Amerikai eredetűek lehetnek a nappali lepkék

A lepkék azok a rovarok, amelyeket mindenki kedvel, könnyed röptüknek, sokszor színpompás szárnyaiknak és a virágokkal való azonosításuknak köszönhetően. Annak ellenére azonban, hogy az összes rovar közt ők a legtöbbet vizsgáltak, nem sokat tudunk evolúciós történetükről, s a hajtóerőről, ami a mai sokféleségük létrejöttéhez hozzájárult.

A méhekről ismert, hogy a nektárt adó virágos növényekkel együtt fejlődtek, a méhek miatt termelnek nektárt a virágok. Azonban a lepkék is nektárt esznek, és a Floridai Természettudományi Múzeum ismertetője szerint a lepkék evolúciójukban a méhek által kitaposott ösvényt, ugyanazt a nektárforrást használták ki. Mintegy 100 millió éve egy éjjeli lepkék (molyok) egy csoportja új útra tért: nappali életmódra váltott. Egy nagy, nemzetközi kutatócsoport nemrégiben a Nature Ecology & Evolution folyóiratban számolt be arról, hogy sikerült feltárniuk, hol is történt ez a sorsdöntő esemény.

90 ország 2244 lepkefajának genetikai összehasonlítása alapján rekonstruálták a nappali lepkék családfáját. A nappali lepkéket egyetlen moly elődre lehetett visszavezetni, amely a kréta időszak közepén, kb. 101 millió éve élt! A helyszínt is megkeresték, ahol ez az életmódváltás bekövetkezett, ehhez a lepkék elterjedési adatait, tápnövényeit (amelyeken a hernyóik felnőnek) is elemezték. Mivel a lepkék törékeny teste csak rendkívül ritkán marad meg a kövületekben, ezért azt a néhány ősmaradványt arra lehetett „csak” felhasználni, hogy segítségükkel pontosítsanak a genetikai és egyéb adatokból kiszámított történeten.

Sikerült is kideríteni, hogy Közép- és Észak-Amerika nyugati területein került erre sor, egy, a maitól merőben eltérő földrajzi környezetben. Az is kiderült, hogy egyes lepkecsoportok igen nagy utakat tettek aztán meg a kontinensek közt, míg mások helyben maradtak és a kontinensek, hegyek, folyók mozogtak körülöttük. A korabeli kontinens-elrendeződés miatt a Bering-szoroson át Észak-Ázsia, ahonnan Délkelet-Ázsia, a Közel-Kelet és Afrika egy része következett. Az ekkor még különálló szigetként létező Indiába is átjutottak, majd Ausztrália és az ekkor még vele egyben lévő Antarktika következett a hódító út során (Antarktika északi részén egy melegebb periódus során megélhettek a lepkék).

A legutolsónak benépesített régió Európa és Észak-Afrika (Mediterráneum) voltak, itt ma is viszonylag kevés lepkefaj él a többi területhez képest, és számos faj megtalálható például Szibériában is. Európa első lepkéi az Aglais és Nymphalis, illetve a Polygonia és a Carcharodini nemekbe tartozók lehettek, ezekbe tartoznak a mai rókalepkék, a C-betűs lepke, és egyes busalepkék.

Az eocén kor végére a modern lepkecsoportok már minden mai kontinens területén jelen voltak.

A tápnövényekre vonatkozó adatokból sikerült kiszámítani, hogy a pillangósvirágúak lehettek azok, amelyek az első nappali lepkék hernyói számára eleséget biztosítottak. A kréta végi kihalás idejére (66 millió éve) a mai lepkecsaládok egy kivétellel már mind kialakultak, és mindegyiknek megvolt a maga „kedvenc” növénycsoportja, amelyekből a tápnövényeik kikerültek. A növények és a lepkék egymással szorosan összefonódó evolúciója mindkét ágon fantasztikus gazdagságot eredményezett.