Eszközhasználó rovarok

Egy ausztrál rovarfaj ragacsos gyantával igyekszik több zsákmányt fogni, a viselkedés azonban feltehetően sokkal elterjedtebb lehet.

Az állati eszközhasználat izgalmas téma, amelynek egyre több példáját ismerjük. Rovarok esetében azonban nem igazán sokat. Egyes hangyák szivacsos anyagokat használnak édes nedvek (pl. méz) hazaszállítására, egyes poloskák, így a nálunk is honos rablópoloska-faj, a szemetes zugpoloska fiatal egyedei testüket porszemcsékkel, szöszökkel borítják és így álcázzák magukat.
Titkos fegyvere van az Ausztráliában élő rablópoloskának is: jellemző fűféle gyantájával segíti elő, hogy zsákmányát biztosan megszerezhesse. A rablópoloskák eltökélt ragadozók, amelyek elsősorban más rovarokkal és gerinctelenekkel táplálkoznak, világszerte mintegy 7000 fajuk él. Általában lesből támadnak áldozatukra, sokuk hosszúra nyúlt elülső lábakkal és nyakkal is rendelkezik, ez ugyanis elősegíti a vadászatot.
Az ausztrál rablópoloska a Gorareduvius nembe, de még leíratlan fajba tartozik, és az újonnan, a Biology Letters folyóiratban közzé tett kutatási eredmények szerint eszközhasználónak minősül. Bár számos rokonáról ismert, hogy ragacsos gyantával borítják testüket, eddig nem sikerült igazolni, hogy ennek a vadászati siker javítása a célja. Most az ausztrál faj esetében ezt a bizonyítékot szerezték be a szakemberek.
A kutatás során az állat élőhelyén (Kimberley, Ausztrália északnyugati része) befogtak néhány egyedet azokon a fűcsomókon, amelyek egyébként az állat számára fontos gyantát is biztosítják. A terepi vizsgálatok során 110 e fajba tartozó poloska egyed esetében sikerült megfigyelni azt is, amint a fűféle levelein lévő gyantát lekapirgálták, majd magukra kenték az állatok. (A Triodia bitextura nevű fűféle gyantáját egyébként az őslakosok is felhasználják). A poloskákat a terepen felállított laborba vitték, ahol átlátszó hengerekben vizsgálták őket. Minden állat kapott egy-egy pálcikát, ahol megpihenve leshette a zsákmányát, ez esetben a kutatók által biztosított legyeket és hangyákat. Külön vizsgálták a gyantás, illetve gyantamentes poloskákat, és felmérték, milyen arányban sikerül megfogniuk a felkínált zsákmányt. A vizsgált 26 poloskával összesen 129 vadászati eseményt vizsgálhattak a kutatók.
A laborvizsgálatok során 26 százalékkal voltak hatékonyabbak azok a poloskák, amelyek gyantát használhattak a vadászat előtt, a gyantamentes poloskáknak több mint kétszer annyi próbálkozásba telt elcsípni a zsákmányt, mint gyantás társaiknak. A megérintett légy zsákmánynak 64 százalékkal nagyobb esélye volt a menekülésre, ha gyantamentes egyed akarta elfogni, mint a gyantás egyedek karjaiba került légynek. Ezek azt jelentik, hogy a gyanta jelentősen növelte a rablópoloska vadászati sikereit, és csökkentette a zsákmánya esélyeit. A megfigyelések alapján nem véglegesen tapadt a poloskára a zsákmány, pusztán kis időre, vagyis a ragacsos felület érintésével nem volt könnyű elszabadulni a poloskától. Ez a pillanatnyi megállj pedig a ragadozónak pont elegendő volt ahhoz, hogy végezzen a zsákmányával.
Nem ez az egyetlen rablópoloska-faj, amelyről ismert, hogy gyantát gyűjt a környezetéből, így a kutatók szerint könnyen lehet, hogy ez a típusú eszközhasználat meglepően elterjedt lehet a csoport tagjai körében, és feltehetően ahhoz köthető, hogy a rablópoloskák sokasága él olyan növényi környezetben, ahol hozzájuthat valamilyen ragacsos gyantához. Ez a típusú eszközhasználat nem kötődik kognitív képességekhez, mint például a varjúfélék vagy a főemlősök eszközhasználata, hanem ösztönös, a faj minden tagjára jellemző viselkedés. A világ különböző helyszínein élő rablópoloskákban a kutatók szerint legalább 3 különböző alkalommal is kialakulhatott e különleges viselkedési mód.