Tengeri természetvédelmi terület hatása a halászatra

Mexikó közelében létesült a 148 ezer négyzetkilométeres nagyságú Revillagigedo tengeri természetvédelmi terület 2017 végén. Ez Észak-Amerika legnagyobb, teljes védettséget élvező tengeri természetvédelmi területe. Egy újonnan, a Science Advances folyóiratban bemutatott kutatással azt mérték fel, vajon ennek milyen hatása volt a halászatra.

A tengereket egykor kimeríthetetlen kincsesbányának hittük, ám ahogy egyre több és több halat emeltünk ki a partok közeli területek hamar kimerültek. Egyre nagyobb távolságokba kellett hajózni a megfelelő zsákmányért. Ez volt az a figyelmeztető jel, amelynek hatására felmerült: valahogyan vissza kellene állítani a kizsákmányolt területek élővilágát.

Felmerült, hogy vajon az e céllal létrehozott tengeri természetvédelmi területek, amelyeken teljességgel tiltott a halászat, egyébként miként hatnak a halászatra? A mexikói terület létesítésekor a halászati ipar felemelte a szavát a védettség ellen, mondván, hogy emiatt a flotta kisebb zsákmányt hoz majd haza. Ezt tisztázandó született a kutatás.

A kutatók több mint 200 mexikói halászhajó fogásait vizsgálták meg a tengeri nemzeti park létesítése előtti és utáni években. A tengeren töltött idő alapján ebből kiszámolták az egy napra jutó fogás mennyiségét. Bebizonyosodott, hogy nem volt negatív hatása a védettségnek arra, hogy adott idő alatt mennyi hal kerülhetett a hajókra.

Azt is felmérték, hogy vajon hosszabb utakat kell-e megtenniük ezért a zsákmányért a halászoknak. Ehhez a park létesítése előtti és utáni időszak rögzített útvonaltérképeinek összevetésén át jutottak el. Kiderült, hogy nemhogy nem kellett távolabbra menni, de 50 százalékkal kisebb földrajzi területeken találták meg a megfelelő zsákmányt a halászok, mint a park kialakítása előtti időkben!

Úgy tűnik tehát, hogy a halászati ipar képviselőinek hangoztatott félelmei nem igazolódtak be, legalábbis a mexikói esetben.