük Vámosújfalut és máris feltűnik Olaszliszka nevezetessége, a sárga, impozáns tornyú katolikus templom. A helyi sekrestyéssel, aki lelkesen és örömmel állt rendelkezésünkre, még Budapestről egyeztettünk. A templom bejárására másnap, korán reggel kerül sor. Szűk és nagyon meredek falépcsőkön jutunk fel a toronyba, ahol faszerkezetes óramű és évszázados harangok találhatók.
A reggeli napfényben semmi sem zavarja a kilátást a toronyból, könnyedén kivehető a tokaji tévétorony. Az országúton 25 kilométerre lévő Kopasz-hegy irányában elterülő Bodrogzug kapujában vagyunk. Előttünk a Bodrog, mögöttünk Erdőbénye látszik, jobbra a folyó mentén Szegi, Szegilong, Bodrogkisfalu és Bodrogkeresztúr következik. Ezeken a településeken egy nap alatt áthaladunk.

A templom tornya eredetileg katonai őrtoronynak épült, ezért az erkély – ahova a katonák kötélhágcsón mászhattak fel – magasságában egy kandalló is található. A torony eredeti sisakját az 1830-as években egy szélvihar ledöntötte és befújta a Bodrogba. Ugyancsak a Bodrogban végezték az 1772-es nagy templomrablás kegyszerei, amelyeket a menekülők a folyóba rejtettek, de – a legenda szerint – az kilökte magából.

Olaszliszkán, a komp melletti szállásunkat egy új stég is segítette, ahova a hajókat éjszakára kikötöttük. A Komp Étterem és Vendégház, érdeklődés és pénz hiányában, sajnos nem üzemel.

Második szálláshelyünk, a Bodrogkisfaludon lévő Kalóz kikötő. Késő délutánra érünk oda a 10 kilométeres etap után. A folyó, a késő délutáni fényekben ismét elvarázsolja a csapatot: szürke gémek, gólyák és kócsagok repkednek mindenfelé, estére a békák is rázendítenek, a zöld vízinövények szőnyegként keretezik a kék vizet.

Utolsó programunk is izgalmasnak ígérkezik. Ezt is Budapestről szerveztük, és itt is lelkes segítséget kaptunk: meglátogatjuk a bodrogkeresztúri zsidó temetőt, Reb Steiner Sáje csodarabbi sírját. A temető a hegyen van, a tokaji kilátópont szomszédságában. Innen a hegytetőről már a tokaji borvidék szíve tárul fel, lábunk alatt Bodrogkeresztúr 800 éves felújított templomtornyával.

Forrás: Dr. Bebők Gábor

18. századtól kezdődően Galíciából folyamatosan érkező zsidó családok jelentős része Bodrogkeresztúron telepedett le. A görög kereskedőktől vették át a bor forgalmazását, és nagy szerepet játszottak a szőlőművelés és a bortermelés korszerűsítésében. A haszid zsidó közösség messze földön híres csodarabbija Reb Steiner Sáje volt (1851–1925). A visszaemlékezések szerint „Úgy járt, mintha lebegett volna. … Olyan selyemfényű fekete ruhában, csak úgy suhogott, ahogy lépkedett. Közvetlenül nem is beszélgetett senkivel, csak tolmácsok útján.”

Konyhájában naponta főztek tucatnyi rászorulónak. Legendás lett az a karosszék is, amelyből Reb Sáje szinte soha nem állt fel. Azt mondják, csak pénteken este feküdt ágyba, máskor hívei és vendégei rendelkezésére állt, vagy imádkozott. A szék sajnos már nem látható a helyszínen.

Nevéhez csodák fűződnek, amelyek mögött valós események is állhattak, de akadnak azonban olyanok is, amelyek egyértelműen a fantázia körébe tartoznak: „Az apósom halász volt, az öreg Városi, ő mesélte… Nem akartak menni a halászok, mert nem fogtak halat. Azt mondja a szent pap megbízottja: minden dobásra ötven krajcárt ad, csak fogjanak. Kellett volna a hal… Dobóhálóval hajigáltak, de semmi… Akkor eljött a rabbi, hozzáfogott imádkozni a Bodrog partján. Annyi halat fogtak mindjárt, hogy nem bírták kihúzni.” (Petrik György, Bk. 1962)

Lénárth József, volt keresztúri tanító 1936-ban írt könyvében a következőket olvashatjuk: „A temetés alkalmával 12000 vasúti jegy fogyott el az állomáson.”

Azóta minden évben Jahrzeitkor (halálának évfordulóján), döntően az Egyesült Államokból ezrek zarándokolnak el a sírjához. 2022 júliusában, ottjártunkkor egy 300 fős amerikai leány csapat tartózkodott a környéken és minden napi imájukat a bodrogkeresztúri zsidó temető imaházában folytatták.

Zsidó temető Bodrogkeresztúron

Forrás: DR. BEBŐK GÁBOR

A város utolsó zsidó lakosa, Winkler Frida (1908–1979), magányos lány, a csodarabbi távoli rokona volt. Ő volt az utolsó zsidó a faluban, aki csak azért maradt itt, hogy gondozza a temetőben a rabbi sírját.

Túránk végén a Kopasz-hegy aljában kanyarog a Bodrog, csodás perspektívát adva Tokaj-Hegyalja lankáinak. Vár a Tiszára néző, teraszos bonchidai csárda, a halászlé, és a lilahagymás harcsatöpörtyű, Tokaj és a Tisza majd egy következő túra lesz.

Írta és fényképezte: Dr. Bebők Gábor