Okosan halásznak a farkasok

Minnesota állam vadonjában élő farkasokat figyeltek éveken át, amikor különösen eszes viselkedésre derült fény.

Jelenleg sokkal de sokkal kevesebb farkas él az USA területén, mint az európaiak érkezésekor, és egyedül Minnesota államban maradt fenn végig a farkaspopuláció (a szinte lakatlannak számító Alaszka kivételével). Vajon mire vadásznak ezek a ragadozók? Fő zsákmányukat a szarvasfélék jelentik, ám számos kisebb emlőst (e helyszínen például a gyakori hódokat) is elfognak. Egy új kutatás pedig további élelemforrásukat igazolta.
Nyomkövetős és kamerás nyakörvek, valamint kameracsapdák segítségével figyeltek meg az USA Minnesota államában élő farkasokat, 2017-21. közti időszakban, a Royal Society Open Science folyóiratban pedig bemutatták az eredményeket.
A vizekben gazdag Voyageurs Nemzeti Park területén élő farkasokról kiderült, hogy tavaszonta halásznak. Ez önmagában talán annyira nem is meglepő, hisz egy eszes, alkalmazkodó ragadozóról van szó, azonban az is kiderült, hogy milyen adottságokat használnak ki a farkasok.
Úgy találták, hogy a hódgátak közvetlen közelében álltak neki halászni, általában 1 méternél sekélyebb vízben. Ez a kutatók szerint csökkenti annak az esélyét, hogy a hal észrevegye a közeledő ragadozót és elmeneküljön – mélyebb vízben kevésbé sikeres volt a farkas. (Hasonlót Brit Columbia területén is tapasztaltak, ott félméteres folyóvizekben halásztak a farkasok.)
A hódgátak alatti vízfolyások sekélységét kihasználó farkasok okosan cselekednek: mivel a hódgát útját állhatja a halak vándorlásának, jelentősen lelassítva őket, ezért a gátak alatti területeken a szokásosnál is több hal gyűlik össze. Gyakorlatilag a hódok „horgászparadicsomot” hoznak létre a farkasok számára! Úgy tűnik, a farkasok a medvékhez hasonlóan képesek meghallani az ívásra készülő halak csapkodását és éjjel halásznak. Mivel a vándorló hal éjszaka általában pihen, a farkasok ezt használják ki. Azt tapasztalták a kutatók, hogy éjjel a farkasok kiemelik a vízből a halakat – készletezik őket a partközelben, majd nappal kényelmesen elfogyasztják a zsákmányt.
Emellett a farkasok a megfigyelési adatok szerint az április-májusi időszakban halásztak csak, amikor a halak ívásra érkeztek. Ez azért is szerencsés, mert ilyenkor más zsákmányaikhoz igen nehezen jutnak csak hozzá.