Emília2026. július 19., vasárnap
Természet

A polipnak is lehetnek rémálmai

National Geographic Magyarország

Egy Costello nevű polip egyetemi kutatóintézetben lakott, a polipok értelmi képességeinek vizsgálatához járult hozzá, és néhány videóból úgy tűnik, rémálmai is lehettek.

Octopus insularis
Forrás: inaturalist

Costello, a polip (Octopus insularis) a Rockefeller Egyetem kutatóinak munkáját segíti, akváriumát a nap 24 órájában kamerák figyelik és rögzítik viselkedését. Az állatka az akváriuma falán megtapadva szokott aludni, és úgy tűnik, álmodik is eközben.

Kiderült, hogy az állat alvás közben néhány alkalommal különösen viselkedett. Egyrészt hirtelen és többször megváltoztatta a színét (ezt éber állapotban a környezete színe, illetve a saját állapota, mondhatni, a hangulata alapján teszi), összevissza mozgatta a karjait, majd egyik alkalommal leesett az akvárium faláról ahol feltapadva szunyókált, fel-alá úszkált, és alakját úgy változtatta meg, hogy nagyobbnak tűnjön, végül tintafelleget eregetett. A felvételeket meglátva a kutatók úgy gondolják, az állat álmodhatott, ráadásul valószínűleg egy ragadozóval – a viselkedése legalábbis erre utalt. Egy másik alkalommal pedig úgy viselkedett, mintha ő maga vadászna éppen és kergetné a zsákmányát „alvaúszás” közben. E felvételek egy részét a videóban megnézhetjük.

A polip fejlett értelmi képességekkel rendelkező állat, és tudjuk róla, hogy a gerincesekhez hasonlóan alvásának vannak aktív és inaktív szakaszai, ez utóbbiak során (a gerincesek alvásához hasonlóan) a testmozgásokat elnyomja az idegrendszer. Ismert az is, hogy az aktív alvásszakaszaiban rendre előfordul a színeinek-mintázatának átalakulás (erre a polip a bőrében lévő különféle színtestek kinyitásával és bezárásával képes, egészen leegyszerűsítve a folyamatot), illetve ebben az állapotában az állat nem reagál a külső ingerekre. Néhány kutató szerint ezek az aktív alvásszakaszok az emlősök álomperiódusaihoz hasonlóak lehetnek, és történet jellegűen élhetik meg e szakaszokat a polipok. A gerincesek és a polipok idegrendszere azonban egészen eltérő, így a hasonló jellegű események vizsgálata különösen fontos az idegrendszeri evolúció megértéséhez.

Costello aktív alvási szakasza, amikor a kutatók szerint álmodott. Érdemes megnézni a színváltozásait és a karjainak helyzetét.
Forrás: Ramos et al.

Costello videóiban egy egy hónap alatt négy alkalommal tapasztalták a különleges, alváskor tanúsított viselkedést. Ezen álomszakasznak vélt epizódok néhányszor tíz másodpercesek, illetve néhány percesek voltak, s a leghosszabb ilyen epizód teljesen úgy nézett ki, mint amikor a polipot a való életben megtámadja egy ragadozója, s ő erre a támadásra reagál. A rémálom mellett lehet más jellegű, alvási betegséghez köthető magyarázata is a viselkedésnek.

Az állat megfigyeléséről készült tanulmány egyelőre nem került szakmailag ellenőrzött folyóirati megjelenésre, preprintként olvasható. Azt a kutatók is rögtön leszögezték, hogy csupán egyetlen egy állat megfigyeléséből derült fény a rémálomnak tűnő alvás közbeni viselkedésre, így egyáltalában nem biztos, hogy általános jelenségről van szó. A tanulmány célja azonban az, hogy a különös viselkedést mások is megismerhessék, és más kutatók is hozzájárulhassanak a lehetséges okok feltárásához saját elméleteikkel.

A vadon, és már nem fiatalon befogott Costello csak pár hónapot élt a kutatóintézetben, természetes pusztulását követően kiderült, hogy emésztőrendszeri parazitafertőzése volt, ami elég gyakori a polipok esetében, és ez a parazita tönkreteszi az emésztőszervek nyálkahártyáit, rontva az állat életkilátását.

