Különös különbségeket eredményez a dingókerítés

Ami Kínának a nagy fal, az Ausztráliának a dingókerítés: a több mint 5600 kilométer hosszan elnyúló kerítést még a 19. században kezdték építeni, és az 1950-es években vált teljessé. A kerítést azzal a céllal hozták létre, hogy a háziállat-állományt megóvják a dingók támadásaitól. Azonban az európaiak érkezése előtt a dingók még nem juhokat fogtak vacsorára, hanem vörös óriáskengurut, mai napig ez a dingó kedvenc zsákmánya.

Sokan érvelnek a kerítés lebontása mellett, hisz a jelenléte fragmentálja az élőhelyeket, szétválasztja az ökoszisztémákat. No de mi lenne a hatása a 7 évtizede létező kerítés lebontásának? Egy kutatócsoport erre volt kíváncsi, s eredményeikről a Journal of Mammalogy folyóiratban számoltak be.

A vizsgálatokban egy olyan régiót választottak, ahol két szomszédos, a kerítés által megfelezett, de egyébként azonos tulajdonságú terület található. Ugyan mindkét oldalon vannak dingók, ám a kerítés által védett részen sokkal kevesebben: míg az északi oldalon gyakori állat, a délin igen ritka.

A kutatók 166, a kerítés két oldalán, a két elkülönült populációból származó kenguru tetemét vizsgálták meg. Felmérték az állatokat egyedileg is (méreteiket, koponyájuk alakját és nagyságát), valamint megvizsgálták az adott oldal populációjára jellemző adatokat, pl. nemek aránya, életkor.

A vártnak megfelelően a déli, dingóban szegény oldalon több fiatalt és sokkal több nőstény kengurut találtak (ezeket fogja meg elsősorban a dingó), mint az északi, dingóban gazdag oldalon. Emellett azonban kiderült, hogy a dingómentesebb életmódot élvező kenguruk kicsinyei lassabban fejlődhettek, az azonos korúak kisebbek és könnyebbek is voltak.

Felvetődik a kérdés, hogy vajon a dingók nélküli, veszélytelenebb élet hatása lehet ez? Az is elképzelhető persze, hogy északon több a növényi táplálék és az ottaniak emiatt nőnek gyorsabban. A kutatók ezért műholdas vegetációs mérések évtizedes adatait is megvizsgálták, s kiderült, szó sincs a növényzetben efféle különbségről, sőt, északon talán még kicsit kevesebb is volt a növény. Bár arról nincs adat, hogy a növények egyes típusaiban lehet-e eltérés, ezt külön terepi felmérés vizsgálhatná, a kutatók úgy vélik, nagyon valószínű, hogy a kisebb ragadozói nyomás miatt kényelmesedett el a déli oldal kenguruinak növekedése.

Mivel a kerítésszakasz, amelynél vizsgálódtak, 1975 előtt elég ócska állapotban volt és így az állatok átkelhettek rajta, a kutatók megjegyezték, hogy mindössze 17 kengurugeneráció alatt kellett volna ennek az evolúciós hatásnak érvényesülnie, ami extra gyors. Arra gyanakodnak, hogy kicsit másképp működhet a különbség: feltehetően a déli oldali kenguruk alacsonyabb stresszhormon-szintjének köszönhető az eltérés, és nem evolúciós alkalmazkodásnak.
Nagyjából az állatok négyéves korára egyenlítődött ki a fejlődésük.

Ez csak egyetlen állatfajt érintő és egyetlen időpontban történt vizsgálat volt, kérdéses persze, hogy mi a helyzet a többi állatfajjal?