Súlyosan veszélyeztetett teknősfaj kicsinyei keltek ki

A Mianmar területén is élő faj a kihalás szélén áll, a kicsinyek kikelése új reményt jelenthet.

A burmai lágyhéjúteknős (Nilssonia formosa) édesvízben él, és az elmúlt 90 évben az élőhelyvesztés és a túlhalászat miatt legalább 80 százalékkal csökkent az egyedszáma – ami sajnos pontosan nem is ismert. Ahogy az sem ismert, hány évig él ez az állat, de azt tudjuk, hogy kb. 10 éves korában válik felnőtté, 60-90 centi hosszúra is nőhet. Nagyobb folyókhoz, tavakhoz kötött életmódú, élete jó részét a vízben tölti, átlag 20 tojását a homokos partokon rakja le. Életmódja miatt rengeteg veszély leselkedik élőhelyére és így rá is. A teknősfajra jellemző a hátpáncélját díszítő pávaszem-mintázat, és az, hogy fejét képes teljesen visszahúzni. A faj bizonyítottan csak Mianmar (régi nevén Burma) területén él, de nem kizárt, hogy a szomszédos Thaiföldön is megtalálható néhány egyed.
Nemrégiben egy mianmari helyszínen a Fauna & Flora vadvédelmi alapítvány és a helyi közösségek összefogásának köszönhetően fontos lépést tett a faj a reménybeli megmenekülése útján. Az alapítvány Délkelet-Ázsia egyik legnagyobb tava, az Indawgyi-tó környezetében végzett munkát, a benne még élő teknősök megmentése érdekében. A globális jelentőségű vizes élőhelyek közé tartozó tó, részben az alapítvány segítségének köszönhetően, 2017-től UNESCO bioszféra-rezervátum.
A teknősfaj kapcsán 2022-ben kezdtek aktív tevékenységbe a helyi közösségek segítségével, és úgy tűnik, máris pozitív eredményről számolhat be az alapítvány. Sikerült a teknős öt fészkelőhelyét azonosítani, a lerakott tojásokat körbekerítették, és a helyi lakosság természetvédelmi járőrszolgálatban rendszeresen figyeli, óvja azokat.
Egy ilyen járőr bukkant rá egyik fészeknél 15 kikelő kis teknősre – ez a világon az első hivatalosan is megfigyelt, vadonban született burmai lágyhéjúteknős szaporulat! A szakemberek szerint számos másik kis teknős már korábban kikelt és remélhetőleg a víz biztonságába vezető útjuk is sikeres volt. E 15 állatkát megvizsgálták, megmérték, majd ünnepélyesen, a lakosság részvételével engedték őket útjukra a tóba. A helyiek részvétele nélkülözhetetlen egy-egy hasonló természetvédelmi akció során, és már most pozitív hatásokat könyvelhetnek el az élőhelyvédelem terén, amint azt Zau Lunn, az alapítvány mianmari vízi élővilág programmenedzsere elmondta.
A burmai lágyhéjúteknős védelmének friss sikere annak a sorozatnak a része, amelyet az alapítvány az elmúlt két évtizedben világszerte elért a vizes élőhelyek élővilágának megmentése terén.