Tűzfészek vagy édenkert?

2023.04.25.Kisgyörgy Éva

National Geographic Magyarország

Égnek ágaskodó szürreális fák, rózsaszín virágba borult sivatagi rózsák, álomszép tengerpartok, vad kanyonok és milliónyi csillaggal borított ég… Kevés hely maradt a világon, ahol annyira autentikus ez az élmény, mint Socotrán.

Amikor megemlítettem az ismerősöknek, hogy Socotra szigetére készülök, kevés kivétellel mindenki kérdő tekintettel nézett rám: az mégis hol van? Meghallván, hogy Jemen része, még döbbentebb arcokat láttam: de hiszen ott háború van!

Igen is, meg nem is – magyaráztam. Míg Jemenben az utóbbi évtizedekben igencsak forrongott a levegő és a világ egyik legtörékenyebb, legszegényebb állama, Socotra mindig is a béke szigete volt. Bár a tengerparton itt-ott áll néhány rozsdás tank, ezeket soha nem használták, csak hatalomfitogtatásként hozták ide a szovjet csapatok az 1980-as években. Akkor ugyanis Dél-Jemen a térség egyetlen kommunista országának számított, ezért támogatta a Szovjetunió.

A kevesek által ismert sziget, Socotra az Arab-öbölben fekszik, mintegy 380 kilométerre az anyaország, Jemen partjaitól. Bár hivatalosan Jemenhez tartozik, a szigeten 2018 óta az Egyesült Arab Emirátusok erős befolyással bír. A szigetcsoporthoz négy sziget tartozik, ebből egy teljesen lakatlan, két pici szigeten pár százan laknak és a legnagyobb szigeten, Socotrán él a lakosság zöme (60 000 ember). A fő sziget 132 km hosszú, azaz elméletileg pár óra alatt bejárható – gyakorlatilag viszont aligha, hiszen aszfaltos utak csak mutatóban vannak.

De miért akarna bárki épp Socotrára utazni? Nos, elég, ha az ember meglát néhány fotót erről a szigetről, és máris felkerül a bakancslistára. A szigetcsoport sok millió éve szakadt le az afrikai kontinensről és teljesen önállóan fejlődött a növényzete.

Az UNESCO világörökségi listáján is szerepel, méghozzá a szervezet indoklása szerint az alábbi okból: „Socotra a biológiai sokféleség megőrzése szempontjából világszerte fontos, mivel növény- és állatvilága kivételesen gazdag és különleges. Socotra növényfajainak 37 százaléka, hüllőfajainak 90 százaléka és szárazföldi csigafajainak 95 százaléka sehol máshol nem fordul elő a világon.” A hely igazi különlegessége a fák: ezek közül is a legérdekesebbek a sárkányvérfák. Ezek azok a fák, melyek miatt Socotrát a világ legföldönkívülibb országának nevezik, de egyedisége miatt gyakran aggatják rá a „kelet Galapagosa” jelzőt is, ám akad itt más érdekes fa is, például a sivatagi rózsa, az uborkafa vagy épp a tömjénfa.

A szigetvilág tengerpartja igen változatos, ugyanis két tenger mossa partjait: az Indiai-óceán és az Arab-tenger. Találunk itt izgalmas kanyonokat frissítő, hűs vizű tavakkal, cseppkövekkel ékesített barlangokat és hófehér homokdűnéket is.

Ahogy a vízumbeszerzéshez és repjegyvásárláshoz, a sziget körbejárásához is helyi túraszervező cégre van szükség. Önállóan utazgatni szinte lehetetlen: nincs tömegközlekedés, nincsenek bérelhető autók, utak is alig. Terepjáróra, helyismeretre és nagyon rutinos vezetési tudásra van szükség. További nehézséget jelent, hogy a szigeten néhány turistákkal foglalkozó szakemberen kívül szinte senki nem tud angolul – így aki egyedül vág neki, annak beszélni kel arabul, vagy még inkább az itt használatos nyelven, sémita soqotrin.

Minden látogató egy hétre jön, így a túrák is ehhez igazodnak. A helyi cégek terepjárókkal viszik körbe a turistákat, többé-kevésbé egy sztenderd útvonalon, melyre a legizgalmasabb látnivalókat fűzték fel.

Szálloda, elektromos áram, vezetékes ivóvíz csak a fővárosban van, jellemzően itt tölti mindenki az első és utolsó éjszakát. A közbeeső 5 éjszaka a szigetkörút során abszolút nomád, amihez a szállítást, sátrakat, teljes ellátást a túracégek biztosítják.

Socotráról mindig mindenki elragadtatva mesél, de felelős utazóként nem tudok elmenni pár nyilvánvaló negatívum mellett.

Az első és legfontosabb a szemét elképesztő mennyisége a szigeten. A legdurvább a helyzet a nagyvárosban, Hadibóban, de sajnos nem korlátozódik csak arra. Bármerre jártunk, még a legeldugottabb tengerpartokon és erdőkben is halomban álltak a műanyag flakonok és nejlonzacskók. Az egészet tetézte az a rendkívül rossz érzés, hogy ehhez mi is hozzájárultunk. Mivel a vezetékes vizet nem ítélik biztonságosnak a turistáknak, folyamatosan palackos vizet ittunk – a hőség miatt naponta minimum 5 kis félliteres palackot dobtunk ki. Bár a táborokban ezeket nagy műanyag zacskókba gyűjtöttük, nem tudnék megesküdni rá, hogy később nem végezték lomként valahol.

Szintén aggasztó a WC-k hiánya is. Ezek ugyanis nem léteznek, itt ha valakinek kis vagy nagydolga van, egyszerűen keres egy bokrot és megoldja. Nem vagyok olyan naiv, hogy azt gondoljam, mindig minden turista 10 centi mély gödröt ás a WC papírnak – valószínűbb, hogy csak eldobja.

Bár a jemeni háború soha nem terjedt át a szigetre, azért közvetett hatása mégis van: a befektetők elmaradnak. Ott vannak az álomszép tengerpartok, de senki nem mert itt beruházni, mert annyira bizonytalan Socotra politikai státusza. Ez persze valahol jót is tesz a természetnek, de gátja a turizmus fellendülésének és helyi munkalehetőségek megteremtésének.

Ezzel együtt úgy gondolom, a fejlődést nem lehet majd megállítani. Kiszabadult a szellem a palackból, már „túl sokan” tudnak erről a csodálatos édenkertről. Az ide vezető járatok heti 1-ről 2-re emelése csak első lépés volt, a szaúdi és emirátusi befektetők ugrásra készen állnak, hogy fejlesszenek utakat, szállodákat. Amíg nincsenek jobb utak, addig a kényelmesebb, légkondicionált buszokhoz szokott turisták nem tudnak a legszebb helyekre eljutni, de bizonyára csak idő kérdése, mikor oldják meg ezt a kérdést.

Nehéz eldönteni, mi lesz a károsabb: ha nem történik semmi és csak az „ökoturizmus” termeli a szemetet, vagy ha fejlődésnek indul a sziget és talán megoldják a szemét kezelését, de felhúznak óriási betonépületeket. Egy biztos – az ember „jóvoltából” sok veszély fenyegeti ezt az édenkertet.

Írta és fényképezte: Kisgyörgy Éva – travellina.hu