A tasman ördögök arcrákja szelídül

A Tasman Egyetem számolt be arról a kutatásról, amelyben az elmúlt 30 év során a tasman ördögök kétharmadát elpusztító fertőző arcrák (DFTD) evolúciós változásait vizsgálták. Úgy tűnik, a betegség „megtanul” együtt élni a tasman ördögökkel, az arcrák genetikai változatai arra mutatnak rá, hogy kevésbé fertőz, és egyre lassabban csökken az érintett állatok populációja.

„Ezt okozhatja annak a különbsége, hogy mennyire fertőzőképesek vagy mennyire halálosak a tumor különféle változatai, vagy az is, hogy a tasman ördögök egyre ellenállóbbá válnak a DFTD-vel szemben, esetleg e két eset együttesen is. Azt találtuk azonban, hogy mára képesek együtt élni vele” – magyarázta Dr. Rodrigo Hamede, a kutatás vezetője, az arcrák ökológus-epidemiológus szakértője.

A kutatók 159 arcrák genomját vizsgálták meg egy 10 éves periódus alatt, egyazon tasman ördög populációból. E csoporthoz 2006-ban érkezett el a fertőzés, ezután volt a tumor genetikai sokfélesége a legnagyobb. Később egyes variánsok kiestek, néhány más variáns pedig fix helyet szerzett a populációban. Ez a kutatók szerint arra utal, hogy szelekciós folyamatok révén a tumor kompromisszumos állapotot keres a fertőződés aránya és az állatokat emiatt érintő halálozás közt. „Ez azt jelenti, hogy a DFTD valószínűleg nem fogja kipusztítani a tasman ördögöket, de eltűnni sem fog a betegség, hanem evolúciós alkut kötnek és megtanulnak együtt élni egymással” – magyarázta a kutató. Úgy vélik, ez még akkor is lehetséges, ha egyébként olyan jelentős a betegség halálozási aránya, mint az arcrák esetében.

Bár jó hír, amit felfedeztek, de ettől még igen szorosan követni kell a hosszú távú következményeket és vigyázni az érintett csoportokra. Ráadásul a már alkalmazkodott tasman ördög populációknak különösen fontos szerepük lehet az állatfaj megőrzésében, hisz az adaptációik létfontosságúak lehetnek a jövő generációk számára. „Arra is ügyelnünk kell, hogy minden más veszélyeztető tényezőt kiiktassunk, így az élőhelyvesztést és feldarabolódást, genetikai hibák halmozódását egyes helyi populációkban, és az autóbaleseteket” – tette hozzá Hamede. „A kihalás csak ritkán köthető egyetlen eseményhez, leginkább számos folyamat közös hatásának eredménye.”