Kiderült, miként csapódik össze a Vénusz légycsapója

Kiderült, miként csapódik össze a Vénusz légycsapója

Már Darwint is foglalkoztatta a kérdés: miként képes villámgyorsan rázáródni a belsejében járó rovarra a Vénusz légycsapója?

Már lehet szavazni az év madarára

Már lehet szavazni az év madarára

A közönség ezúttal három bagolyfaj közül választhatja ki a kedvencét.

Új majomfajt fedeztek fel a kongói esőerdőkben

Új majomfajt fedeztek fel a kongói esőerdőkben

A faj a kolobuszmajmok közé tartozik, genetikája pedig igen érdekes.

Nem mindegy a rákosi viperának, hogy milyen növényzet veszi körül

Nem mindegy a rákosi viperának, hogy milyen növényzet veszi körül

Több éven keresztül vizsgálták a rákosi viperákat az Ökológiai Kutatóközpont munkatársai, így sikerült megállapítaniuk, milyen növényzet biztosít megfelelő élőhelyet számukra.

Mennyi idő kell, hogy helyrejöjjön egy erdő?

Mennyi idő kell, hogy helyrejöjjön egy erdő?

Ebben a videóban az erdők és gyepek ökológiai szerepéről beszélünk, különös tekintettel a vegetáció klímára gyakorolt hatására. Szó esik arról is, hogyan befolyásolják az adventív, különösen az inváziós növényfajok az őshonos élővilágot és a mikroklímát, valamint milyen összefüggések figyelhetők meg a természetes ökoszisztémák működésében.

National Geographic 2026. júliusi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

26 280 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlapNational Geographic 2021. áprilisi címlapNational Geographic 2021. májusi címlapNational Geographic 2021. júniusi címlapNational Geographic 2021. júliusi címlapNational Geographic 2021. augusztusi címlapNational Geographic 2021. szeptemberi címlapNational Geographic 2021. októberi címlapNational Geographic 2021. novemberi címlapNational Geographic 2021. decemberi címlapNational Geographic 2022. januári címlapNational Geographic 2022. februári címlapNational Geographic 2022. márciusi címlapNational Geographic 2022. áprilisi címlapNational Geographic 2022. májusi címlapNational Geographic 2022. júniusi címlapNational Geographic 2022. júliusi címlapNational Geographic 2022. augusztusi címlapNational Geographic 2022. szeptemberi címlapNational Geographic 2022. októberi címlapNational Geographic 2022. novemberi címlapNational Geographic 2022. decemberi címlapNational Geographic 2023. januári címlapNational Geographic 2023. februári címlapNational Geographic 2023. márciusi címlapNational Geographic 2023. áprilisi címlapNational Geographic 2023. májusi címlapNational Geographic 2023. júniusi címlapNational Geographic 2023. júliusi címlapNational Geographic 2023. augusztusi címlapNational Geographic 2023. októberi címlapNational Geographic 2023. novemberi címlapNational Geographic 2023. decemberi címlapNational Geographic 2024. januári címlapNational Geographic 2024. februári címlapNational Geographic 2024. márciusi címlapNational Geographic 2024. áprilisi címlapNational Geographic 2024. májusi címlapNational Geographic 2024. júniusi címlapNational Geographic 2024. júliusi címlapNational Geographic 2024. augusztusi címlapNational Geographic 2024. szeptemberi címlapNational Geographic 2024. októberi címlapNational Geographic 2024. novemberi címlapNational Geographic 2024. decemberi címlapNational Geographic 2025. januári címlapNational Geographic 2025. februári címlapNational Geographic 2025. márciusi címlapNational Geographic 2025. áprilisi címlapNational Geographic 2025. májusi címlapNational Geographic 2025. júniusi címlapNational Geographic 2025. júliusi címlapNational Geographic 2025. augusztusi címlapNational Geographic 2025. szeptemberi címlapNational Geographic 2025. októberi címlapNational Geographic 2025. novemberi címlapNational Geographic 2025. decemberi címlapNational Geographic 2026. januári címlapNational Geographic 2026. februári címlapNational Geographic 2026. márciusi címlapNational Geographic 2026. áprilisi címlapNational Geographic 2026. májusi címlapNational Geographic 2026. júniusi címlapNational Geographic 2026. júliusi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket