Hogyan menthetjük meg a korallzátonyokat?

Az ENSZ a 2021-2030 közti évtizedet az Ökoszisztémák Helyreállítása Évtizedének jelölte ki, ezzel a korallzátonyok ökoszisztémájának megmentésére tett próbálkozásokat is ösztönözték.

Nem új keletűek a korallzátonyok megmentésére, helyreállítására tett kísérletek. A világ számos pontján próbálkoznak például előnevelt „korallcsemeték” kihelyezésével gyarapítani az élő korallok mennyiségét. Azonban, egy új, ausztrál kutatók által végzett elemzésből úgy tűnik, globális hatásokat csak globális tettekkel tudunk elérni.

Míg a korallneveldékben nevelt és szaporított korallokkal 1 négyzetkilométernél kisebb területeket beültetve lehet sikert elérni, így például frekventált turistacélpontoknál, a nagyobb területek, zátonyrendszerek esetében azonban ez nem alkalmazható. A Nagy Korallzátony egy részén, hét, turizmusban érintett területen végzett ilyen ültetés nyomán 2 év alatt 6 esetben nem javult sokkal jobban a zátony helyzete, mint a szomszédos, ültetés nélküli területé. Azonban figyelemfelhívásnak még a sikertelen helyreállítási kísérletek is jók!

A kutatók 323 korábbi próbálkozást leíró tanulmány elemzésével megvizsgálták, milyen hatásúak a ma ismert korall-regenerációs módszerek, amelyekkel közvetlenül a szabadon élő korallok mennyiségét, elterjedését lehetne javítani. Felmérték, mekkora területen zajlottak a helyreállítási próbálkozások, milyen költséggel és miféle sikerrel. Vannak egyértelmű hátulütői egyes módszereknek.

Például 200 ezer, fémrácsra applikált koralldarabot helyeztek el Indonéziában egy mindössze 7000 négyzetméteres területen (összevetésül: a Mamut bevásárlóközpont üzleteinek teljes területe 56 ezer négyzetméter), ehhez 42 ember 4 évi munkája kellett. Könnyen belátható, hogy nagy területeken e módszer nem jelenthet megoldást, ráadásul a kézimunka-igénye miatt drága is. A Fülöp-szigeteken végzett próbaültetés után kiszámították, hogy egyetlen négyzetkilométernyi zátony beültetéséhez 28 millió koralldarab kihelyezésére volna szükség, ha a természetes korallsűrűséget szeretnék elérni. A Nagy Korallzátony területén a korallsűrűség mindössze egy százalékos növeléséhez 250 millió nagyobb, vagy 1 milliárd kicsi korall beültetésére lenne szükség.

Egyik módszerbe beletartozhatna a különböző tulajdonságokra kiélezett hibridek létrehozása (hasonlóan a növénynemesítéshez), vagy a különösen ellenálló korallegyedek szaporítása is. Azonban ez a háziasításhoz némiképp hasonló folyamat számos szakember szerint nem hozhatna tartós pozitív eredményt, még akkor se, ha a rövid távú kísérletekből úgy tűnik.

Ékes példa erre két veszélyeztetett karibi korall természetes hibridje, amely, úgy fest, terméketlen. A nemesítések eredményeként létrehozandó hibridek vajon elég termékenyek lesznek-e a fennmaradáshoz természetes körülmények közt? A kutatók szerint e módszerrel csak a különösen veszélyeztetett korallok megmentését lehetne megpróbálni „ha minden kötél szakad” elvén.

Jobb megoldásnak tűnik, ám egyelőre nagy léptékű vizsgálatokban nem tesztelték, hogy a korallokat nem mesterséges tenyésztés, hanem a természetes szaporulat terelgetése, áthelyezése révén juttatnák el a kívánt, illetve a korall számára megfelelő helyre. Ezzel gyakorlatilag fel lehetne gyorsítani azt a folyamatot, amit a korall maga is megtenne, ha nem az ember okozta klímaváltozás ultra nagy sebességű változásaival kellene versengenie. Természetes klímaváltozások múltbéli eseményei során a korall egészen jól tudta követni a tengerszint változásait a lassú vándorlásával, ám ma erre esélye sincsen. Azonban a korall-lárváknak csak egészen kis hányada éli túl a korai életszakaszát, így nagy léptékű helyreállításra ez a módszer se lehet alkalmas.

Számtalan eshetőséget alaposan végigvettek a kutatók, és arra jutottak, hogy akármit tesznek, akármekkora pénzzel vagy munkával igyekeznek helyreállítani a zátonyokat, hosszú távon nem lehet sikeres. Csak akkor van esély rá, ha a klímaváltozás hatásait is mérsékelni tudjuk.