Ne féljünk a pókoktól!

Napjainkban a körülöttünk lévő természet nagymértékű pusztulását tapasztalhatjuk. Az emberek egyes állatfajoktól félnek, irtóznak, holott a természetben minden egyes faj fontos láncszem, ha egyik kiesik magával rántja számos másik faj sorát. Jelen írásom célja, hogy a pókokat kicsit közelebb hozzam az emberekhez, hiszen ők is a körülöttünk élő természet fontos részei.

Nagy polihisztorunk Herman Ottó a pókok nagy tisztelője és avatott kutatója volt. Elődünk nyomában járva, próbáljuk más szemmel nézni a pókokra, hiszen számos fajuk ritka és védelem alatt áll hazánkban.
A hétvégi kirándulások alkalmával, a kiskertben kertészkedve gyakran találkozunk a nyolclábú ragadozókkal, a pókokkal. Az emberek alaptalanul félnek a pókoktól, hiszen hazánkban mérgespók nem fordul elő. Az igaz, hogy a dajkapókok csípése nyomán egy élénk vörös folt keletkezik, de az ilyen esetek elenyészőnek tekinthetők Magyarországon. A pókoktól való félelem sajnos sok embert kísért, közismert, hogy erre egy fogalom is született az arachnofóbia. A pókok forma és színgazdagsága csodálatos az állatvilágban, a mérnöki pontossággal szerkesztett pókháló az élővilágban egyedülálló.
A bikapók (Eresus-fajok, három él hazánkban) cinóbervörös potrohán található négy fekete folttal a legszebb pókok versenyében biztos dobogós lenne. A hímek rendelkeznek csak ilyen szép „öltözettel” a nőstény feketés-szürkés szőrzetet visel. A bikapókokra jellemző, hogy tárnákat építenek, amelyet a föld felszíne felett sátorszerűen szövedékkel egészítik ki. Élőhelye a száraz, napsütötte gyepek, mert tipikusan melegkedvelő faj. Magyarországon szigetszerűen fordul elő, például a Balaton-felvidék vulkáni tanúhegyein, a hegytetőkön magasodó várromok környékén lelhetünk rájuk. Piciny mérete miatt megpillantása nagy esemény.
A keresztespókok (Arenaidae) családját hazánk területén negyvenöt faj képviseli, köztük két faj védelmet élvez. Jellemző rájuk, hogy kerekhálót szőnek, amelyet a fonószemölcsökből kibocsátott pókselyemből építenek. A pókháló a zsákmányuk elfogására szolgál, egyes fajok a zsákmányolás után a hálót elfogyasztják. Gyakran megfigyelhetjük őket a mezőkön, réteken kirándulva. A kora reggeli órákban érdemes meglesni, hogy készül a pókháló. Az erdei ösvényeken járva sokan bosszankodnak az arcukra vagy ruházatukra tapadó pókháló miatt. Érdemes ilyenkor letérni ilyen utakról, hiszen gondoljuk csak bele, milyen fáradságos munkával készítik el a remekművet a pókok!
A karolópókok (Thomisidae) a rejtőzködés igazi mesterei. A virágos réteken, ha lehajolunk egy növényhez, és alaposan szemügyre vesszük, biztos találunk egy karolópókot, amely kitárt lábakkal várja áldozatát. Színezetükkel alkalmazkodnak az adott virághoz, így az arra repülő rovar elől rejtve maradnak. Stratégiájuk, hogy hosszú méla lesben várják a zsákmányukat, és mikor közelükbe kerül, átkarolva, a rovarokra nézve veszélyes méreggel megbénítják őket. További érdekesség, hogy a nősténynél lényegesen kisebb termetű a hím karolópók (ez néhány más pókra is jellemző).
Egyik legveszélyeztetettebb európai pókfaj a szegélyes és a parti vidrapók (Dolomedes fimbriatus és Dolomedes plantarius), mindkettő szerepel a védett fajok listáján. A sekély tavak, gazdag növényzetű csatornák jelentik számára az igazi élőhelyet. A kutatások eddigi eredményei bebizonyították, hogy jellemzően síkvidéki területen fordul elő. A vizek felszínén lesnek zsákmányukra, és itt mesterien üldözik őket, sőt alámerülve is követik a zsákmányukat. A felszínen mozgó pókok veszélyt észlelve hirtelen alábuknak, szinte ugyanúgy, mint a vöcskök teszik.
A természetfotósok egyik kedvence a darázspók (Argiope bruennichi). Más fajjal össze nem téveszthető, nagyon impozáns színezetű faj. Hálóját közvetlen a talaj felett építi, jellemző, hogy két fűszál közé veszíti ki. Kedveli a meleg, délies kitettségű napsütötte gyepeket. A háló középvonalán egy cikcakkos mintázatú vonal látatható, amelynek szerepéről mindmáig megoszlik a szakemberek véleménye.
Érdemes a pókok felé más szemmel közelednünk, mert az ízeltlábúak egy színes és nagyon érdekes életmódú ragadozóit ismerhetjük meg bennük. Bízom abban, hogy írásom után, sok ember szemében a pók nem ellenségként fog szerepelni.